Kuba karibi identitása csak napjainkban, az 1990-es évek elejétől erősödött meg, ehhez azonban hosszú időnek kellett eltelnie a XIX. századtól mostanáig.
A XIX. század első felében Latin-Amerikában, a spanyol gyarmati uralomtól való függetlenségi háborúk időszakában Kuba a spanyol nyelvű latin-amerikai örökség részeseként tekintett önmagára, és az elszakadás is nehezen történt meg, a többi spanyol gyarmati országhoz képest legutoljára, 1898-ban (a független köztársaság kikiáltása 1902-ben). Ennek oka, hogy a telepesek viszonylagos jólétben éltek, ráadásul féltek a kalózok támadásaitól, ezért inkább hűek maradtak a spanyol koronához, tőle remélve a védelmet és a biztonságot. A kubaiak szabadságvágya időnként ugyan fellángolt, de hamar leverték és kivégezték a lázadókat.
A spanyol uralom végül azzal, hogy magasabb adót rótt ki a szigetlakókra, és egyre szorosabbra fogta a gyeplőt utolsó latin-amerikai gyarmatán, kiváltotta a helyiek többségének az elégedetlenségét, amely végül a tízéves háború (1868-1878) kitöréséhez vezetett. A helyzetet kihasználva az Egyesült Államok igyekezett minél jelentősebb befolyást szerezni a szigeten politikailag és gazdaságilag.
Az afrokubai santería vallás is a Karib-térséghez köti Kubát - Fotó: Archív
A XIX. század végén Kuba már egyre inkább a két hatalom nélküli függetlenséget akarta kivívni magának. Ennek jegyében José Martí, kubai író, költő, szabadságharcos, és Puerto Ricó-i kortársai, Ramón Emeterio Betances és Eugenio María de Hostos dédelgetett álma az Antillák Szövetsége volt, Kuba, Puerto Rico, és Hispaniola (Haiti, Dominikai Köztársaság) egyesülésével, és azzal a jelmondattal, hogy „az Antillák az Antillák lakóié”, vagyis független minden külső beavatkozástól. A történelmi események azonban átírták ezt az elképzelést. A spanyol-amerikai háború végén, az 1898. évi párizsi békeszerződés értelmében az Egyesült Államok bekebelezte Puerto Ricót, amely társult állama lett, Kuba pedig önálló köztársaságként működhetett tovább, de az Egyesült Államok protektorátusi hatalmat nyert felette, és innentől kezdve korrupt bábkormányok sorát igazgathatta a szigeten egészen Batista kormányzásáig bezárólag, 1958-ig.
A Fidel Castro-féle forradalom győzelme után, 1959-től Kuba külön utat járt be, lerázva az Egyesült Államok expanziós törekvését. A kommunizmus jegyében új szövetségeseihez, Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz való viszonya határozta meg politikáját az Egyesült Államokkal szemben. A szovjet blokk felbomlása után, 1989 után azonban olyan súlyos válságba került a szigetország, legfontosabb gazdasági és kereskedelmi partnerét elveszítve, illetve az Egyesült Államok embargója révén, hogy a nép egy részének nyomására, az elégedetlenség ellensúlyozására, az állam kénytelen volt bizonyos engedményeket tenni a vallási csoportok felé. Beleegyezését adta a szabad vallásgyakorláshoz, amelynek igénye a negatív változással párhuzamosan nőtt meg. Ezzel remélték, hogy kiereszthetik a gőzt.
