Latin-Amerika az elmúlt évtizedek legfontosabb választási maratonja előtt áll. 2017 novembere és 2018 decembere között a régió nyolc országában tartanak elnökválasztásokat: 2017 novemberében kettőt (Chilében és Hondurasban) míg 2018-ban hatot (február 4-én Costa Ricában, április 22-én Paraguayban, május 27-én Kolumbiában, július 1-én Mexikóban, október 7-én Brazíliában és feltehetően valamikor decemberben Venezuelában).

Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2019-ben hat elnökválasztást fognak tartani (Bolíviában, Argentínában, Uruguayban, El Salvadorban, Panamában és Guatemalában), akkor láthatjuk, hogy tizennégy latin-amerikai országban (a tizennyolcból) tartanak elnökválasztást két éven belül. És ebbe nem számítottuk bele a fontos törvényhozási és kormányzóválasztásokat, melyek szintén fontos jelzésül szolgálnak a régió politikai hangulatáról a populizmus és az illiberalizmus új korszakában.

Nagy változásokat hozhatnak az elkövetkezendő másfél év választásai - Fotó: Reuters

Ezekre a választásokra az alacsony gazdasági növekedés időszakában kerül sor, amelyre vonatkozóan a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2017-re és 2018-ra 1,7 illetve 1,9 százalékos előrejelzést adott ki. Ezeket a számokat kétféleképpen értelmezhetjük. A jó hír, hogy a régió két egymást követő évben hagyhatja maga mögött a negatív növekedés (hat egymást követően lassuló év után) éveit. A rossz hír, hogy az alacsony növekedési értékek veszélyeztetik az elmúlt évtizedekben a foglalkoztatás, az egyenlőtlenségek és a szegénység csökkentése terén elért társadalmi eredményeket.

Ugyanakkor erre a szuperciklusra akkor kerül sor, amikor a Latin-amerikai Közvélemény-kutató Projekt (LAPOP) adatai alapján a demokrácia támogatottsága csökkent a régióban (a 2014-es 67 százalékról 2017-re 56 százalékra, ami 11 pontos csökkenést jelent). Ez együtt jár a választásokba és a képviseleti demokrácia intézményeibe, különösen a politikai pártokba vetett bizalom csökkenésével.

Trendek

 

Összehasonlító regionális perspektívában a következő tizennégy hónapban tartandó nyolc választás a következő trendek sorában kerül megrendezésre:

1. A jelenleg hivatalban lévő elnökök közül többnek nagyon alacsony a támogatottsága, ami miatt valószínűleg a most kormányzó pártok vereséget fognak szenvedni.  A közvetlen újraválasztás lehetőségére csak Hondurasban, ahol a jelenlegi elnök, Juan Orlando Hernández elindul a második ciklusáért és talán Venezuelában van (amennyiben a választásokat megtartják és Maduro elindul rajta). Legalább egy korábbi elnök, Sebastián Piñera Chilében visszatérhet a hivatalába, míg Brazíliában Lula da Silva támogatottsága erős, de korrupciós vádakkal kell szembe néznie.

2. Ezek az ismerős arcok újakkal egészülnek ki, akik számos esetben független jelöltek, mint például Jair Bolsonaro Brazíliában (egy korábbi katonai tiszt, erős populista vonásokkal). Kolumbiában több mint harminc párt és független jelölt, Mexikóban pedig a mai napig negyven független jelölt regisztráltatta magát előzetesen a választási hatóságoknál (INE).

3. Míg a dél-amerikai és közép-amerikai országok valószínűleg piacpárti jelölteket fognak választani, addig a régió két legnagyobb országának, Brazíliának és Mexikónak a sorsa még kétséges. Mexikóban a balközép jelölt, Andrés Manuel López Obrador (a Nemzeti Megújulás Mozgalom, a MORENA vezetője és alapítója) vezeti közvélemény-kutatásokat, ezzel gazdasági bizonytalanságot generálva.

4. Az ALBA (Bolivári Szövetség a Mi Amerikánk Népei Számára) tagországai legjobb esetben szinten tudják tartani a gazdaságuk jelenlegi állapotát, a növekedés kilátása nélkül. A 2018-as venezuelai és a 2019-es bolíviai választások (utóbbi esetében Evo Morales elnök megpróbálja megszerezni a felhatalmazást arra, hogy negyedik ciklusért is elindulhasson) lesznek a kulcs indikátorai a huszonegyedik század szocializmusa erejének felméréséhez. Érdemes megjegyezni, hogy Ecuador jelenlegi elnöke, Lenín Moreno megpróbál távolságot tartani elődjével, Rafael Correával szemben, ami akár Ecuador ALBA-n kívüli aktivitásának megerősítését és talán a Csendes-óceáni Szövetséghez való közeledését is jelentheti.

