Az eredetileg induló nyolc jelöltből már csak ketten maradtak állva. Az elnökválasztások vasárnapi második fordulójában a chileiek immáron könnyebben dönthetnek. És bizonyos értelemben mindkét jelöltről elmondható, hogy folytonosságot képvisel.

Az első fordulót megnyerő milliárdos üzletember, Sebastián Piñera már 2010 és 2014 között vezette Chilét. A második helyezett, Alejandro Guillier pedig a jelenlegi szocialista elnök, Michelle Bachelet támogatását élvezi, és azt ígéri, hogy annak számos politikáját folytatni fogja.

Piñera és Guillier párharcának kimenetele még nincs lefutva - Fotó: Reuters

A meglehetősen langyos kampány ellenére a második fordulót az egész térség szoros figyelemmel követi, hogy lássa, vajon a végeredmény egy újabb latin-amerikai baloldali párt vereségét fogja-e hozni.

Egy évtizeddel ezelőtt Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kuba, Ecuador, Honduras, Nicaragua, Uruguay és Venezuela élén is baloldali vezetők álltak.

Az elmúlt években azonban konzervatív kormányok kerültek hatalomra Argentínában, Brazíliában és Paraguayban, a venezuelai „bolivári forradalomra” pedig erős nyomást gyakoroltak a kormányellenes tüntetők, akik hónapokon keresztül demonstráltak az utcákon.

Piñera és Chile Vamos koalíciójának esetleges győzelme tovább erősítené ezt a tendenciát.

Mekkora a valószínűsége egy jobboldali fordulatnak?

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Piñera kicsivel vezet Guillier előtt, de előnye mindössze 1,4 százalékpont.

Az első fordulóban az egykori újságíró és politikai újonc Guillier még jóval lemaradva végzett a második helyen Piñera mögött. 22,7 százalékot kapott a milliárdos 36,6 százalékával szemben. Guillier azonban várhatóan begyűjti az előző fordulóban a baloldali Beatriz Sánchezre leadott szavazatokat is.

Bár Sánchez eleinte vonakodott Guillier támogatására biztatni híveit, végül mégis azt kérte tőlük, hogy álljanak mellé, miután Piñera arról beszélt, hogy a rá [Sánchezre] és Guillierre leadott szavazatok között csalással szerzettek is voltak.

Ha az ezidáig megosztott baloldal egységesen felsorakozik Guillier mögött, akkor az egykori tévés újságíró legyőzheti Piñerát. Ezért aztán a jobboldali fordulat korántsem egyértelmű.

Mit ígérnek a jelöltek?

Piñera azt ígéri, hogy visszafogja a Bachelet által meghirdetett reformokat, és azt mondja, hogy le fogja állítani az ingyenes egyetemi oktatás kiterjesztését, és módosításokat fog végrehajtani a nyugdíjak és az adópolitika terén.

Guillier viszont azzal kampányolt, hogy támogatja Bachelet örökségét, és azt ígérte, hogy fellendíti a térségi befektetéseket, és megtámogatja a jóléti államot.

Gyenge Bachelet elnök öröksége?

Miközben Bachelet elnök progresszív politikája nagy tetszést aratott külföldön, népszerűsége megcsappant a második ciklusa alatt, részben annak a 2015-ös korrupciós botránynak köszönhetően, amelyben a menye is érintett volt.

Idén azonban az elnök a konzervatív ellenzéket legyőzve sikeresen enyhítette Chile szigorú abortusztörvényeit.

Konzervatív bírálói szerint az elnök asszony túl messzire ment a reformokban, míg egyes hangok a baloldalon azt kifogásolták, hogy szerintük elvesztette a kapcsolatot az emberekkel.

Még a Bachelet koalíciója által támogatott Guillier is azt mondja, hogy a chileiek „igazi változást” és „az átlagembereket érintő reformokat” szeretnének.

Mi vár a győztesre?

Mind Piñera, mind pedig Guillier azt mondja, hogy megválasztása esetén diverzifikálná az ország külkereskedelmét, hogy csökkentse Chile függőségét a fő exportcikkének számító réztől.

A gazdasági növekedés terén Chile elmarad a többi latin-amerikai országtól, és elemzők szerint a réz árának jövőbeli esése problémákat okozhat, bárki is kerül kormányra.

A déli Araucanía régióban uralkodó feszültség az őslakos közösségekkel szintén fejfájást okozhat a jövendőbeli elnök számára, mivel a beszámolók szerint az elégedetlenség növekszik.

Mit hozhat az eredmény a régió számára?

A Bachelet-kormányzat az utóbbi időben jobban belefolyt a venezuelai politikai válságba azzal, hogy politikai menedékjogot adott venezuelai ellenzékieknek. Egy jobboldali győzelem Chilében csak tovább mélyítené a két ország közti törést.

Chile növekvő türelmetlensége Evo Morales bolíviai vezetővel szemben hasonlóképpen bizonyosan erősödne Piñera vezetése alatt.

Másfelől viszont az Argentínával való kapcsolatok minden bizonnyal szorosabbá válnának Piñerával, aki gyakran ad hangot Mauricio Macri argentin elnök iránt érzett csodálatának.

Távolabbra tekintve, Chile Kínától és az Egyesült Államoktól való gazdasági függősége pragmatikus külpolitikai megközelítést kíván.

Chile Kínával kötött szabadkereskedelmi megállapodásának nemrég aláírt frissítése, illetve az előbbi részvétele a Csendes-óceáni Partnerségben azt jelentik, hogy a következő elnöknek vélhetően továbbra is Ázsia felé kell orientálnia az ország kereskedelmének nagy részét.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság