Sok minden történt az Egyesült Királyságban a június 23-i Brexit-szavazás óta. A döntés után hirtelen megugrott a gyűlölet-bűncselekmények száma. Az első héten 331 ilyen esetet jelentettek (szemben az átlag hatvanhárommal). A vesztes oldalon álló miniszterelnök azonnal lemondott. Még a Brexitet fennhangon támogató politikusok is kiestek a szerepükből vagy letettek a vezetői ambícióikról a szavazás után. A lehetséges határellenőrzés Észak-Írország és az Ír Köztársaság között évek haladását teheti semmissé, amit a nagypénteki egyezmény óta elértek.

Számos Kolumbiában élő brit mély megdöbbenéssel szemléli a Brexit utáni zűrzavart, és nehezen ismerünk rá az országunkra, amit – messziről – gyakran idealizálunk magunkban a bogotábeli mindennapok bizonyos feszültségei közepette. Ám akik csalódtak a Brexit eredménye miatt, ugyanakkor egy nagyon is valós vigaszt kaptak, hogy ugyanazon a napon, amikor az Egyesült Királyság az Európai Unióból való kilépésre szavazott, új hazánk hatalmas lépést tett egy jobb jövő felé azzal, hogy a kormány és a FARC teljes kétoldalú tűzszünetben állapodott meg.

A kellemetlen meglepetések elkerülésének érdekében Kolumbiának nem árt tanulnia a Brexitből - Fotó: Bogotá Post

Ezek a kettős érzések azonban most egy pillanatnyi gondolkodásra késztetnek, mivel Kolumbia maga is népszavazás előtt áll, és a Brexit-összeomlás létfontosságú leckével szolgál, amiből Kolumbiának tanulnia kell, ha egy békemegállapodás igazi békét hoz.

Méltóságteljes vita

Az EU-népszavazás példátlan gyűlöletet és megosztottságot szított közöttünk az Egyesült Királyságban, ahogyan a távozás kampány a külföldiek ellen uszított. Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja azt mondta, hogy Nagy-Britannia „megtelt”, és kijelentette, hogy az oktatásunk és az egészségügyi szolgáltatásaink nem tudnak megbirkózni több emberrel. Ezzel a jelmondattal gyártottak plakátot: „Töréspont: Az EU cserben hagyott minket”, és több száz menekült volt rajta. Jo Coxot – a népszerű EU-párti parlamenti képviselőt, és a menekültek ügyének egyik legnagyobb hatású pártfogóját a brit parlamentben – meggyilkolta egy férfi, aki a hírek szerint azt kiáltotta, hogy „Nagy-Britannia az első”, majd lelőtte és leszúrta a képviselőnőt.

Mégis bármennyire is védhetetlenek voltak egyes tetteik és szavaik, nem kizárólag a távozás mellett kampányolók voltak hajlamosak ellenfeleik lekicsinylésére és démonizálására. A maradás kampány sok helyen reagált a Brexit érveire távolságtartóan, és végülis önpusztító módon, a felsőbbrendűség-érzés és az arrogancia légkörében. Ahelyett, hogy megpróbálta volna megérteni, hogy egyszerű emberek milliói miért akarják, hogy az Egyesült Királyság kilépjen, és szóba állt volna ezekkel az emberekkel, a maradás tábor úgy döntött, hogy elítéli a távozásra szavazókat, és nézeteiket maradinak vagy „Kis Angliának” bélyegezve elutasítja.

A Brexit egy mélyen megosztott országot hagyott maga után, de még ha az Egyesült Királyság másként is szavazott volna, a kampány természete akkor is ugyanúgy szétforgácsolta volna az országot, és valószínűleg hasonlóan nagy feszültségek maradtak volna utána. Ez szolgáltatja számunkra az első fontos tanulságot a kolumbiai békenépszavazásra vonatkozóan: a kampányt méltósággal kell lefolytatni, ami tragikusan hiányzott a Brexit-szavazás előtti vitákból. Ez érvényes azokra is, akik támogatják a békemegállapodást, és azokra is, akik ellenzik azt. Kolumbia már így is túl sok erőszakot szenvedett el, és a népszavazás nem fog semmit elérni, ha csak még több gyűlölet kifejezésének eszközévé válik.

Az establishment önelégültsége

A maradás kampány veresége jelenti talán a legélesebb figyelmeztetést mindazok számára, akik megpróbálják majd elnyerni a közvélemény támogatását a békemegállapodáshoz. Ahogyan a maradás tábor, úgy a békemegállapodás is élvezi a politikai establishment többségének támogatását, ahogyan szinte minden nagyvállalatét és alkalmazottaikét, valamint a köztiszteletben álló jelentős személyiségekét is világszerte – a rengeteg közgazdász és más szakértő véleményéről nem is beszélve.

Ahogyan ez nem volt elég a maradás győzelméhez az Egyesült Királyságban, úgy senki sem veheti biztosra, hogy elég lesz a békemegállapodás-párti kampánynak Kolumbiában. A Brexit-kampány felszínre hozta a politikusok és a hatóságok iránti évtizedek alatt kialakult bizalmatlanságot; Kolumbiában pedig ez a bizalmatlanság még sokkal mélyebb. Ezenkívül, míg egyesek mondhatják azt, hogy az Egyesült Királyságban jogfosztott helyzetben lévő választópolgárok tévesen az EU-ra zúdították a haragjukat, őt tartva ezért felelősnek; a kolumbiai lakosság erőteljes FARC-ellenes érzéseivel már nehezebb ellenkezni; a gerilláknak nagy szerepük van abban az elfojtott fájdalomban és nyomorúságban, amelyben szinte minden kolumbiai közvetve vagy közvetlenül érintett.

