A bricsesznadrágot, rongyos inget és fenyegető fekete köpenyt viselő színész a paraguayi ég felé emeli az ujját. „Azt mondják, hogy én vagyok a nemzeti karakter megteremtője!" – tárja szét a karját –, „de csakugyan én lennék a hibás hazám jövőbeli gonoszságaiért?”
Jorge Ramos közel harminc éve játssza Paraguay első vezetője, és egyben az ország legérdekesebb és legmegosztóbb történelmi személyisége, Dr. José Gaspar de Francia alakját. Ahogyan végigsuhan az asuncióni színpadon azon az estén, az első sorban ülő tágra nyitott szemű gyerekek szorosan egymásba kapaszkodnak.
José Gaspar de Francia alakja máig ellentmondásos érzelmeket vált a paraguayiakban - Fotó: Getty
Francia alakja régóta vált ki ilyesfajta csodálatot és zavart. Külföldiek korabeli beszámolói az 1811-ben hatalomra került, és Paraguayt a kontinens minden más országától eltérően Dél-Amerika szívében remeteállammá változtató „El Supremo” átható tekintetét és félelmetes temperamentumát emelik ki.
Francia uralkodása és zavarba ejtő politikája még ma is élénk történelmi vita tárgyát képezi. Egyszerre festik le a nemzeti szuverenitás hősének és a spanyol korona ügynökének; a jobboldali diktatúrák előfutárának és népszerű forradalmárnak. Ő a témája Paraguay legünnepeltebb regényének, és az elmúlt években a nacionalisták ikonjává vált, a jobb- és baloldalon egyaránt.
A gyarmati időkben Paraguay a spanyol kereskedelmi útvonal utolsó állomása volt. Az ország, a kontinens nagy részéhez hasonlóan 1811-ben kiáltotta ki függetlenségét. Míg azonban a szomszédos országok hosszú felszabadító harcokat vívtak, a reconquista spanyol katonái Paraguayt soha nem háborgatták.
Ez más úton indította el az országot. A kontinens más részein a patrióták az amerikai függetlenségi mozgalomból merítettek ihletet, és a szabadságot és az egyenlőség jelszavaival igyekeztek maguk mellé állítani az embereket.
Paraguay ezzel szemben a republikanizmus római modelljét követte, és Francia, valamint katonai vezetője, Fulgencio Yegros konzuli tisztséget viselt. Amikor elfoglalták a két, Caesar és Pompei nevével ellátott főhivatalnoki széket, Francia irányítása alá vonta az utóbbit, és nem sokat késlekedett, hogy megszilárdítsa hatalmát. Az országban élő szegények Karai Guazúként kezdték emlegetni, ami az ország őslakos nyelvén, guaraníul annyit tesz, hogy „Nagy Úr”.
1817-ben, amikor Simón Bolívart a spanyol erők szülőföldjén, Venezuelában fenyegették, José de San Martín pedig a kontinens déli részén szedett-vedett hadseregével átkelt az Andokon, Asunciónban Francia új tisztséget vett fel: Paraguay legfelsőbb és állandó diktátora lett.
Ebből fakadó hatalmát egy lojális hadsereg felépítésére, az ország mezőgazdasági és ipari termelésének államosítására és az ország határainak lezárására használta, és megtagadta útlevelek kiadását minden az országban ragadt külföldinek.
Mivel az országból csak kevés hír érkezett a külföldi hatalmak ámulattal tekintettek Paraguayra. „Egy földdel körülvett sziget” – ahogyan a paraguayi regényíró, Augusto Roa Bastos nevezte.
Fenyegetettség
Francia bezárkózó taktikájával azt akarta megakadályozni, hogy országát bekebelezze az argentin szuperállam, vagy belesodródjon a Río de la Plata menti centralisták és a föderalisták közötti pusztító konfliktusba. Nem egészen harminc évvel a halála után, Brazília, Argentína és Uruguay egyesített erői csaknem eltörölték Paraguayt a föld színéről.
A hagyományos spanyol köznemesség belső fenyegetésével is meg kellett küzdenie, ezért megtiltotta nekik az egymás közötti házasságkötést, földjeiket pedig a parasztoknak adta. Az egyházat is meggyengítette, megborotváltatta az engedetlen szerzetesek fejét, és amikor azok kiátkozták, válaszul kijelentette, hogy a pápát „személyes káplánjává” fogja tenni.
Aszketikus életet vezetett be, szerény fizetést vett fel, és nem engedélyezte, hogy utcákat nevezzenek el róla, szobrokat emeljenek neki, vagy arcképét pénzekre nyomják, bár manapság szigorú profilja ott van a paraguayi bankjegyeken. „Francia, ahogy azóta minden más okos paraguayi politikus is, a paraguayi kisbirtokosokhoz guaraní nyelven szólt” – mondta az AQ-nak Thomas Whigham, a 19. századi Paraguayjal foglalkozó történész. „Olyan nemzeti identitást alakított ki, ami »megkülönbözteti őket a szomszédos népektől«”.
