A kolumbiai békemegállapodásról tartott népszavazás rendkívül kis különbséggel, hatvanezer szavazattal bekövetkező váratlan veresége katasztrófa a kolumbiai emberekre nézve; hogy mekkora, az a következő hetekben, hónapokban kiderülni. Nem kétséges, hogy számos cikk fogja részletesen elemezni a történteket és azok következményeit; az alábbi felsorolás csak egy gyors reakció, amit hamarosan alaposabb elemzések követnek majd.
A média narratívája egyértelmű: a békés tüntetők felháborodtak az összeomló gazdaság valamint a politikai elnyomás miatt, és az elnyomó állam ellen harcolnak Venezuelában. A tényleges történések azonban sokkal sötétebbek.
Finom köd telepszik a chilei halászfalura, Puerto Monttra, amint megérkezik az első műszak a patagóniai lazactenyészetbe. Víztartályokból ömlenek a szürke halak egy ezüstszínű asztalra, amely mellett munkások várják őket, hogy egy filéző késsel megadják nekik a kegyelemdöfést, és továbbdobják őket.
A bolíviai bányászszövetkezetek tiltakozása és Rodolfo Illanes belügyminiszter-helyettes augusztus 25-ei meggyilkolása miatt újra kell gondolnunk a szövetkezetekről alkotott képünket.
Ahogyan június végén a The Nation hasábjain megírtam, Venezuela bár nincs „a teljes összeomlás állapotában”, mint ahogy The New York Times és más mainstream médiumok állítják, de az ország nagyon súlyos válságon megy keresztül, ami egyre rosszabbodik. A venezuelaiak nem haldokolnak, vagy éheznek, vagy fosztogatnak tömegesen. De sokan, túl sokan, szenvednek. Miért? És mit lehetne tenni ennek a szenvedésnek az enyhítése érdekében, és segíteni Venezuelát újra talpra állni?
23. oldal / 69
