Ki gondolta volna, hogy az okinawai nyelv pont Brazíliában talál új otthonra éppen akkor, amikor Japánban visszaszorul? A BBC Brasil újságírója, Leticia Mori São Paulóból tudósított erről.
A Liberdade kerületben sétálva megbocsátható, ha valaki Tokióban érzi magát. Brazíliában sehol máshol nem szembetűnőbb a japán bevándorlás hatása, mint Brazília legnagyobb metropoliszának eme nyüzsgő részén.
A Brazíliában élő okinawaiak jobban megőrizték nyelvüket és kultúrájukat, mint az otthon maradók - Fotó: Getty Images
A boltok nevei japánul vannak kiírva, és azokban mindenfélét árulnak a japán ételektől kezdve, a konyhai eszközökön át, a hagyományos lakásdíszekig. A vörösre festett kapuk, és a japánkert olyan hangulatot keltenek az idelátogatókban, mintha egy kis Japánban járnának Brazília eme szegletében.
A Brazíliába való japán bevándorlást minden év június 18-án ünneplik, mert 1908-ban ezen a napon érkezett a dél-São Pauló-i Santos kikötőjébe a Kasato-Maru japán hajó, amely az első 781 szerencsét próbáló embert szállította a dél-amerikai országba, akik ki szerették volna használni a bevándorlást ösztönző kétoldalú megállapodás előnyeit.
A felük Okinawa szigetének déli részéről jött, ami körülbelül 640 kilométerre délre fekszik Japán többi részétől. A sziget saját nyelvvel és kultúrával rendelkezik, ami már azelőtt is létezett, hogy a szigetet Tokió 1879-ben az országhoz csatolta. Ma Brazíliában él a legtöbb japán származású ember Japánon kívül, a számuk mintegy másfél millióra rúg.
Miért jöttek Okinawáról?
Japánban egészen az 1960-as évek végéig nemzeti politika volt a kivándorlás ösztönzése, így akarták ugyanis enyhíteni a szegénységet és a túlnépesedést. Különösen a vidéki embereket biztatták arra, hogy keressenek munkát külföldön.
Korábban volt politika arra, hogy bevándorlókat küldjenek dolgozni a hawaii cukornádföldekre, az Egyesült Államok és Kanada szárazföldi területeire, és, kisebb mértékben, Mexikóba, de ez nem tartott sokáig, mivel az fent említett országok korlátozó intézkedéseket vezettek be a bevándorlás ellen.
Tokió hamarosan délebbre keresett új lehetőségeket. A rabszolgaságot 1888-ban megszüntető Brazíliában nagy kereslet volt az olcsó munkaerőre az ország dél-keleti részén lévő kávéültetvényeken. A japán bevándorlók töltötték ki ezt az űrt, de sokan gyorsan rájöttek, hogy több pénzt kereshetnek, ha a saját földjeiken dolgoznak.
A közösség hamar virágzásnak indult São Paulo állam gazdag, termékeny földjeinek megművelésével, ahol forradalmasították a mezőgazdasági technikákat, és sokféle zöldséget, rizst és salátaféléket termesztettek, köztük olyanokat is, amiket ők hoztak be a dél-amerikai országba.
Szülőföldjüktől eltérően, ahol a japán hatóságok a sziget Japánhoz való csatolása után megtiltották az okinawai nyelv használatát, a Brazíliában élő okinawaiak szabadon beszélhették a nyelvüket és ünnepelhették a kultúrájukat.
Mi történt a nyelvükkel?
A most hetvenéves Yoko Gushiken tízéves korában érkezett Brazíliába. „Ha okinawaiul beszéltünk az iskolában, megbüntettek bennünket, de otthon titokban ezt a nyelvet használtam” – meséli az otthon töltött gyerekkoráról.
Azt mondja, hogy ő és a szintén Brazíliában letelepedett bátyja még mindig folyékonyan beszélnek okinawaiul. Otthon, Japánban, azonban már kevesen beszélik a nyelvet és ritkán, ami miatt az UNESCO a veszélyeztetett nyelvek közé sorolta.
Gushiken azt mondja, hogy a húga, aki Japánban maradt, alig érti már. „Egyszer, amikor látogatóban voltam nála, elmentünk színházba” – idézi fel. „A darab okinawai nyelvű volt. Én mindent értettem belőle, ő viszont nem.”
Népzene vagy pop?
A Brazíliában virágzó okinawai kultúra ma már az egyetemi hallgatókat is vonzza. Közéjük tartozik Mei Nakamura és Momoka Shimabukuro is, akik egyenesen Okinawáról utaztak São Paulóba, hogy kapcsolatba lépjenek a gyökereikkel.
Nakamura pszichológiát tanul, és azt mondja, hogy azt szeretné vizsgálni, hogy az első bevándorlók hogyan szervezték meg magukat az új hazájukban.
Shimabukuro viszont elmondása szerint személyes okokból utazott Brazíliába: „Kinben, egy kis okinawai városban születtem és nőttem fel. Távolabbról szeretném szemlélni a dolgokat, hogy megtaláljam a saját identitásomat. Talán boldogságra lelek ezen a külső nézőponton keresztül.”
A dolgok otthon, Okinawán is megváltoztak a Japánhoz csatolás óta, mivel Tokió immáron a kirakatba igyekszik tenni az okinawai kultúrát. „Egy »pop« Okinawa képét igyekeznek lefesteni, zenével és animékkel” – magyarázza Ricardo Sorgon Pires történész.
„Mind több embert érdekel azonban a saját [okinawai] gyökereinek megértése, és ez vált ki fokozott érdeklődést Brazília iránt” – mondja a São Pauló-i Egyetem tudósa.
Ki énekel okinawai nyelven?
Egy másik fiatal okinawai, aki Brazíliában igyekszik megtudni többet a kultúrájáról, az énekes Megumi Gushi. Ő egy csereprogram keretében van Brazíliában, és a kiejtését szeretné fejleszteni, hogy jobban énekeljen okinawaiul.
São Pauló-i tartózkodása alatt sok időt töltött idős bevándorlókkal, és olyan hagyományőrző csoportokkal, akik még mindig játszanak sanshinon, egy tradicionális, kígyóbőrrel borított húros hangszeren.
Terio Uehara a Vila Carraó-i Okinawai Egyesület elnöke, ami szintén részt vesz a csereprogramban. Azt mondja, hogy az okinawai kultúra pontosan azért annyira élénk itt, mert ennyire távol a szülőföldtől kellett túlélnie.
„Okinawán a családi gyökereket nagyra értékelik” – mondja. „A legtöbb leszármazott tudja, hogy a családja melyik városból, vagy akár melyik kerületből származik. Az okinawaiak nagyon összetartóak, és még jobban annak kell lenniük, amikor külföldre mennek.”
Forrás: BBC
Fordította: Latin-Amerika Társaság