A gyarmatosítás korában az Afrikából behurcolt, ültetvényeken dolgozó rabszolgák által elterjedt afrikai eredetű, katolikus elemekkel átszőtt, szinkretizált vallások nagy népszerűségnek örvendenek manapság is a karibi országokban. Ennek kubai változata a Santería, a joruba származású (a mai Nigéria és Benin területe) kubaiak hagyományos vallása, amely korábban szájhagyomány útján terjedt. Fontos eleme az ősök tisztelete, a halottkultusz, a reinkarnációba vetett hit, és az animizmus, vagyis a természeti jelenségek természetfeletti erőkkel, szellemekkel való azonosítása. A közösségenként eltérő, változatos tulajdonságokkal felruházott természetfeletti lények, az orishák közül egyeseket több katolikus szenttel is azonosítanak. A nagy különbség megszüntetésére a santería vezetői igyekeztek összefogni a vallási csoportokat, családokat, egyesíteni a rítusokat. 1992-ben létrehozták a Joruba Kulturális Egyesületet, amellyel szigorú keretek között kívánták intézményesíteni a vallást. Az egyesület teljes mértékben az állam támogatását élvezi, még egy palotát is kaptak hivatal gyanánt. Felvállalhatják Afrika múltjukat, ahogy a többi karibi ország vallási hívei, a főpapok ellátogathatnak Nigériába, továbbképzéseken vehetnek részt. Mindezért cserébe viszont az állam elvárja a politikai támogatottságot.
A külpolitikai közeledés a karibi országok felé még később jelentkezett. Minthogy a „büszke” Kuba történelmi múltjából eredendően elutasított mindennemű idegen fennhatóságot, sajátos nacionalizmusa az önálló arculat és az új szövetségesek keresése között lavíroz mind a mai napig.
A CARICOM tömöríti a karibi szigetországokat - Fotó: caricom.org
Egy újfajta útkeresés során azonban, a 1990-es évek szubregionális tömörülései bebizonyították, hogy a kisebb országok az együttműködés révén sikeresen tudják csökkenteni a nagyhatalmakkal szembeni aszimmetriát. A Karibi-térségben 1968-tól a CARICOM (Karib-tengeri Közösség), az 1965-ben létrejött CARIFTA utódja (Karib-tengeri Szabadkereskedelmi Szervezet) angol nyelvű karibi államok alapításával jött létre frissiben az Egyesült Királyságtól elnyert függetlenségük után, azzal a céllal, hogy bilaterális szabadkereskedelmi megállapodásokat kössenek egymással, elősegítse a párbeszédet az országok között, illetve szociális és kulturális támogatást nyújtsanak egymás számára. 15 ország csatlakozott a Karib-tengeri Közösséghez, többek között tagja a Közép-amerikai Belize, és a dél-amerikai Suriname (mindkettő volt angol gyarmat), illetve a francia nyelvű Haiti. Ugyan Kuba nem tagja a közösségnek, mégis érdekelté vált mindkét fél számára a kooperáció minden téren. Ezen kívül jelentős a CARICOM közvetítő szerepe, ugyanis az Európai Unióval való megállapodásokba bevonták Kubát is, amely ugyancsak hasznára fog válni. Természetesen az Egyesült Államok nem nézi jó szemmel a karibi államok közeledését Kubához, sem pedig az Európai Unió felé való nyitást, mivel az új szövetségek gazdasági érdekeit sérti. Kuba azonban a XXI. századra kivétel nélkül az összes karibi állammal nagyköveti összeköttetésben áll, és jó baráti kapcsolatot ápol.
Az új kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok mellett 2005-ben megerősítették az együttműködést a szociális szférában is, mely szerint közös egészségügyi projekteket hajtanak végre a karibi térségben Kuba támogatásával. Ezen kívül a szigetország bekapcsolódott a Karibi-térség kulturális életébe is. Több ösztöndíjat oszt ki a CARICOM ország tagja között, mint az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és az Egyesült Királyság együttvéve, így felvirágoztatva a tudományos életet a térségben. Kubában az 1959-ben létrehozott Casa de las Américas kulturális szervezet, amely évenként osztja ki a latin-amerikai irodalom legjelentősebb és legrangosabb díját, több folyóiratot is megjelentet, így az azonos nevű Casa de las Américast és az Anales del Caribét, melyekben manapság jelentős számú publikáció foglalkozik a Karibi-térség kultúrájával, identitásával interdiszciplináris, több tudományterületet érintő megközelítéssel.
Írta: Tézer Zita