A María Auxiliadora negyed a bolíviai Cochabamba városa melletti egyik hegyoldalon fekszik. Ránézésre nem sok minden különbözteti meg a város déli peremének más munkásosztálybeli negyedeitől: egyszobás téglaházak és építkezések mindenütt.
Jellegtelen külseje ellenére ennek a városrésznek figyelemreméltó története van: 1999 óta María Auxiliadorában nők vezetésével egy olyan biztonságos környezetet alakítottak ki, ahol nincsen párkapcsolati erőszak. Az oda beköltözni szándékozó családoknak el kell fogadniuk a közösség által lefektetett szabályokat: nincs alkoholárusítás és nincs nemi alapú erőszak.
Bolíviában aggasztó méretű a nők ellen elkövetett erőszak mértéke - Fotó: Peter Langer/Getty Images/Perspectives
„A nők ilyeneket mondanak nekem: »Amikor máshol laktunk, akkor mindig megvert, de az itteni szabályok miatt már nem iszik, és soha nem ért hozzám többet«” – mondja Rose Mary Irusta Pérez, a María Auxiliadora egyik alapítója.
Ez a közösség sok tekintetben oázis a patriarchális társadalomban élő nőknek, akik körében túl sok a nemi alapú gyilkosság. 2017 első napjaiban az Erőszak Elleni Különleges Egység – egy 2013 júniusában létrehozott a nemi alapú erőszakkal foglalkozó rendőri egység – két nemi alapú gyilkosságot regisztrált. A Humanosphere által idézett bolíviai főügyészi hivatal szerint tavaly (2016-ban – a szerk.) 94 nőt öltek meg, 2015-ben pedig 93-at.
Bár Evo Morales elnök kormánya 2013-ban elfogadott egy törvényt a párkapcsolati erőszak megfékezésére és a tettesek megbüntetésére, amely alapján akár harminc éves börtönbüntetéssel is sújthatók, csupán az esetek ötöde végződik börtönbüntetés kiszabásával, számolt be róla a La Razón bolíviai országos napilap.
A María Auxiliadora lakosai csaknem két évtizeddel ezelőtt vették a kezükbe a sorsukat. A közösséget öt nő alapította, és a vezető szerepeket, az elnöki és alelnöki posztokat mindig nők töltik be. Az alapítóknak akkor jutott eszébe a María Auxiliadora ötlete, amikor egy a családon belüli erőszakkal és a reprodukciós egészséggel foglalkozó bizottságon dolgoztak, amivel segíthetnek elmenekülni a családoknak az erőszakos főbérlők nyújtotta bizonytalan albérletekből. A terület kollektív közösségi tulajdonban van, és nem lehet haszon reményében értékesíteni, így az árak megfizethetőek maradnak az alacsony jövedelmű családok számára, és stabil lakhatást biztosít számukra.
Az itt élő négyszázhúsz családot egy közösségi irányítású támogató bizottság segíti, ha a pároknak párkapcsolati problémái merülnek fel. Vannak nyitott műhelybeszélgetések, amelyeken a nőket felvilágosítják a családon belüli erőszak különféle típusairól, például az érzelmi és a pénzügyi visszaélésekről. Alapítása óta négy férfit tiltottak ki a közösségből, mert folytatólagosan bántalmazták a családjukat.
A hegytetőn lévő élelmiszerboltjából Teodocia Vallejos keresztüllát Cochabambán a város Jézus-szobráig. Műanyagzsákokba csomagolt lisztet és hatalmas sárga hordókból főzőolajat árul, ami jelentős váltás azokhoz a tizenhat órás műszakokhoz képest, amiket korábban egy olcsó étteremben csinált végig.
Azt mondja, hogy a műhelybeszélgetések és a támogatás segítségével sikerült megszabadulnia a férje lelki bántalmazásától. „Korábban félénk voltam. A férjem elhordott engem mindennek, és én csak sírtam” – mondja. „Csendben maradtam, de mostanra sokat tanultam. Sok műhelybeszélgetésbe került, hogy ott legyek, ahol ma vagyok.”
Miguel Gonzáles, a cochabambai Infante, a családon belüli erőszak ellen küzdő szervezet igazgatója azt mondja, hogy sok bolíviai még mindig azt gondolja, hogy csak a fizikai agresszió számít erőszaknak. „A családon belüli erőszaknak vannak olyan szintjei, amiket sem az áldozat, sem pedig az elkövető nem tekint annak, még ha a törvényben erőszakként is vannak meghatározva” – mondja. „Nagyon komplikált a szociális munkásoknak, hogy elmenjenek házakhoz és konfliktusokat oldjanak meg, de a közösség képes lehet szerveződni, és megoldani az ilyesfajta konfliktusokat.”
Bár a María Auxiliadorának nincsenek hivatalos statisztikái a családon belüli erőszak csökkenéséről, a sikerét az ott lakók magukon érzékelik, és nemzetközi szinten is elismerik. A közösség 2008-ben bejutott az ENSZ Habitat és a Building and Social Housing Foundation által odaítélt World Habitat-díj jelöltjeinek utolsó körébe. A jelölés nyíltan elismerte a projekt sikerét a családon belüli erőszak csökkentésében és a női vezetőszerep elősegítésében egy hagyományosan patriarchális kultúrában.
Gumercindo Parraga Camacho helyi lakos látta a hozzáállás megváltozását azóta, hogy tizenöt évvel ezelőtt a María Auxiliadorába költözött. Azt mondja, hogy a közösség férfi tagjai eleinte nehezményezték, hogy a vezetők mindig nők, de idővel elfogadták.
„Egyes férfiak azt mondják, hogy a férfiak alkalmasabbak a nőknél, de ez fordítva igaz” – mondja a férfi. „A nők jobbak a beszédben, a meggyőzésben. A férfiak közvetlenebbül intézik a dolgokat.”
Parraga Camacho szemtanúja volt minden olyan alkalomnak, hogy egy férfit kiraktak a közösségből. Az egyik eset azután történt, hogy az egyik nő férje egy bántalmazás során kiharapott egy darabot a felesége szemöldökéből. „Mindenki a nő házához gyűlt, kihozták a férjet, és kidobták a közösségből” – mondja. „Az egész közösség ment. Közösségi munka volt.”
Úgy véli, hogy az otthoni erőszak tabunak számít a férfiak körében; soha nem hallotta, hogy barátok arról beszélnének, hogy verik a családjukat.
Bár a María Auxiliadora jelentős haladást ért el, az elmúlt öt évben az ingatlan tulajdonjoggal kapcsolatos nézeteltérések megnehezítették a projektek beindítását, és az emberek összefogását a családon belüli erőszak ellen. A családtámogató bizottság nem olyan aktív már, mint korábban, és Irusta Pérez amiatt aggódik, hogy így az erőszak visszakúszhat egyes háztartásokba. De továbbra is eltökélt: „Amíg én itt vagyok, addig haladunk tovább, nem?”
Írta: Amy Booth
Forrás: The Guardian, eredetileg megjelent 2017. február 7-én.
Fordította: Latin-Amerika Társaság