A 20. század egyik leglenyűgözőbb mérnöki teljesítménye, a frissen kibővített Panama-csatorna újra használatra kész. De miért lehet különösen hálás Barbados és Seattle ennek az egyedülálló vízi útnak?

Olyan régen megvan már, hogy hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy mindenki ismeri a Panama-csatornát, de azért biztos, ami biztos, kezdjük az elején.

Ez egy hatalmas vízi út, amely kettészeli az ugyanilyen nevű kis közép-amerikai országot, és a hajók számára 1914 óta összeköti az Atlanti- és a Csendes-óceánt.

Száz évvel ezelőtt, amikor először megnyitották, majdnem a felére csökkentette az Egyesült Államok nyugati partja és Európa közti utazás idejét, amivel forradalmasította a világkereskedelmet.

Megépítése, ami több tízezer ember életébe került, szintén óriási mérnöki teljesítmény volt: ez volt a valaha véghez vitt egyik legnagyobb és legambiciózusabb építkezés.

Tizenháromezer konténert szállító hajók is át tudnak már haladni az új csatornán - Fotó: Getty Images

És tudják mit? Most még nagyobb lett.

Már amikor húsz évvel ezelőtt átkeltem rajta is lenyűgöző volt – különösen a zsilipek sora, amelyek lassan megemelték és visszaeresztették óriási tengerjáró hajónkat, amint az átkelt a panamai földnyelven.

Százéves évfordulóján két évvel ezelőtt visszatértem, és személyesen is megnéztem az éppen befejezett hatalmas bővítési munkálatokat, Panama sok milliárd dolláros erőfeszítését, amellyel biztosította, hogy a csatorna legalább még egy évszázadig fontos tényező maradjon.

Az új zsilipek Empire State Building méretűek, az ajtajaikhoz tizenkilenc Eiffel-toronyhoz elegendő acélt használtak fel, a falakat pedig két gízai nagy piramisnak megfelelő bazaltkövekből építették meg.

Ezzel a csatorna jóval nagyobb hajók befogadására vált alkalmassá: a szörnyetegek több mint 13 ezer konténert tudnak szállítani, míg korábban a csatornán való áthaladásra alkalmas legnagyobb hajók „csak” ötezret tudtak szállítani.

Ennek megfelelően egy nagy kínai konténerszállító hajó volt az első, ami az Egyesült Államokba vezető útján használatba vette az új 77 kilométeres vízi utat, szimbolikusan összekötve a csatorna a csatorna két legnagyobb használóját.

Az Egyesült Államok építette a csatornát, és a vízi úton áthaladó áru 65 százalékának kiindulási vagy célállomása egy-egy amerikai kikötő.

Már a kibővítése előtt is mintegy 14 ezer hajó – 160 ország 1.700 kikötőjéből – haladt át a csatornán minden évben, amivel a világkereskedelem valamivel több mint három százalékát bonyolította le.

A világ egyik legnagyobb építkezése volt az eredeti csatorna megépítése - Fotó: Getty Images

Most ez a kapacitás megduplázódott.

Panama számára ez a csak tavaly 2,6 milliárd dolláros bevételének óriási emelkedését eredményezheti, ami elég szép összeg egy körülbelül hárommillió lakosú ország számára.

Az új átjáró közel tíz év munka happy endjét is jelenti, amit keserű pénzügyi viták és hatalmas többletköltségek öveztek, valamint olyan figyelmeztetések, hogy építőmunkások a biztonságukat kockáztatják. Ez utóbbit a panamai kormány azonban vitatta.

A legtöbb panamai számára a frissen kibővített vízi út nagy nemzeti büszkeség forrása, és több ezren gyűltek össze a Cocoli zsilip partjainál június végén, hogy tanúi legyenek az eseménynek és megünnepeljék azt.

Az ország identitását azóta meghatározza a csatorna, amióta az Egyesült Államok kierőszakolta a függetlenségét Kolumbiától, hogy annak megépítését lehetővé tegye.

A panamaiak azonban csak 1999-ben kapták meg a csatorna feletti ellenőrzést.

Mindannyian tudják, hogy az ország gazdasága a vízi úttól függ, és egész iparágak épültek köré, köztük azok a pénzügyi és jogi szolgáltatások, amelyeket immáron az úgynevezett Panama-iratok miatt az egész világ jól ismer.

Mindazonáltal nem mindenki részesül egyenlő mértékben abból a lenyűgöző gazdasági fejlődésből, amit Panama az elmúlt évtizedben átélt.

Panama gazdagsága különösen szembeötlő, ha Panamaváros fölött repülünk, ami mindig elkápráztat, ha az égből tekintek le rá: számos felhőkarcoló és üvegtorony vetekszik a Miamiban vagy Hong Kongban lévőkkel, és nagyon elütnek attól a látványtól, amit Közép-Amerika déli szélén várna az ember.

A csatorna jelentette óriási bevételek egyenlőtlenül oszlanak el a kis közép-amerikai országban - Fotó: Joe Raelde

Ugyanakkor ennek nagyon kevés jele van a fővároson kívül: minden harmadik panamai szegény, vidéken pedig ez minden második emberre jellemző.

És az egyik legnagyobb kihívás a panamai kormány előtt az, hogyan tudja azt biztosítani, hogy az újonnan kibővített csatorna által generált bevételeket egyenletesebben ossza el.

Ugyanakkor nemcsak Panama húz hasznot a felújított vízi útból, és a múltból ítélve a nagy győztesek akár meglepőek is lehetnek.

Valóban, az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Seattle a Panama-csatornának köszönhetően lett a gyáripar központja. Az alacsonyabb költségek lehetővé tették, hogy az ott előállított hatalmas mennyiségű faanyagot az Egyesült Államok keleti partján használják fel.

A boom egyik fő haszonélvezője William Boeing volt, aki a fakereskedelemben szerzett hasznát arra tudta használni, hogy fenntartson egy repüléssel foglalkozó céget. A többi pedig már történelem.

De az eredeti Panama-csatorna megépítésének legnagyobb nyertese valószínűleg nem Panama vagy az Egyesült Államok volt, hanem a kis karibi sziget, Barbados, ami jelentős munkaerejét kölcsönözte az építkezésnek.

Ez sok hazautalt pénzt jelentett, több nő kapcsolódott be a helyi gazdaságba, javultak a helyi bérek és fejlődött a bankrendszer, ami Barbadost a Karib-térség egyik legfontosabb pénzügyi központjává tette.

És miközben Panama jelenleg a világ tizedik legegyenlőtlenebb országa, egy főre jutó GDP-je alapján Barbados az 51. leggazdagabb.

Ez csak egy újabb példája annak, hogy miért olyan lenyűgöző a Panama-csatorna és története.

Írta: Arturo Wallace

Forrás: BBC Mundo

Fordította: Latin-Amerika Társaság