A maradás tábor teljesen alábecsülte az EU-ellenes érzelmeket, és túlbecsülte az emberek hajlandóságát arra, hogy mainstream politikai pártokat támogassanak, és eltekintsenek az ország nagy részén tapasztalható gazdasági hanyatlástól. Teljesen túlbecsülték azon képességüket is, hogy a szakértők a részvénypiaccal és gazdasági adatokkal kapcsolatos figyelmeztetéseivel le tudják győzni az EU-ellenes érzelmeket.

A békemegállapodás mellett kampányolóknak nem szabad alábecsülniük a FARC-ellenes érzelmeket, sem pedig túlbecsülniük a szavazók hajlandóságát arra, hogy vakon támogatnak egy olyan politikai establishmentet, amelyik több mint fél évszázadig háborúban, szegénységben, erőszakban és korrupcióban tartotta az országot.

Gyógyulás, be nem darálás, aggodalmak

Ami a legfontosabb, a béke mellett kampányolóknak nem szabad ugyanazt a hibát elkövetniük, amit a maradás tábor elkövetett, és nem szabad egyszerűen figyelmen kívül hagyniuk azoknak az embereknek az őszinte – és érthető – aggodalmait, akik szembe mernek szállni az ő nézeteikkel. A maradás kampány nem nagyon hallgatta meg őket – vagy ha igen, akkor az nem jutott el olyanokhoz, akik megértették volna a hétköznapi emberek aggodalmait. A maradást támogatók ítélkező, álszent és leereszkedő szavai sarokba szorították a távozást támogatókat, amitől azok még jobban megmakacsolták magukat, és – ami döntő jelentőségű volt – lehetővé tették, hogy az olyan pánikkeltő politikusok, mint Nigel Farage, az „emberek barátjává” váljanak.

Kolumbiának már megvan a maga Farage-a, és már most sokkal több követője van, mint az egykori UKIP-vezetőnek valaha volt. A korábbi elnök, Álvaro Uribe – Farage-hoz hasonlóan – a hétköznapi emberek félelmeivel játszik, megosztottságot szít, gyűlöletbeszédet alkalmaz, olyan ügyeket karol fel, amelyek illeszkednek a programjába és félelmetes elszántsággal hajszolja a céljait.

Ha Uribe retorikája nem nyomja agyon a vitát, akkor a békét támogatók nem olthatják a tüzet tűzzel. Ahogyan semmit sem segített az EU-párti kampánynak, hogy a bevándorlással kapcsolatos minden aggodalmat xenofób paranoiának minősítettek, az „uribestiák” (ezen a meglehetősen fantáziátlan néven nevezik az Uribe-ellenes internetes kommentelők a támogatóit) buta háborús uszítóként való szidalmazása sem használ semmit a béke ügyének Kolumbiában.

A Brexit emlékeztetett minket arra, hogy nem lehet megváltoztatni valakinek a gondolkozását azzal, hogy elidegenítjük és bíráljuk. Ha valakit tudatlannak nevezünk, mert ellentétes véleményen van, amiről úgy véljük, hogy hamis információkon alapul, nem valószínű, hogy meg fog hallgatni minket. Úgy lehet ezzel szembeszállni, ha meghallgatjuk azokat az embereket, akikkel nem értünk egyet, hogy megértsük a félelmeiket, és bizalmat és tiszteletet építsünk. Csak innen kezdődhet el a konstruktív vita. Erre nemcsak azért van szükség, hogy a békemegállapodás átmenjen a népszavazáson, de azért is, hogy a békemegállapodás egy békés országot is teremtsen.

Mindez még fontosabb Kolumbiában, mint amilyen fontos az Egyesült Királyságban volt, mert más a két népszavazás célja. A Brexitet azért találták ki, hogy elválasszon: az egész projekt arról szólt, hogy az Egyesült Királyságot elszakítsa az Európai Uniótól, egyfajta gonosz „másnak” lefestve azt. Ezt figyelembe véve nem kell meglepődni azon, hogy a népszavazás egy megosztott országot hagyott maga után. A béke viszont az egyesítésre szolgál. Arról szól, hogy a kolumbiaiak összejöjjenek, egy kicsit magukba szálljanak, kezet nyújtsanak a „másiknak”, a közjóért.

A The Bogotá Post teljes mértékben támogatja a békemegállapodást, mint ami csökkenti az erőszakot és a halálozást, egyesíti a kolumbiai társadalmat, és nagy lépést tesz szeretett országunk jobb jövője felé. De ha Kolumbia népszavazás előtti kampányának bármelyik oldala követi a Brexit kellemetlen, hazug, leereszkedő, bosszúszomjas és arrogáns példáját, akkor azzal a jövőbeli béke kerül veszélybe – bármi legyen is a szavazás eredménye.

Írta: Emma Newbery és Olly West

Forrás: The Bogotá Post, 2016. július 13.

Fordította: Latin-Amerika Társaság