Több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1912-ben a világ számos országának képviselői aláírták a Nemzetközi Ópium Egyezményt, amelynek célja az volt, hogy gátat szabjon az ópiummal, a kokainnal és más illegális anyagokkal való visszaéléseknek. Ötven évvel később, 1961-ben, az ENSZ elfogadta az Egységes Kábítószer Egyezményt, ami megteremtette a pszichoaktív anyagok ellenőrzésének és tiltásának globális keretrendszerét. 1971-ben pedig Richard Nixon elnök háborút hirdetett a kábítószerek ellen.

Több mint százhat évnyi nyílt háború után most ideje kíméletlen őszinteséggel értékelni, hogy hol is állunk most. A végkövetkeztetés nem lesz pozitív. A kábítószerek továbbra is az egyik legnagyobb problémát jelentik a világ számos társadalmában. Egy hatékony drogpolitikának a kereskedelem és a használat csökkenését kellett volna eredményeznie. Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) jelentése mégis azt mutatja, hogy 2006 és 2015 között a felnőttek fogyasztása világszerte továbbra is stabil.

A leköszönő kolumbiai elnök szerint is új drogpolitikai stratégiára van szükség - Fotó: Paul Arboleda/Getty

A fogyasztás magas aránya természetesen a közegészségügyre is hatással van. Az UNODC becslése szerint 2015-ben 28 millió egészséges életet vesztettünk el, akik az illegális anyagok használata miatt fogyatékossággal vagy halva jöttek a világra.

De nemcsak a közegészségügyi fronton állunk vesztésre a háborúban. Az Egyesült Államok bűnügyi hatóságai 1997 óta legkevesebb 1,4 millió embert tartóztatnak le évente kábítószerekkel kapcsolatos visszaélések miatt. Ezen magas számok ellenére azonban a kábítószerek utcai elérhetősége nem csökken. A bűnszervezetek erőszakot és rettegést gerjesztenek, és fenyegetést jelentenek az egyének biztonságára, a nemzetbiztonságra, de még a globális biztonságra is. A kábítószer-kereskedő maffiák ezenkívül folyamatosan korrumpálják az állami intézményeket és a demokráciát.

A világon, különösen Kolumbiában, évente dollármilliárdokat költünk egy kábítószerektől mentes világ ábrándjának hajszolására. Az elmúlt tíz évben például körülbelül 2,5 millió hold kokát semmisítettünk meg légi- és kézi permetezéssel. Az UNODC 2016-ra vonatkozó adatai szerint azonban még mindig 361 ezer hektár maradt vele beültetve. A kolumbiai hatóságok több mint egymillió alkalommal foglaltak le kábítószereket 1993 óta. Miközben ezek az adatok jól mutatják Kolumbia a kábítószer-kereskedelem ellen tett erőfeszítéseit, arról is árulkodnak, hogy egy álló biciklin ülünk, aminek rángatjuk a kormányát, ahelyett, hogy előre haladnánk vele.

A politikai recept, amit évek óta használunk, és ami elsősorban a büntető elnyomásra épül, nem oldotta meg a problémát. Alternatív gyógymód után kellene néznünk. Nem ragaszkodhatunk egy olyan stratégiához, ami a kisparaszti termelők és a fogyasztók elnyomására koncentrál, akik a kábítószerek kereskedelmi láncának leggyengébb láncszemei.

Egy olyan előítéletektől mentes, empirikus bizonyítékokon alapuló globális drogpolitikára van szükségünk, amely mindenek előtt elismeri, hogy mindig is lesznek droghasználók. A kábítószer-fogyasztásnak közegészségügyi, és nem büntetőügynek kellene lennie. A társadalom nyer, ha a függőket rehabilitációra küldi, és veszít, ha börtönbe zárja őket.

Az ENSZ közgyűlésének 2016-os kábítószerekkel kapcsolatos rendkívüli ülésén (amit Kolumbia javasolt) már történtek lépések a helyes irányba. A záródokumentumban szerepel egy rész, ami az emberi jogok tiszteletben tartását a drogpolitikák elemei közé sorolja. Sikerült a droghasználókra vonatkozó megelőzéssel, kezeléssel és rehabilitációval szélesíteni a közegészségügyi fókuszt, illetve erősíteni a tagok autonómiáját abban, hogy a megállapodást a saját országaik egyedi körülményeihez igazítva alkalmazzák.

Ezen eredmények ellenére, még mindig messze vagyunk attól, hogy egy új globális konszenzust érjünk el a probléma keretbe foglalásában, valamint globális megoldások és célok kijelölésében.

A drogproblémát egy olyan átfogó perspektívából kell megközelíteni, amely külön kezeli az ellátási lánc egyes kapcsolódási pontjait. A keményebb fellépésnek a bűnszervezetekre kell összpontosítaniuk, amelyek a kábítószer-kereskedelemből származó profitot zsebre teszik, és akik az erőszak fő okozói. Határozottan kell fellépni a kábítószer-termeléshez szükséges alapanyagok és vegyszerek kereskedelmével, valamint a pénzmosással szemben is.

