Körülbelül tíz évvel ezelőtt a Che Guevaráról szóló – Benicio del Toro főszereplésével és Steven Soderbergh rendezésében készült – hollywoodi film producereivel Miamiba utaztam Che kivégzésének körülményeivel kapcsolatos további információkért. Az Egyesült Államokban élő Castro-ellenes emigráció fellegvárának számító Kis Havanna egyik éttermében találkoztunk Gustavo Villoldóval, aki a CIA magas rangú kubai-amerikai műveleti tisztjeként teljesített szolgálatot 1967-ben Bolíviában, hogy segítsen az ikonikus forradalmár nyomára akadni, és elfogni őt.

Az argentin származású Ernesto „Che” Guevara utolsó naplóbejegyzése 1967. október 8-án született. Ez áll benne: „Hajnali kettőkor ledőltünk aludni, mert semmi értelmét nem láttuk, hogy tovább küszködjünk… Chino [a gerillacsapat egyik tagja] jóformán képtelen az éjjeli menetelésre.”

A Brazília legdélibb tartományában, Rio Grande do Sulban kitört farroupilha-felkelés, más néven „toprongyos háború” (1835-1845) volt a leghosszabb és legkomolyabb lázadás abból az öt nagyobb regionális felkelésből, amelyek megrázták Brazíliát a kormányzóság időszakában (1831-1840).

Kicsivel több mint száz évvel ezelőtt, 1913 márciusában, a brit gyarmatosítás történetének egyik legkevésbé ismert és egyben egyik legszégyenletesebb epizódja zárult le egy londoni tárgyalóteremben. A Felsőbíróság felszámolta a Perui Amazónia Gumivállalatot, és csak a bíró egy elejtett megjegyzése utalt annak sötét titkaira, „nem lehet felmenteni azokat, akik tudtak arról, hogy a vállalat milyen módszerekkel gyűjtötte a gumit”.

Közszereplőként eltöltött évtizedei alatt a nicaraguai politikus, pap és az ENSZ Közgyűlésének egykori elnöke, Miguel d’Escoto Brockmann nem tett szert olyan nemzetközi hírnévre, mint más sandinista elvtársai. Ugyanakkor politikai életének kezdete óta egészen az ebben a hónapban bekövetkezett haláláig soha nem kerülte a harcot.