Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) Kubát a gyermekjogok „bajnokának” nevezte. María Cristina Perceval, az UNICEF latin-amerikai és karibi regionális igazgatója elmondta, hogy Kuba a korai fejlesztésre vonatkozó „Educa a Tu Hijo” (Oktasd a Gyermeked) példaértékű modelljét sok más állam is átvette.

Perceval, aki egy a közelmúltbeli havannai eseményen nyilatkozott, az ország az egészségügy területén elért jelentős eredményeiről is beszélt. A karibi ország volt az első, amely 2015-ben megszüntette a HIV/AIDS anyáról gyerekre történő átöröklődését.

A kubai program célja, hogy a legjobb életkezdést biztosítsa minden gyermek számára - Fotó: Agencia Cubana De Noticias

Az egészségügy és az oktatás központi helyet foglalnak el Kuba szociális programjai között. Az ország először huszonhat évvel ezelőtt vezette be a gyermekjóléti szociális programot. A régióban jelenlévő UNICEF együttműködik a kormánnyal ezekben a programokban.

Az Educa a Tu Hijo kezdeményezés a család és a közösség szerepét erősíti a gyermek meghatározó évei során. A programon keresztül a kormány nagy hangsúlyt fektet a részvételen alapuló módszerekre és a társadalmi elköteleződésre a gyermek fejlődésében.

„A kormány bevezetett egy mechanizmust a közösségek számára, amellyel nemcsak a vészhelyzetek, de hanem más jelenségek is hatékonyan, professzionális módon és gyorsan kezelhetők” – tette hozzá Perceval.

„Nagy örömünkre szolgál megosztani, hogy terjeszthetjük a hírét ennek az oktatási mechnanizmusnak, amely magában foglalja a gyereknevelést, a HIV leszármazás alapján történő átadásának megszüntetését és a tinédzserterhességek megelőzését. Bajnokok, bajnokok, bajnokok!”

Az Oktatási Minisztérium hivatalos statisztikáit idéző 2016-os UNICEF jelentés ezt írja: „Több mint 855 ezer hat év alatti gyermek él Kubában, akik 99,5 százaléka vesz részt korai fejlesztési programban vagy ilyen intézménybe jár.”

„Kuba holisztikus szemléletet alkalmaz a korai fejlesztés (ECD) terén, és a hat év alatti gyermekeknek és családjainak egy olyan integrált szolgáltatási rendszert biztosít, amelynek célja, hogy elősegítse a legjobb életkezdést minden gyermeknek és a gyermekekben rejlő lehetőségek legteljesebb kibontakozását” – folytatta a jelentés.

Perceval azt is kiemelte, hogy a közösségek elengedhetetlen szerepet játszanak abban, hogy „nagy alázattal besegítenek a hiányzó munka elvégzésébe”, és hozzátette, hogy van még mit tenni a nemi alapú erőszak ellen a régióban.

„A Kubai Nőszövetség nagyon elszánt, de tudjuk, hogy az erőszakos gyakorlatok közösségi terekben is jelen lehetnek, azonban azon dolgozunk, hogy megszűnjön a gyermekbántalmazás minden formája a közösségekben és intézményekben” – tette hozzá az ENSZ magas beosztású tisztviselője.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság