A díjnyertes Eper és csokoládé című kubai film nyitójelenetében egy olajlámpás függ egy falon. Ez a forradalom vezető jellemzője és a forradalom egyik első projektje, a Nemzeti Írás-Olvasás Kampány közötti érzelmi köteléket szimbolizálja.

Amikor a jelenlegi brazil elnöknőt, Dilma Rousseffet gyermekként arról kérdezték, mi szeretne lenni, ha felnő, azonnal rávágta: táncosnő, tűzoltónő vagy trapéztáncos. És a Köztársaság elnöke? Dehogy, erre még csak nem is gondolhatott. Abban az időben Brazília álmában sem választott volna nőt az ország élére. Erre 2011. január 1-jéig várni kellett, Dilmának pedig számos akadályt kellett legyőznie.

Kellemesen meleg este van Chuao venezuelai falucskában. Tucatnyi gyermek játszik az öreg gyarmati templom előtt, ahol egy helybeli dobol és énekel: „Ez az én kakaóm íze. Ez a mienk, Chuao fekete népéé.”

Kuba reméli, hogy 2015-ig mintegy 29 százalékkal növeli az erdővel borított területeit. Prioritásként fogják kezelni a leromlott természetes erdőségek rehabilitációját, és az olyan fák ültetésének növelését, mint a cédrus, mahagóni és az eukaliptusz.

Miután Domitila Chungara ez év március 13-án Cochabambában elhunyt háromnapos nemzeti gyászt hirdettek, tisztelettel adózva a munkásosztály és a nők mellett folytatott küzdelmekkel teli hősies élete előtt.