Hondurasban meggyilkoltak egy emberi jogi aktivistát
Január 21-én Hondurasban holtan találtak egy ismert őslakos vezetőt és emberi jogi aktivisták. Az alábbiakban közöljük az Egyesült Államokban működő salem-news.com beszámolóját az esetről.
Evo Morales hangsúlyozta a közegészségügy területén elért eredményeket
Bolívia elnöke, Evo Morales kijelentette, hogy a bolíviai állami egészségügyi szolgáltatások bővítésére és javítására szánt költségvetés 2005 és 2013 között legalább 476 százalékkal nőtt.
Hatályba lépett a költségeket, az árakat és a profitot maximalizáló törvény Venezuelában
Csütörtökön hatályba lépett a venezuelai gazdaságban a költségeket, az árakat és a profitot maximalizáló törvény.
Folytatódik a keddenkénti vetítéssorozat a Cervantes Intézetben
Új latin-amerikai filmciklussal jelentkezik a Cervantes Intézet, az alkotások között kubai, brazil, mexikói és ecuadori, nem egyszer Goya-díjjal jutalmazott filmek lesznek láthatók. Az első vetítésre 2014. január 28-án, kedden kerül sor egy kubai filmmel.
A CIA „Kondor-hadművelete”: piszkos háború, halálbrigádok és az eltűntek
Ezt a cikket először 1999-ben publikálták.
„Ezek a katonai rezsimek nemcsak gerillákat (akiknek a nemzetközi törvények értelmében szintén joguk van a törvényes eljáráshoz), hanem disszidenseket és más baloldaliakat, szakszervezeti és paraszti vezetőket, értelmiségieket, diákokat és másokat egyaránt legyilkoltak. Ezek a törvénytelen katonai rezsimek a nemzetközi törvényekkel és a politikai menedékjog hagyományát semmibe véve hoztak létre egy elvadult állami terrort, és pusztították a demokrácia erőit.”
639. oldal / 889