Mi a kapcsolat az oktatás és az osztályharc között? November 7. és 10. között Brazília különböző területeiről érkeztek kutatók Teresinába, az ország északkeleti részén fekvő Piauí állam fővárosába, hogy közösen megvitassák a kérdést.
Amikor az egyetem könyvtárában, este fél hétkor – némi késéssel – megkezdődött a konferencia, kint már csaknem besötétedett, a hőmérséklet 35°C volt. A tudományos konferenciát egy kulturális program nyitotta, a Movimento dos Trabalhadores Rurais Sem Terra (MST), a Földnélküli Mezőgazdasági Munkások szakszervezetének kórusa énekelt a földért való küzdelemről. A dal után a csoport aktivistái „Golpistas! Fascistas! Não passaram!” kiáltással vonultak a színpadra. Az őslakos indiánok, a mezőgazdasági és ipari munkások szolidaritását kérték a kormány és a multinacionális vállalatok elleni harcukhoz, megjelenítve azt.
A könyvtár előtt Che Guevara-pólós egyetemisták egy könyvekkel borított asztal köré gyűltek, az asztalon a 2012-ben Maceióban alapított Lukács György Intézet kiadványai voltak. A diákok a marxista magyar filozófus műveit, köztük Hans Heinz Holz, Wolfgang Abendroth beszélgetéseit Lukács Györggyel, valamint az Intézet évkönyvét nézegették, vásárolták. A magyar filozófus gondolatai a konferencián elhangzó legtöbb előadás elméleti alapjául szolgálnak. Lukács itt klasszikusnak számít, ma Európában újra felfedezik. Meglepő, hogy míg Lukács németországi értelmezése során általában változatlanul a „Történelem és osztálytudat” az inspiráló forrás, itt – a Németországban különösebb elméleti hatás nélkül maradt – „A társadalmi lét ontológiáján” van a hangsúly. A közelmúltban elhunyt egykori Lukács-tanítvány, Mészáros István neve és munkássága is gyakran szóba került, például különösen a cearái Helena de Araújo Freres előadásában, aki – Mészároshoz hasonlóan – a tőke feltételezett „szerkezeti válságát” összefüggésbe hozta azzal, hogy a mai körülmények között a tudás szinte teljesen a katonai-ipari komplexum szolgálatában áll, és szerepe az ember felszabadítása helyett az emberi környezet lerontása. Valdemarin Coelho előadásában bírálta az ENSZ szegénységi és oktatási programjait, a tőke, a szegénység és az oktatás kölcsönös viszonyát elemezve. Rámutatott, miként misztifikálják a szegénységet, annak okául az oktatás hiányát beállítva, s közben elhallgatják, hogy a szegénységet a tőke maga hozza létre újra és újra.
Mindketten a Munka, Oktatás és Marxista Ontológia elnevezésű kutatócsoport (GPTOM) tagjai. „Konkrétan azt kérdezzük magunktól, hogy az oktatás hozzájárulhat-e valamivel az osztályharchoz, és végső soron az emberi emancipációhoz” – magyarázta Susana Jimenez, aki a Fortalezai Egyetemen tanít a Cereával szomszédos szövetségi államban. A tudományok feltételei általában rosszabbul alakultak Michel Temer államcsínye óta. Nem csak pénzügyileg. Egy másik dolog, ami aggasztja a kutatókat: „Escola sem Partido”, a kötelező úgynevezett „pártsemleges oktatás”. Deribaldo Santos – aki a konferencián Lukács esztétikájáról beszélt – ellenében az egyik egyetemi hallgató hozzászólásában felvetette, hogy Santos túlságosan kritikus a kapitalizmussal, de nem elég kritikus a kommunizmussal szemben.
A kutatócsoport és a szakszervezetek valamint egyéb társadalmi mozgalmak kapcsolata sem kielégítő. A kutatócsoport 1993-ban kezdeményezte, hogy a Central Única dos Trabalhadores (CUT) szakszervezeti szövetséggel közösen fogalmazzák meg a munkavállalók oktatási programjait abból a célból, hogy idővel valamiféle népi egyetemet tudjanak létrehozni. A szakszervezetek azonban mindinkább állami és piaci irányultságúakká váltak, ami a kutatócsoportban gyanakvást váltott ki. Jimenez és csoportja a szemináriumokon a világ és Brazília munkásmozgalmának történetét és politikai gazdaságtanát szerette volna megvitatni a dolgozókkal, míg a szakszervezetek a szakképzési és továbbképzési programokat erőltették. 2000-ben az egyesület és a CUT útjai elváltak, mert elképzeléseik, hogy milyen ismereteket kell átadni és hogyan, túlontúl különbözőek voltak.
„A kulturális tőke az elitek tulajdonává, a tudás az elitek ügyévé vált. A CUT-ban úgy tartják, hogy a munkásoknak csak a szakmailag szükséges ismereteket kell elsajátítaniuk. Ha meg akarják ismerni a művészetek és a tudományok eredményeit, ezt a kultúrával szembeni tiszteletlenségnek minősítik” – vallja a kutatócsoport. Ez alapvető probléma a szakszervezetekkel, de a legnagyobb és legfontosabb latin-amerikai társadalmi mozgalommal, az MST-vel való együttműködésben is. Egyes programokban közösen dolgoznak, de vannak köztük viták. Az egyik ilyen vitatott kérdéskör az ún. „kulturális identitás” jelentősége, amit az MST tanulmányi csoportjaiban különös hangsúllyal propagálnak. „A hallgatókra kényszeresen ráerőltetik, hogy úgy tekintsenek magukra, mint akik a földnélküli nincstelenek identitástudatával bírnak. A kulturális önazonosság, a kulturális gyökerek tiszteletben tartása fontos ugyan, de kiindulópontként, nem pedig célként” – magyarázzák a kutatók.
„Ilyen különbségek, ellentmondások vannak köztünk, valamint az MST és a szakszervezetek között” - mondja Jimenez, a Junge Welttel folytatott beszélgetés végén. „De mi forradalmi tudatot akarunk közvetíteni." Klasszikus ellentmondás, amiről beszél. Lukács a „Történelem és osztálytudatban” ezt úgy határozta meg, mint dialektikus kapcsolatot a proletariátus magánvaló (an Sich) és magáértvaló (für Sich) tudata között, és ebből bontotta ki az eldologiasodás koncepcióját.
Írta: Matthias István Köhler
Az eredeti cikk a Junge Welt oldalán jelent meg német nyelven 2017. november 17-én. A cikket a Junge Welt jóvoltából közöljük. Az eredeti cikk itt olvasható.