Ami a lánc leggyengébb láncszemeit – a kistermelőket és a drogfogyasztókat – illeti, számukra az emberi jogokat tiszteletben tartó megoldásokat kell javasolnunk. Az előzőeknek helyettesítő választási lehetőségeket kell biztosítanunk, illetve fejlesztenünk kell a közszolgáltatásokat, amelyek megváltoztatják a körülményeiket, így eltántorítják őket az illegális növények termesztésétől. Az utóbbiak számára drogmegelőzési kampányokat kell folytatnunk, és rehabilitációs programokat kell biztosítanunk.

Kolumbiában a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkkel (FARC) kötött béke egyedülálló lehetőséget nyújt számunkra, hogy strukturálisan győzzük le az illegális növényekkel kapcsolatos problémát. A múltban a lepermetezett területeket azonnal újra beültették, mivel azok a FARC védelme alatt álltak, és nem volt jelen a kormányzat. Most, hogy a konfliktusnak vége, az állam állandó jelenlétet épít ki, és legális lehetőségeket biztosít alternatív fejlesztési formákkal, valamint közjavakkal és -szolgáltatásokkal.

Az Egyesült Államokkal együttműködve dolgozunk egy terven, ami kombinálja az irtást a helyettesítéssel, és aminek célja, hogy öt éven belül felére csökkentse a kokacserjék számát. A tavalyi évben sikerült több mint 62 ezer családot bevonni az Önkéntes Terményhelyettesítő Programba. A terményhelyettesítés sokkal nehezebb feladat, mint a növények irtása, de ez az egyetlen út az olyan tartós megoldás felé, amely megfelel az alternatív fejlődésnek és a környezetvédelem erkölcsi kötelességének. Fenntartunk egy agresszív kényszerirtási programot is. Az elmúlt másfél évben közel 173 ezer hold kokát irtottunk ki kézzel.

Nem hagyjuk, hogy lankadjon az elszántságunk a kábítószerüzletet ellenőrző bűnszervezetek elleni harcban sem. Csak 2017-ben rekordmennyiségű (körülbelül 480 tonna) kokaint és 434 kilogramm heroint foglaltunk le.

Kolumbia továbbra is elszántan fog harcolni ez ellen a csapás ellen. Számunkra ez mindig is nemzetbiztonsági kérdés volt, és mindig az is marad.

A kábítószerek elleni háború túl sok életet követelt: a gyógymód rosszabb lett, mint maga a betegség. Mi, itt Kolumbiában, nagyon magas árat fizettünk érte, talán az összes ország közül a legmagasabbat.

Eljött az ideje annak, hogy a világ egy pillanatra megálljon, és józanul számot vessen. Szigorúan és következetesen meg kell vizsgálnunk azokat az erőfeszítéseket, amiket világszerte a kábítószer-kereskedelem visszaszorításának érdekében tettünk, hogy tanuljunk a sikereinkből, ahogy a nehézségeinkből és a hibáinkból is. Itt az ideje, hogy elfogadjuk azt a tényt, hogy amíg vannak drogfogyasztók, addig lesznek drogtermelők is – és drogfogyasztók mindig is lesznek.

A megoldás nem egyszerűen a kábítószerek legalizálásának szorgalmazása. Abban a vitában sem találjuk meg, ami arról szól, hogy ki az egyedüli felelős. Az évtizedekkel ezelőtt elfogadott közös és megosztott felelősség elve alapján mindannyian azok vagyunk. Tévednek azok, akik azt mondják, hogy ez kizárólag a kábítószer-termelő országok problémája.

Itt az ideje annak, hogy felelős kormányzati szabályozásokról beszéljünk, megkeressük annak a módját, hogy elvágjuk a drogmaffiák légi utánpótlását, és a kábítószer-használat problémáit úgy kezeljük, hogy közegészségügyi megfontolásból és a társadalom szövetének épsége érdekében többet fordítunk a prevencióra, a kezelésre és az ártalomcsökkentésre.

Ennek a szembenézésnek globális méretekben kell megtörténnie, hogy hatékony lehessen. Egyúttal széleskörűnek is kell lennie, amelyben nemcsak a kormányok, de a tudományos élet és a civil társadalom is részt vesznek. Túl kell mutatnia a rendfenntartáson és az igazságszolgáltatáson, és többek között közegészségügyi, közgazdasági és oktatási szakértőket is be kell vonni.

Mindenekelőtt azonban a tényeken alapuló innovatív és intelligens szembenézésre van szükség. Elengedhetetlen jelentősége van egy olyan – új és globális – konszenzus elérésének, amely kiegyensúlyozottabb, hatékonyabb és emberibb, ha meg akarunk birkózni ezzel a múltbeli, jelenlegi és jövőbeli problémával.

Írta: Juan Manuel Santos, Kolumbia leköszönő elnöke

Megjelent az Americas Quarterly weboldalán

Fordította: Latin-Amerika Társaság