Az utóbbi idők politikai, vallási és társadalmi eseményei által előidézett megrázkódtatások feltehetően sok zavart okoztak a kolumbiai keresztények körében. Történelmünknek ebben a döntő pillanatában szilárdan ki kell tartanunk vallásunk lényege, alapjai mellett.

A katolicizmus legfontosabb eleme a felebaráti szeretet. „Aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte” (Pál levele a rómabeliekhez, 13,8). Hogy ez a szeretet valódi lehessen, biztosítani kell önnön hatékonyságát. Ha a jótékonyság, az alamizsna, a kevés ingyenes iskola, a gyér lakásépítési program - vagyis amit könyörületességnek szoktak nevezni - nem elegendő, hogy a többségben levő éhezőknek kenyeret, a mezíteleneknek ruhát, a tudatlanoknak műveltséget adjon, akkor hatékony eszközöket kell keresnünk a többség jóléte érdekében. A hatalmon levő kiváltságos kisebbség nem fogja keresni az ilyen eszközöket, mert az ilyenek a kisebbséget általában arra kényszerítik, hogy áldozza fel előjogait. Ahhoz például, hogy az országban több munkalehetőséget teremtsenek, meg kellene akadályozni a tőke kiáramlását az országból, hogy ezáltal a tőkét magában Kolumbiában új foglalkoztatási lehetőségek létrehozásába fektethessék. Mivel azonban a kolumbiai peso értéke napról napra csökken, azok, akiknek az országban pénze és hatalma van, sohasem fogják megtiltani a pénz kivitelét, mert akkor nem tudnának többé úrrá lenni a pénz elértéktelenedésén.

Ezért az előjogokkal rendelkező kisebbséget meg kell fosztani a hatalomtól, hogy azt átadjuk a szegény többségnek. Ez a forradalom lényege, amelynek minél gyorsabban kell végbemennie. A forradalom békés is lehet, ha a kisebbség nem tanúsít erőszakos ellenállást. A forradalom segítségével tehát olyan kormányformát lehetne bevezetni, amely az éhezőnek kenyeret, a mezítelennek ruhát, a tudatlannak műveltséget ad, amely a könyörületesség és a felebaráti szeretet művét nemcsak alkalmilag és ideiglenesen, nemcsak kevesek, hanem felebarátaink többsége érdekében gyakorolja. Éppen ezért a forradalom nemcsak megengedhető, hanem kifejezetten kötelező is a keresztények számára, akik ebben látják a cselekvő felebaráti szeretet megvalósításának egyedüli hatékony és átfogó formáját. Való igaz, hogy „nincsen hatalom, hanem csak Istentől" (Pál levele a rómabeliekhez, 13,1). De Szent Tamás azt mondja, hogy a hatalommal a nép ruházza fel viselőjét.

Ha valamely hatalom a nép ellen irányul, az nem törvényes, és zsarnokságnak nevezik. Mi keresztények is harcolhatunk, sőt harcolnunk is kell a zsarnokság ellen. A jelenlegi kormány zsarnoki, mert a választóknak csak 20 százaléka támogatja, és mert döntései a kiváltságos kisebbségtől származnak.

Nem kell megbotránkoznunk az egyház jelenlegi gyöngéin. Az egyház emberi. Csak az a fontos, hogy higgyünk abban, hogy isteni is, és abban, hogy mi, keresztények, amikor eleget teszünk a felebaráti szeretet követelményének, ezzel az egyházat erősítjük.

Én feladtam a klérus kötelezettségeit és előjogait, de nem szűntem meg pap lenni. Azt hiszem, felebaráti szeretetből adtam át magam a forradalomnak. Nem mondok többé misét, mert a felebaráti szeretetet földi, gazdasági és társadalmi téren akarom valóra váltani. Ha majd végrehajtom a forradalmat, akkor ismét mondhatok misét, ha az Isten is úgy akarja. Azt hiszem, ezen az úton is Krisztus parancsát követem: „Ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután ajánld fel a te ajándékodat" (Máté Evangéliuma, 5,23-24).

A forradalom után mi, keresztények, tudatában leszünk annak, hogy olyan rendet hoztunk létre, amely a felebaráti szereteten alapszik.

Hosszú harc vár ránk, kezdjünk hát hozzá...

1965. augusztus 

Tricontinental, 1969. 12. sz.

Az „Üzenet a keresztényekhez” magyarul megjelent: Kígyóölő ének. Szerk. Simor András. Kozmosz, 1973. 275—277. old.