Richard Alan White amerikai történész szerint ez egy „radikális társadalmi forradalom volt”, és Franciára még ma, a 21. században is úgy tekintenek, mint egy trópusi őskommunistára. Amikor 2008-ban Észak-Paraguayban feltűnt egy homályos baloldali gerillacsoport, a Paraguayi Néphadsereg (EPP), transzparenseiken Marx és Lenin mellett ott volt Francia alakja is, és vezetői a szervezet ideológiáját „21. századi francianizmusként” határozták meg.
A másként gondolkodók elnyomása
Mindazonáltal Francia az önkényuralmával hagyta a legmélyebb nyomot maga után. Egy az országban ragadt svájci orvos szerint csodálattal tekintett a francia forradalomra, amiért abban lelkesen alkalmazták a guillotine-t.
Könyörtelen volt a politikai ellenfeleivel szemben. Karikaturistákat vert vasra, és amikor meghallották, hogy egy spanyol azt találgatta, hogy vajon mikor jár le Francia ideje, az El Supremo elé hurcolták, aki ezt mondta neki: „Azt, hogy mikor távozom, nem igazán tudom megmondani; de azt tudom, hogy te előttem mész.” A férfit agyonlőtték, és a birtokát államosították.
Rémült honfitársai úgy vélték, hogy Francia időszakos elborulásai az őrületnek a jelei, amit a ritka északi szelek hoznak rá, de életrajzírója, Julio César Chávez úgy véli, hogy változékony kedélyállapotát valószínűleg a vérbaj okozta.
A korszakból származó egyes kifejezések máig fennmaradtak. 2014-ben az EPP közzétett egy felvételt, amelyen a túszai egy Tevego feliratú transzparenssel voltak láthatók, ami Francia kegyetlen büntetőtelepének neve volt. Francia egy kémhálózatot is létrehozott pyragie (szőröstalpúak) néven, amely kifejezés Alfredo Stroessner tábornok 1954 és 1989 közötti diktatúrája idején is előkerült.
„Stroessner kifejezetten csodálta Franciát, és számos hasonlóság van abban, ahogyan kormányoztak, az elszigetelődésben, a katonai erő alkalmazásában, még a mikromenedzsmentjükben is” – nyilatkozta az AQ-nak Richard Scavone történész, Paraguay jelenlegi kolumbiai nagykövete.
Stroessnerhez hasonlóan Francia is minimális toleranciával viseltetett a demokratikus ellenzékkel szemben. 1820-ban megsemmisítette a vetélytársait, köztük korábbi társkonzulját, Yegrost, miután leleplezett egy merényletkísérletet. Szépunokája, Marga Yegros az AQ-nak elmondta, hogy megveti mindazokat, akik az El Supremót jóindulatú diktátornak írják le. „Történészek és politikusok továbbra is nemzeti hősnek és idealistának állítják be Franciát. Elhallgatják a kegyetlenségét, és olyan érdemeket tulajdonítanak neki, amelyekkel nem rendelkezett. Az emberek félelemben éltek.”
Az erőszak nem volt szokatlan, de az elnyomás légköre viszont igen, állítja Whigham. „Francia semmivel nem volt véreskezűbb, mint Río de la Plata-i kortársai. Mindazonáltal kiölte egy szabadabb berendezkedésre való törekvést.”
Napjainkban azonban sokan sokkal inkább a paraguayi kivételességérzés tüneteként, semmint okaként tekintenek Franciára, és úgy vélik, hogy elnyomó módszereire szükség volt az ország törékeny függetlenségének megóvásához. Whigham úgy gondolja, hogy Francia a spanyol korona a 16. és 17. században Latin-Amerikába küldött despotikus kormányzóiról, és nem annyira a kor felszabadítóiról mintázta magát. „Paraguay mindig is a spanyol birodalom távoli széle volt” – mondta Scavone, és „Francia tovább mélyítette ezt az elszigetelődést, szinte tökéletességig fokozva azt, illetve megerősítette az autoriter berendezkedést.”
Ezen politikák érdemeiről máig vitatkoznak Paraguayban, ahol törékeny a demokrácia, és ahol sokan nosztalgiával tekintenek a múlt önkényuralkodóira. Előadása utáni napon a Yegros utca egyik kávézójában Ramos, a színész ezt mondta: „Az emberek néha gratulálnak nekem, hogy Franciát őrült diktátorként ábrázolom, mások azonban arról beszélnek, hogy egy hozzá hasonló vezetőre lenne ma is szükségünk. Fantasztikus, hogy az emberek mit szűrnek le ugyanabból az előadásból.”
Írta: Mat Youkee
Forrás: Americas Quarterly
Fordította: Latin-Amerika Társaság