Evo Morales kész indulni az újraválasztásáért
Evo Morales elnök csütörtökön kijelentette, hogy elég erősnek érzi magát, hogy további öt éven keresztül vezesse az országát, arra utalva ezzel hogy indul az újraválasztásáért az októberi választásokon.
A Nemzeti Gárda egykori ezredesének családja bepereli Ortegát San Diegóban
A diktátor Anastasio Somoza Nemzeti Gárdája ezredesének, José Ramón Silva Reyesnek két fia a kaliforniai San Diegóban beperelte Daniel Ortega elnököt, Lenin Cerna nyugalmazott ezredest valamint a néhai Tomás Borge feleségét, aki belügyminiszter volt a sandinista forradalom évei alatt az 1980-as években, mert állításuk szerint az apjukat megkínozták és meggyilkolták. Az első meghallgatásra január 17-én került sor Cathy Ann Bencivengo bírónő előtt.
Venezuela felsőoktatási missziójának köszönhetően tíz év alatt 695 ezer diák tanulhat
A tíz éve útjára indított Sucre misszió eredményeként 695 ezer diák kezdhette meg felsőoktatási tanulmányait Venezuelában, közülük már 379 ezren végeztek is.
Kubai farmerek elemzik a 2013-as termelést
A Kistermelők Országos Szövetsége (ANAP), ami a Kuba szövetkezeti és mezőgazdasági ágait képviseli, bejelenti a 2013-ban az élelmiszer-termelés területén elért eredményeket.
A chavizmus tizenöt éve a hatalomban – A venezuelai kormánykoalíció átszervezésre vár
Nicolás Maduro elnök bejelentette a kormánypárti Nagy Hazafias Pólus koalíció átszervezését, arra hivatkozva, hogy a tömörülésnek „alulról jövő forradalmi hegemóniát” kellene megvalósítania a venezuelai politikában.
634. oldal / 889