Dél-Amerika utolsó királya évszázadokra visszanyúló hagyományokkal büszkélkedhet. I. Julio koronáját és leopárdmintás palástját mégis ritkán teszi közszemlére a szerény vegyesboltban, amit feleségével, Angélica királynéval vezet Bolívia egy kis őserdei városában.

A 75 éves Julio Piñedo uralkodásának 10. évfordulója idén decemberre esik, de azt mondja, hogy „semmilyen különleges dolgot nem terveztek” az alkalomra. Szimbolikus uralkodása néhány tucat vidéki közösségre és a város lakóira terjed ki, amely egy körülbelül 25 ezer fős afrobolíviai közösségnek ad otthont. Most azonban, részben Piñedo tisztségének köszönhetően ez a rég elfeledett csoport nagyobb figyelemben részesül.

I. Julio királysága miatt nagyobb figyelmet kapnak az afrobolíviaiak - Fotó: Martin Alipaz/EPA

„Kétségtelenül fontos a király szerepe” – mondja a 25 éves Zenaida Pérez, az Conafro ernyőszervezet részét képező Afrobolíviai Nyelvi és Kulturális Intézet koordinátora. „Ő sokat képvisel abból, amit Afrika Anyánk ránk hagyott.”

A 16. századtól kezdve az európaiak több ezer nyugat-afrikai rabszolgát hurcoltak a gyarmati Bolíviába. Sokan a spanyol birodalmi gazdaság motorjának számító hírhedt Cerro Rico ezüstbányáiban pusztultak el az embertelen körülmények miatt. „A Potosíba dolgozni hozott emberek fele meghalt” – emlékeztet Piñedo.

Az ezüstboom lankadásával a gazdag földbirtokosok a túlélőket és az újonnan behozottakat a párás Yungas régióba vitték tovább, hogy ott a földeken dolgozzanak. Egy helyi legenda szerint ott ismerték fel Piñedo ősét, Uchicho herceget. „Egy folyóban mosakodott” – mondja Angélica. „És [a társai] akkor fedezték fel a tetoválásait, amikből kiderült, hogy egy királyról van szó.”

Onnantól kezdve a király védte a közösséget a földesuraik legdurvább kizsákmányolásától. Piñedo nagyapjára, I. Bonifacióra különösen erős vezetőként emlékeznek. Ennek ellenére, amikor 1954-ben elhunyt, Bolíviában éppen forradalom zajlott, és öröklődő tisztsége kiment a divatból. A királyi ág átugrotta Piñedo édesanyját, és több mint negyven év elteltével élesztették fel helyi vének, akik fel szerették volna lendíteni az afrobolíviai kultúrát és hagyományokat.

„Ez egy büszke pillanat volt számunkra, afrók számára” – mondja Piñedo, felidézve a dobszóval kísért koronázását mururatai házának óntetőjén. Az ezzel járó nagyobb országos hírnév segít a diszkrimináció elleni harcban, magyarázza. „Azelőtt negritosnak vagy negrosnak hívtak bennünket, mostanra azonban megváltoztak a dolgok, és elkezdtek minket afrosnak hívni.”

A király, a legtöbb vidéki alattvalójához hasonlóan, még mindig koka-, cukornád-, banán- és kávétermesztésből él, de egyre több afrobolíviai fiatal jut el az egyetemekre, és a térség turizmusának fellendítését is tervezik.

„Ma már vannak afro-ajmara párjaink (…), haladunk előre – vannak közös barátaink, családjaink és időtöltéseink” – mondja a szomszédos falu, Tocaña 42 éves közösségi vezetője, Jhony Zavala. Az egyik ilyen a hagyományos saja zene – ami önmagában már egy politikai eszköz, magyarázza Pérez. „Kis nép vagyunk Bolíviában, de a dobok felerősítik a hangunkat. Azt is mondják, hogy ezek az őseink hangjai.”

Az afrobolíviai közösség küzd a hagyományai megőrzéséért - Fotó: Martin Alipaz/EPA

Bolívia 2008-as alkotmánya nyíltan elismerte az afrikai származásúakat, és az elmúlt években már megjelentek az első afrobolíviai parlamenti képviselők és köztisztviselők. De van még miért küzdeni, például, hogy az afrobolíviaiak újra bekerüljenek a történelemkönyvekbe. „A szellemi rabszolgaságot, ami meggátolja a népünket, hogy harcoljon a jogaiért, a legnehezebb megtörni” – teszi hozzá Pérez. Piñedo pedig kicsivel több afrobolíviai arcot szeretne a nemzeti futballválogatottban.

2016-ban Julio, Angela és unokájuk, Rolando, aki egyben koronás herceg, két újságíró kíséretében ellátogattak Szenegálba, Kongóba és Ugandába, hogy felkutassák a rokonaikat. Keserédes élmény volt. Rácsodálkoztak a fehér arcok hiányára, de nehezen sikerült megértetniük magukat.

Egy útikönyv alapján elmentek őseik feltételezett trónszékéhez. „Hat órát utaztunk. Egy szép palotához értünk, ami azonban elhagyatott volt” – mondja Piñedo szomorúan. Az idegenvezetőjük elmondta, hogy a lakói régen elmentek, talán egy másik országba.

A 23 éves Rolando menedzsmentet tanul, és a tanulmányai befejezése után Madridban szeretne dolgozni. „Szeretnék ott dolgozni egy kicsit, és utána visszatérnék. (…) Életben szeretném tartani a hagyományokat.”

Piñedo háza azonban mégsincs egészen biztonságban. Vannak politikai riválisai, és olyanok is, akik a királyságot bálványnak tartják. „Ezért szeretném folytatni a tanulmányaimat, és a lehető legjobb emberré válni” – mondja Rolando. „Ha azonban megmarad, akkor én örömmel viszem tovább” – vonja meg a vállát mosolyogva.

„Ez bonyolult” – ismeri el I. Julio király, a kokanövényeinek gondozására készülve. „Kérjük a fiatalokat, hogy tartsák meg nagyapáink szokásait. (…) Mindig lesznek változások, de a jó dolgokat meg szeretnénk tartani.”

Írta: Laurence Blair

Forrás: The Guardian

Fordította: Latin-Amerika Társaság