5. Ennek a nyolc országnak a felében kétfordulós az elnökválasztás: Chilében, Costa Ricában, Kolumbiában és Brazíliában. Ebben a négy esetben az elnök megválasztásához nagy valószínűséggel szükség is lesz második fordulóra, ahol viszont lehet, hogy az első fordulóban győztes jelölt alul fog maradni.

6. A nyolc ország többségében a tradicionális pártok fragmentációjának magas szintje és a sok független jelölt feltűnése kétségkívül azt jelentheti, hogy a megválasztott elnöknek nem lesz többsége a Kongresszusban, ami megnehezítheti a kormányzást.

7. A régióban tapasztalható súlyos botrányok, melyből kiemelkednek Lava Jato („autómosó”) és az Odebrecht-botrányok Brazíliában – ahol a kampányok finanszírozásához jelentős pénzügyi eszközökre van szükség, miközben az állampolgárok bizalmatlansága alacsony szinten áll – két olyan ügyet jelentenek, melyek a mostani kampányban is fontos szerephez juthatnak.

8. Egyes választások esetében aggodalomra adhat okot a választási részvétel, különösen Chilében (a választási rendszeren belüli változtatások miatt) és Kolumbiában (ahol a régióban történelmileg a legmagasabb távolmaradás mértéke).

9. Dilma Rousseff elnökségének hirtelen vége (bűncselekmények és vétségek miatt) és Michelle Bachelet mandátumának 2018 március végi lejárta után könnyen lehet, hogy hosszú évek után először, 2018 áprilisában nem lesz női elnök Latin-Amerikában.

Következtetések

 

A választásai maraton eredményei alapvetően fogják meghatározni az elkövetkezendő években a régióban bekövetkező politikai változások karakterisztikáját, irányát és intenzivitását. Ez nemcsak az egyes országokra lesz jelentős hatással, hanem a regionális integrációra is. Ugyanakkor ezek a választások kulcsfontosságúak lesznek Latin-Amerikában a demokrácia minőségének és ezeknek a folyamatoknak az integritása szempontjából.

Még nagyobb jelentőséggel bírnak majd abban a kontextusban, hogy egybe fognak esni a félidős választásokkal az Egyesült Államokban, valamint a Kuba élén Raúl Castro helyére lépő új elnök megválasztásával.

Nem egyértelmű, hogy mennyire erősek a populista érzelmek ezeken a választásokon, noha a felmérések azt mutatják, hogy a válaszóknak elegük van a status quóból. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a középosztály fogja a kulcsszerepet játszani a folyamatokban. A középosztálybéliek – akiket magasabb fogyasztási szint, erősebb öntudat és jobb kapcsolati háló jellemez – magas elvárásokkal rendelkeznek. Eközben a régiót alacsony gazdasági növekedés jellemzi.

Az ezen és más tendenciák közötti feszültségeknek nagy hatása lesz a választási eredményekre szerte a régióban: az új középosztálybeli elképzelések és az elért eredmények elvesztésétől való félelem, vagy hogy a jövőben nem tudnak majd olyan az elmúlt években megszokott ütemben fogyasztani és fejlődni; a közszolgáltatások gyenge minősége miatti elégedetlenségek; a nagyfokú rossz biztonságérzet; súlyos korrupciós botrányok; és a képviselet válsága. Mindezek általános bizalmatlanságot idéznek elő a politikai, üzleti és szakszervezeti elitekkel szemben.

Moisés Naím, aki a világot megváltoztató „politikai hurrikánként” jellemezte a középosztályt, azt írta, hogy amíg a középosztály választói magatartásának következményei kiszámíthatatlanok, az „eddigiek folytatásának” elutasítása ugyanakkor elkerülhetetlenné teszi, hogy olyan politikai változások következzenek be, amiket mostanáig aligha tartottunk volna elképzelhetőnek.

Az elmúlt választásokon drámai politikai átrendeződéseket tapasztalhatunk az Egyesült Államokban és Európa-szerte. Latin-Amerika szintén elképzelhetetlen változások előtt áll, ahogyan belép az elkövetkező évek választási maratonjába.

Írta: Daniel Zovatto

Az írás Brooking Intézet honlapján jelent meg.

Fordította: Latin-Amerika Társaság