A diákok minden gyengén fejlett országban privilegizált csoportot alkotnak. A szegény nemzeteknek nagyon sok pénzébe kerül eltartaniuk azokat a keveseket, akik a kollégiumokból és egyetemekről kijönnek Kolumbiában különösen, tekintettel a rengeteg magánkollégiumra és egyetemre, döntővé vált a gazdasági tényező a nevelésben.

Egy olyan országban, ahol 60% az analfabéták, 8% az érettségizettek és 1% a szakképzettek aránya, a diákok azon kevés csoportok közé tartoznak, amelyeknek megvannak az eszközeik a kolumbiai helyzet elemzéséhez, ahhoz, hogy más országokéval összehasonlíthassák, és hogy információkat szerezzenek a lehetséges megoldásokról.

Ezenkívül az egyetemi hallgató (olyan egyetemen, ahol a véleménynyilvánítás nem bűncselekmény) és a kollégista (ott, ahol szólásszabadság van), egyszerre két előjoggal rendelkezik: felfelé haladhat a társadalmi ranglétrán a tudományos fokozatok segítségével, és ugyanakkor kifejezheti egyet nem értését és lázadását, anélkül, hogy ez akadályozhatná fölemelkedésért. Ezek az előnyök teszik, hogy a diákok döntő elemmé váltak a latin-amerikai forradalomban. A forradalom agitációs szakaszában a diákok munkája nagyon hathatós volt. A szervezés fázisában ez a munka másodlagossá vált Kolumbiában. A közvetlen harcban – a történelmünk során előfordult tiszteletre méltó kivételek ellenére – még kevésbé volt döntő szerepük.

Tudjuk, hogy az agitációs munka fontos, de elveszíti reális hatását, ha nem követi a szervezőmunka és a hatalom átvételéért folyó harc. Annak, hogy a diákok részvétele a forradalomban időleges és felületes, egyik fő oka az elkötelezettség hiánya a személyes, családi és gazdasági harcban. Nonkonformizmusuk érzelmivé válik (szentimentalizmus vagy csalódás miatt) vagy pusztán intellektuálissá. Ez magyarázza azt a tényt is, hogy az egyetemi pályafutás végén a nonkonformizmus eltűnik, vagy legalábbis elrejtőzik, és a lázadó diák átváltozik burzsoá szakemberré, akiknek ahhoz, hogy megvásárolhassa a burzsoá presztízs szimbólumait, el kell adnia öntudatát, cserébe a magas ellenszolgáltatásért.

Ez a körülmény súlyosan veszélyezteti, hogy a diákok érett és felelősségteljes választ adhassanak ama történelmi időszak problémájára, amelyet Kolumbia éppen átél. A gazdasági és politikai válság egyre keményebben érezteti hatását a munkások és parasztok között. Az előbbiektől általában elszigetelt diák elegendőnek hiheti a felületes vagy teljesen spekulatív forradalmi tevékenységet. És ugyanez a kapcsolathiány okozhatja, hogy a diák elárulja történelmi hivatását, hogy amikor a haza teljes odaadást követel tőle, a diák megmarad a szép szavaknál és a jó szándéknál. Hogy amikor a tömegmozgalom mindennapi, folyamatos munkát követel tőle, a diák beérje kiabálással, kőhajigálással és elszórt tüntetésekkel. Hogy amikor a néptömeg tényleges, fegyelmezett és felelősségteljes jelenlétüket követeli soraiban, akkor a diákok hiú ígéretekkel vagy mentegetődzéssel válaszoljanak.

Arra van szükség, hogy a diákot forradalmi meggyőződése vezesse el a valódi elkötelezettségig, a végső következtetésekig. A szegénységet és az üldöztetést nem kell keresni. Ám a jelenlegi rendszerben ezek logikus következményei a fennálló struktúrák elleni kegyetlen harcnak. A jelenlegi helyzetben olyan jelek ezek, amelyek hitelessé teszik a forradalmár életét. Magának a meggyőződésnek kell odáig vezetnie a diákot, hogy kivegye a részét a szűkölködésből és a társadalmi üldöztetésből, amely a munkásoknak és a parasztoknak jut osztályrészül. Ekkor válik a forradalmi elkötelezettség elméletből gyakorlattá. Ha ez a folyamat teljesen végbemegy, akkor nem fordítható vissza: a szakember már nem fordulhat vissza öntudatának, népének és történelmi hivatásának nyílt elárulása nélkül.

Nem akarok dogmákat felállítani a forradalmi fellendülés időszakáról, amelyet élünk. Csak arra akarom buzdítani a diákokat, vegyék fel a kapcsolatot a hiteles információforrásokkal, hogy meghatározhassák az adott időszak jellegét, felelősségük mibenlétét és azt, hogy mi legyen a szükséges válasz. Személy szerint azt hiszem, hogy egyre gyorsabban közeledünk a kolumbiai forradalom nulla órájához. Ám ezt kellő felelősséggel csak a munkások és parasztok mondhatják ki. Ha a diákok „felemelkednek a népi osztályhoz”, mindenfajta paternalizmus nélkül, inkább tanulni, mint tanítani vágyó lélekkel, akkor majd objektíven tudják megítélni a történelmi pillanatot.

Kétségkívül áldatlan és szerencsétlen helyzet volna, ha a kolumbiai diákok, akik meggyújtották a forradalom szikráját, bármilyen okból, az információ hiánya miatt, felületességből, egoizmusból, felelőtlenségből vagy félelemből a forradalom perifériáján maradnának.

Reméljük, hogy a diákok válaszolnak arra a hívó szóra, amelyet hazájuk intéz hozzájuk történelmének ebben a nagy horderejű pillanatában, s lesz erejük, hogy meghallják, és nemes lélekkel kövessék azt.

Fordította: Okruczky Gabriella

Megjelent: Gorillák és gitárok, szerk. Simor András, Budapest, 1976