1976 óta először lett újra miniszterelnöke Kubának
Miguel Díaz-Canel kubai elnök Manuel Marrero Cruz turisztikai miniszter személyében több mint negyven év óta először miniszterelnököt nevezett ki. A posztot még 1976-ban szüntette meg Fidel Castro forradalmi vezető, ám a kommunista szigetország idén elfogadott új alkotmánya visszaállította.
Az amerikai blokád ellenére nem várható csökkenés a kubai idegenforgalomban jövőre
Alejandro Gil kubai gazdasági miniszter kedden bejelentette, hogy jövőre négyezer új szállodai szoba várja a Kubába látogatókat, és 2020-ban körülbelül 4,5 millió turistára számítanak. Ez a 2019-es számokhoz képest kétszázezer fős növekedést jelentene.
AMLO külpolitikai lendülete
Közel egy év kormányzás után Andrés Manuel López Obradornak (AMLO) újra kell fogalmaznia a céljait. Hivatali idejének első tizenkét hónapja ugyanis Mexikó történetének legerőszakosabb éve lesz. Erről sokat hallhatnak északi szomszédai is, mivel a CNN, Fox News, a The New York Times és mások ontják magukból a déli határnál folyó brutalitásról szóló beszámolókat. Lindsey Graham szenátor egyenesen azt állítja, hogy Mexikó egyes részei veszélyesebbek, mint Szíria, a Wall Street Journal pedig egy közelmúltbeli szerkesztőségi cikke katonai beavatkozást sürgetett a mexikói drogkartellek legyőzéséhez.
Az ENSZ súlyos emberijog-sértésekkel vádolja a chilei biztonsági erőket
Az ENSZ azzal vádolja a chilei rendőrséget és fegyveres erőket, hogy súlyos emberijog-sértéseket követtek el a közelmúltbeli tömegtüntetések során. Az ENSZ vizsgálatát lefolytató szakértők szerint négy halálesetnél is bizonyítható az állami rendfenntartó erők érintettsége.
Lassú puccs Ecuadorban
Ecuador történetének egyik legsötétebb időszakát éli. Az országot túszul ejtette egy rendkívül népszerűtlen elnök, aki elárulta a megbízatását, és bebizonyította, hogy kész akár vért is ontani azért, hogy végigvigyen egy konzervatív gazdasági programot. Októberben a Moreno-kormány elnyomáshullámmal igyekezett elfojtani az IMF által előírt intézkedésekkel szembeni általános ellenkezést.
6. oldal / 888