Szakszervezetek, diákok és őslakos szervezetek tüntetnek a nagyobb kolumbiai városokban, hogy fokozzák a nyomást Iván Duque elnök kormányán. A tiltakozások majdnem két héttel ezelőtt kezdődtek, amikor több százezer ember vonult az utcákra.  A tüntetők sokféle követelést fogalmaztak meg, például azt, hogy tegyék elérhetőbbé az oktatást. A felek csütörtökön várhatóan újra tárgyalóasztalhoz ülnek, de az eddigi egyeztetések kevés eredményt hoztak.

Kiújultak a tüntetések Kolumbiában - Fotó: AFP

„Továbbra is gyilkolnak minket”

A tüntetőket képviselő bizottság egy tizenhárom követelésből álló listát adott át Duque elnöknek. Többek között olyanok szerepelnek rajta, hogy a kormány teljesítse a FARC-lázadókkal 2016-ban aláírt békemegállapodás szerinti kötelezettségeit, és tegyen többet a civil aktivisták és a volt gerillák elleni gyilkosságok megakadályozásáért.

Egyes tüntetők azzal vádolják Duque elnököt, aki ellenezte a békemegállapodást, hogy alá akarja ásni azt.

A bizottság arra is biztosítékokat szeretne, hogy a nyugdíjkorhatárt nem fogják felemelni, a fiatalok minimálbérét pedig nem fogják csökkenteni. Duque elnök tagadja, hogy bármelyik megváltoztatására készülne, és azt mondja, hogy a tüntetőket politikai riválisai manipulálják.

Miután a rohamrendőrség egyik lövedéke halálosan megsebesített egy fiatal tüntetőt, a bizottság felvette a követelései közé ennek a testületnek a feloszlatását is. A tizennyolc éves Dilan Cruz halálát az okozta, hogy fejbe találták egy babzsák lövedékkel (egy kis zacskó, amit apró ólomgolyókkal töltenek meg).

Duque elnök kizárta a rohamrendőrség feloszlatásának lehetőségét. Egyúttal „nagy nemzeti párbeszédet” javasolt a tüntetők követeléseinek megvitatására. A tüntetőket képviselő bizottság azonban azt szeretné, ha csak ő és a kormány tárgyalna, mivel attól tartanak, ha más szervezetek képviselői „csillapítanák a kedélyeket”.

Szerdán őslakos csoportok újra tüntettek a fővárosban, Bogotában. Az őslakosok jogait védő szervezet, az Onic szerint több mint száz őslakost öltek meg Duque elnök hivatalba lépése óta. Sokuk a területükön működő paramilitáris csoportoknak és kábítószer-bandáknak estek áldozatul. „Nem folytathatják a gyilkolásunkat!” – kiabálták a tüntetők.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság