Ez mégsem annyira furcsa, ha jobban belegondolunk. Itt van néhány ok, hogy miért.

Gondoljunk csak egy pillanatra a jövendőbeli űrutazásokra. Paraguaynak erre távolról sincs esélye. Ám most ez a kis, tengerparttal nem rendelkező dél-amerikai ország mégis elhatározta, hogy felteszi magát az intergalaktikus térképre.

Amikor a paraguayi kormány az év elején bejelentette, hogy űrügynökséget hoz létre, mi, a GlobalPostnál elgondolkodtunk: Miért és hogyan fog ez a szegény, elszigetelt ország befektetni az űrkutatásba?!

Kiderült, hogy a fejlődő országoknak egy sor okuk van arra, hogy a jövőt fürkészve az égre tekintsenek, ahogyan ezeket most el is magyarázzuk.

1. Szóval, hol is van Paraguay?

Paraguayt Argentína határolja nyugatról és délről, Brazília keletről és Bolívia északnyugatról. Itt van egy térképen:

2. És ez egy szegény ország, nem?

Igen.

Egyike Latin-Amerika legszegényebb országainak. A Világbank adatai szerint az éves bruttó nemzeti jövedelem 2012-ben fejenként csupán 3400 dollár volt. A szomszédos Brazíliában ez a szám 11.630 dollár volt. Az Egyesült Államokban pedig 52.340 dollár. A Világbank számításai alapján 2011-ben a lakosság 32 százaléka élt szegénységben.

3. De javul a helyzet?

Igen!

Paraguay gazdasági növekedésének üteme meglódult az elmúlt néhány évben. A CIA World Factbookja szerint tavaly ő produkálta a negyedik legmagasabb valódi GDP-növekedést a világon.

Paraguay azonban még mindig egy egyenlőtlen ország. Ahogyan az Economist beszámolt róla, a gazdaságok csupán hat százaléka foglalja el az ország termőföldjeinek 86 százalékát – és ezt a termőföldet tartják növekedés lökhárítójának.

4. Szóval akkor minek ez az űrkutatás?

A válasz egy szó: műholdak.

Paraguay nem készül felfedezőket küldeni a Marsra vagy spéci távcsöveket az űr mélyére. Ahogy számos más fejlődő állam, az űrrel kapcsolatban ő is, legalábbis először, kizárólag a műholdak használatára fog koncentrálni.

Jelenleg Paraguaynak nincs saját műholdja. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy az ország tudósai műholdas adatokhoz jussanak, ki kell bérelniük egy műholdat egy magáncégtől vagy meg kell vásárolniuk az információkat a szolgáltatótól.

Ezek összeadódnak, mondta Lidovino Vielman Díaz ezredes, az űrprogram építésze és az „Agencia Espacial del Paraguay” vezetője. Úgy vélte, hogy pénzügyi értelemben hosszú távon az országoknak jobban megéri, ha a saját műholdakat működtetnek.

„Jelenleg sok mindentől függünk” – mondta Vielman. „A műholdas szolgáltatások nagyon drágák, és nem rossz ötlet, ha ehelyett ezt a pénzt egy jövendőbeli paraguayi műholdba fektetjük. Miért ne?

5. Mit is csinálnak pontosan ezek a műholdak?

Danielle Wood szerint, aki a Johns Hopkins Egyetem Rendszertani Intézetében a fejlődő országok űrtechnológiába való befektetéseit kutatja, négy fő területen használják a műholdakat: a Föld-megfigyelésben, a kommunikációban, a navigációban és az űrtudományban.

Paraguay esetében az utolsó nem játszik. Csak nagyon kifinomult űrprogramok használnak műholdakat kizárólag tudományos kutatásra. De Paraguay a többi kategóriában számos módon használhatja.

Például, mondta Wood, a mezőgazdasági országok használhatják a műholdakat a termés megfigyelésére és a káros időjárási jelenségek ellenőrzésére (Föld-megfigyelés). A gazdák összevethetik ezeket az információkat a GPS-szel, hogy stratégiailag ültethessék a terményeiket (navigáció). És ahogy Paraguay kiépíti a kommunikációs hálózatát, egy műhold valóban nagyon hasznosnak bizonyulhat.

6. De a műholdak nem nagyon drágák?

A műholdak skálája a házi készítésű, kézbe fogható kockáktól a hatalmas, több milliárd dolláros űreszközökig terjed.

A körülbelül ötéves élettartamú kis műholdak 50 és 100 millió dollár közötti összegbe kerülnek, mondta Wood.

De számos módon lehet csökkenteni a költségeket. Az országok együttműködhetnek egymással, vagy akár magáncégekkel is egy műhold megépítésében és fellövésében, tette hozzá a Johns Hopkins szakértője. És a fejlődő országok kezdetben a műholdprogramjuk szinte minden technikai munkájával magánvállalatokat bíznak meg.

7. Szóval akkor milyen a költségmegtérülés?

Erre nehéz válaszolni.

Paraguay még nem adott ki semmilyen részletet arról, hogy mennyit fog költeni az új űrkutatási hivatalra. De bizonyos, hogy rövid időn belül nem fognak nagy beruházásokat végezni ezen a téren, mondta Vielman.

Az ügynökség vezetője elismerte, hogy nem tudja, hogy megtérülnek-e a beruházások, vagy Paraguaynak továbbra is szolgáltatóktól kell-e beszereznie az adatokat.

Pontosan ez az ország fiatal űrkutatási hivatalának a célja, hogy ezt megtudja, mondta.

Sőt, az egész ügynökség lényege az, hogy létrehoz egy munkacsoportot, ami hónapokat és talán éveket tölt majd azzal, hogy megvizsgálja a különböző típusú műhold-programok megvalósíthatóságát és megtérülését, fogalmazott.

8. Ez elég okosan hangzik. Az is?

Wood is így gondolja.

Elmondta, hogy számos ország próbálta magát belevetni űrprogramokba nemzeti büszkeségből és egóból. Paraguay számára a kérdés hosszú és alapos vizsgálata a helyes eljárási mód, mondta.

9. Tényleg lesz ilyen megbeszélés?

A nemzeti büszkeség is biztosan szerepet játszik Paraguay döntésében.

Vielman a GlobalPostnak adott interjúban többször utalt rá, hogy Paraguay lesz az utolsó ország Dél-Amerikában, amelynek saját műholdja van. És ez az ország régóta, történelmileg rivalizál a szomszédjaival.

De az ezredes ragaszkodott hozzá, hogy senki nem fog elhamarkodott döntést hozni. Csak akkor kerül sor erre, ha annak gazdasági és tudományos értelme van az ország számára, mondta.

„A[z űrkutatási hivatalt létrehozó] törvény ebben a pillanatban a legfontosabb jogszabály Paraguay számára” – vélekedett. „Én, személy szerint úgy gondolom, hogy ez egy óriási lehetőség.”

10. Kihagytunk valamit? Vagy készen vagyunk?

Egy utolsó dolog:

Wood hangsúlyozta, hogy azok az országok, amelyek űrprogramokat folytatnak, hosszú távú előnyökre számíthatnak. Egy ország működő műholdtevékenysége segít meggyőzni a potenciális befektetőket, hogy az biztonságos és stabil, fogalmazott.

„Az űr egy ilyen emblematikus elem lehet, ami ha gazdaságilag nem is térül meg közvetlenül, azt példázza, hogy az illető ország fejlett és hatékony más területeken is” – állította Wood.

Forrás: globalpost.com

Fordította: Latin-Amerika Társaság