Már késő este volt, amikor Maria a szobája magányában arra gondolt, hogy eldobja magától az életét, és kiveti magát a hetedik emeleti ablakból. Munkanapja az ajtó másik oldalán megint hajnalban kezdődött, és csak tizenöt órával később ért véget. Gyengének érezte magát, mivel két napja nem evett.
Jobboldalamon az apám látható, szivarral a kezében, amint örök barátjával, egy másik kommunista forradalmárral, Fidel Castróval beszélget. A szögből úgy tűnhet, mintha az apám elém tartaná a szivart, de erről szó sincs. Ritkán dohányzott a közelemben. Nem emlékszem a kép készítésének körülményeire, vagy hogy ki készítette; túl kicsi voltam. Körülbelül hároméves lehettem. 1960 novemberében születtem, és azóta megtudtam, hogy a fénykép 1964-ben készült a havannai Forradalom terén.
„Korábban kora reggeltől kezdve egész napokat töltöttem a számítógép előtt” – mondja a délkelet-brazíliai Vitoria városából származó 21 éves Pedro. „Képeket posztoltam, írtam a napjaimról, embereket jelöltem be. Elmondtam a véleményemet egyes politikusokról, különösen akkor, amikor a jelöltek vitáztak a tévében.”
Kuba és Bolívia vezeti azon latin-amerikai országok sorát, amelyek a GDP-jük legnagyobb részét fordítják az oktatásra.
Dél-Amerika utolsó királya évszázadokra visszanyúló hagyományokkal büszkélkedhet. I. Julio koronáját és leopárdmintás palástját mégis ritkán teszi közszemlére a szerény vegyesboltban, amit feleségével, Angélica királynéval vezet Bolívia egy kis őserdei városában.
26. oldal / 147
