Minden hétköznap reggel César Campo felkel, gyorsan megeszi a reggelijét, és munkába indul egy átalakított raktárépületbe, ahol asztalokat, székeket, könyvespolcokat és más dolgokat készít a megrendelők igényei szerint.

Nem messze a szomszédai téglákat gyártanak, zöldségeket termesztenek és üzleteket, például kávézókat, pékségeket, fodrászatot és egy tetováló szalont vezetnek. Az összes dolgozó az Uruguay fővárosa, Montevideo mellett lévő progresszív „nyitott” börtön, a Punta de Rieles rabja.

A rabok saját vállalkozást nyithatnak a börtönben - Fotó: Frederick Bernas

„Soha nem hittük volna, hogy ilyesmit fogunk csinálni” – mondta az ötvenéves Campo, aki bankrablásért huszonhárom év börtönbüntetést kapott. „Ez egy modellbörtön, ami olyan lehetőségeket kínál, amelyeket máshol nem találsz meg.”

Másfajta szemlélet

Miközben a börtönökben tomboló erőszak gyakorta kerül a címlapokra szerte Latin-Amerikában – különösen Brazíliában, ahol csak januárban több mint száz ember halt meg börtönlázadásokban – a Punta de Rieles mögötti liberális filozófia másfajta szemléletet nyújt a javítóintézetek működésére vonatkozóan.

A Punta de Rieles igazgatója, az egykori tanár Luis Parodi úgy véli, hogy „ha a környezet megváltozik, akkor az ember is megváltozik”, és az általa vezetett börtön három alapelemen alapul: munkán, oktatáson és kultúrán.

„Mi a lehető legjobb mindennapi életet szeretnénk biztosítani, hogy a rabok nyugodtan alhassanak, és ne érezzék megalázva magukat és ne féljenek” – nyilatkozta Parodi a BBC-nek.

Azzal, hogy létrehoztak egy olyan „falut”, amely amennyire a körülmények engedik, a legjobban hasonlít a külvilágra, azt reméli, hogy a raboknak a szabadulásuk után könnyebb lesz a rögös átmenet. A Punta de Rieles 630 rabja közül sokan a büntetésük végéhez közelednek.

Mivel az országos visszaesési statisztikák ötven százalék körül vannak, Parodi gyakran tanácsolja azt a távozó elítélteknek, hogy „hívják fel, ha arra készülnek, hogy ellopjanak valamit”, és megadja nekik a személyes telefonszámát.

Az uruguayi börtönpopuláció 2000 óta több mint a kétszeresére nőtt. A börtönökben jelenleg a kapacitásuknál kilenc százalékkal többen raboskodnak. A 3,4 millió lakosú országban 2016-ban 10.416-an töltötték szabadságvesztéssel járó büntetésüket.

2009-ben az ENSZ különleges megbízottja aggodalmát fejezte ki az ország büntetés-végrehajtási rendszere miatt, „emberhez méltatlan körülményeknek” nevezve azt, hogy a rabokat az egyik börtönben úgy tartották, „mint az állatokat fémdobozokban” szinte napi huszonnégy órában.

Családi kapcsolat

A Punta de Rielesben a rabok este hét óráig szabadon mozoghatnak a börtön területén. Sokan használnak mobiltelefonokat, hogy kapcsolatban maradjanak a külvilággal, és némelyek számára engedélyezett a tabletek vagy számítógépek használata is. A cellákban, amelyekben jellemzően négyen vannak elhelyezve, lehet nekik televíziójuk, játékkonzoljuk, hűtőjük vagy hangszereik.

A börtön területén szabadon mozoghatnak este hét óráig - Fotó: Frederick Bernas

A családok heti háromszor jöhetnek látogatóba, és 2015 óta éjszakára is maradhatnak. Sok esetben a családtagok segítenek be azoknak a raboknak, akiknek olyan vállalkozásuk van, amelyeknek termékeit kint értékesítik, amilyen César Campo asztalosműhelye is.

A harmincnyolc aktív „cégből” harmincötöt maguk a rabok kezdeményezték, a többit pedig olyan egykori rabok vezetik, akik dolgozni visszajárnak a börtönbe. Minden vállalkozástulajdonos befizet egy kis összegű adót, amit arra használnak, hogy mikrohitelekkel segítsék a rabokat új vállalkozások beindításában.

A sikeres kezdő vállalkozásokat az uruguayi adóhatóság is nyilvántartásba veszi, és Luis Parodi legújabb kezdeményezése révén a rabok immáron bankszámlát is nyithatnak a börtönön kívül.

Az őrök, akik nővérnek érzik magukat

Parodi másik szokatlan ötlete az volt, hogy a börtön biztonsági erőihez szinte kizárólag fegyvertelen női őröket vett fel.

„Először meg voltam rémülve, de nem tartott sokáig” – mondta Inés Marcos, aki három és fél éve dolgozik a Punta de Rielesben. „Nem mondanám, hogy olyanok lennénk, mint az anyáik, de jó tanácsokkal látjuk el őket, mint egy iránymutató vagy egy nővér, aki segíti őket.”

Sport- és kulturális programok egészítik ki az oktatási programokat. A főkörletben lévő színes zenei stúdióban egész nap állandó a hangzavar, amikor zenekarok próbálnak.

Az őrök szinte kizárólag fegyvertelen nők - Fotó: Frederick Bernas

„Ahelyett, hogy bent ülnénk, vagdosnánk a karunkat vagy gyűjtögetnénk a dühünket a rendőrség ellen, mi valami pozitívat csinálunk” – mondta a 28 éves Santiago Garrido, aki egy rock zenekarban játszik és gitározni tanítja a rabtársait.

„Ez energiáink becsatornázásának egy módja. Ha nem ezt tennénk, akkor máson járna az eszünk” – tette hozzá. „Alapvető fontosságú az az igény, hogy megmentsük magunkat.”

Garrido zenekara jelenleg egy albumon dolgozik, amit egy a börtönön kívüli stúdióban fognak felvenni. Egy színházi műhely tagjaival gyakran lép fel más büntetés-végrehajtási intézetekben, és más helyeken is, például tavaly az uruguayi parlamentben.

A 29 éves Adriano Baraldo színész és énekes, aki tizenkilenc éves börtönbüntetését tölti fegyveres rablásért. „Elismerem, hogy tettem rossz dolgokat” – mondja. „Nem szabadott volna hagynom, hogy a gyerekeim árván nőjenek fel.” „A börtönök a kapitalista rendszer pöcegödrei, de az emberek mindig megtanulják újrahasznosítani magukat.”

Írta: Frederick Bernas és Rayan Hindi

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság