Az Electronic Intifada oknyomozó riportjában felidézte azt a jól dokumentált, de teljesen mellőzött szerepet, amit Izrael az 1980-as évekbeli guatemalai polgárháborúban játszott.

A rendelkezésre álló információk szerint Izrael katonai kiképzést biztosított a diktátor, Ríos Montt katonáinak, amit a tábornok az ABC News riporterének el is ismert, amikor azt mondta, hogy rezsimjének azért sikerült zökkenőmentesen átvenni a hatalmat, „mert számos katonánkat az izraeliek képezték ki”.

Izrael számos módon segítette a gyilkos guatemalai rezsimeket - Fotó: Reuters

Más beszámolók Izrael hasznáról beszélnek, aminek akkoriban körülbelül háromszáz tanácsadója volt jelen Guatemalában. Andrew és Leslie Cockburn „Veszélyes kapcsolat” című könyve szerint Amatzia Shuali alezredes ezt mondta: „Nem érdekel, hogy az idegenek mit csinálnak a fegyverekkel. Lényeg a zsidók haszna.”

Izrael pénzszerzési lehetőséget látott a háborúban, amikor Jimmy Carter amerikai kormánya a Guatemalával kapcsolatos bírálatok és emberi jogi aggodalmak miatt korlátozta az országnak folyósítandó katonai segélyeket.

Gabriel Schivone Yaakov Meridor izraeli gazdasági minisztert idézte: „Ezt fogjuk mondani az amerikaiaknak: Ne versenyezzetek velünk Tajvanon; ne versenyezzetek velünk Dél-Afrikában; ne versenyezzetek velünk a Karib-térségben vagy más helyeken, ahol nem tudtok közvetlenül fegyvereket eladni. Bízzátok ezt ránk! (…) Izrael lesz a közvetítőtök.”

„Az Izrael és Guatemala közti katonai együttműködés az 1960-as évekre nyúlik vissza” – tette hozzá a jelentés. „Amikorra Ríos Montt hatalomra került, már Izrael volt Guatemala fő fegyverbeszállítója, katonai kiképzője, ő látta el hírszerzési technológiával és más olyan létfontosságú segítséggel, amelyek az állam a városi baloldaliak és a vidéki őslakos maják ellen folytatott háborújához kellettek” – tette hozzá a jelentés.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság