Latin-Amerikában a tinédzserkorú lányok és fiúk 20 százaléka nem részesül középfokú oktatásban.
A 12 és 18 év közötti serdülők időleges kimaradása az iskolából a fiúk esetében a munkaerőpiacra való korai belépésnek, a lányok esetében a nem bérezett háztartási munkákba való bekapcsolódásnak az eredménye.
„A Latin-amerikai országokban gyakorlatilag minden 11 éves gyerek tanul, de 17 éves korukra a felük kikerül a rendszerből, és csak háromból egy fejezi be a középiskolát évismétlés nélkül” – áll a „Serdülők: Jog az oktatáshoz és a jóléti jövőhöz” („Adolescentes: Derecho a la educatión y al bienestar futuro”) című tanulmányban, amit március 31-én adott ki a Latin-amerikai és Karibi Gazdasági Bizottság (ECLAC) és a Unicef latin-amerikai és karibi regionális irodája.
Az iskolából való kimaradás és az évismétlés gyakrabban fordul elő az alacsony jövedelműeknél, az őslakos népességnél, az afrikai felmenőkkel rendelkezőknél és a vidéki területeken, derül ki a dokumentumból. Az emberek legszegényebb ötödénél csak minden ötödik fiatal fejezi be a középfokú tanulmányait, miközben a legmagasabb jövedelemmel rendelkező ötöd körében ötből négyen elvégzik a középiskolát.
Ezenkívül a tanulmány azt is jelzi, hogy a térség oktatási eredményei ellenére, amelyből több nő profitált, mint férfi, „történelmileg mély nemi egyenlőtlenségek nem teszik lehetővé, hogy ez a haladás átforduljon a nők munkahelyi egyenlőségébe és jogaik teljes körű gyakorlásába.”
Hasonlóképpen arra is rámutat, hogy hiába a régió legtöbb országában több tinédzser lány fejezi be a középiskolás és iratkozik be technikumba vagy egyetemre, mint fiú, később a munkaerőpiacra még mindig sok hátránnyal tudnak csak belépni.
„Például, a nők 67 százalékának alacsony termelékenységű munkája van, amelyhez egy társadalombiztosítás és gazdasági kompenzáció tekintetében törékenyebb léthelyzet társul” – teszi hozzá a dokumentum. „Annak ellenére, hogy tanultabbak és képzettebbek, a munkanélküliségi ráta a nők körében egy másik fontos mutató, hiszen az 35 százalékkal magasabb, mint a férfiaknál. A nők átlagkeresete továbbra is alacsonyabb, mint a férfiaké, körülbelül 60-90 százaléka annak, és még a legképzettebb nők is kevesebbet keresnek, mint az ugyanilyen képzettséggel rendelkező férfiak.”
Az ECLAC és a UNICEF olyan nemek közötti egyenlőségi politikák bevezetését tartja szükségesnek, ami egyaránt a nők és férfiak oktatását és tanulási folyamatait célozzák meg, illetve a mindennapi iskolai szexista gyakorlatok megszüntetésén dolgoznak, úgy, hogy foglalkoznak a tantervvel és a tanárok órai munkájával. Továbbá elengedhetetlennek tartják olyan politikák meglétét, amelyek az oktatásból való leszakadás fő tényezőivel, többek között a szegénységgel, a vidéki élettel és az etnikai származással foglalkoznak. Szükség van olyan specifikus politikára is, amely a leányanyák a rendszerbe való integrálását és benntartását segíti elő, valamint olyanra, amely olyan minőségi középiskolai oktatást teremt, ami igazi lehetőséget nyújt a diákoknak, hogy fejlesszék a tehetségüket és a képességeiket.
Latin-Amerika/ Karib-térség |
|
Ország |
Százalék |
Costa Rica |
100 |
Kolumbia |
96 |
Jamaica |
93 |
Peru |
92 |
Guyana |
91 |
Uruguay |
90 |
Argentína |
89 |
Kuba |
89 |
Chile |
88 |
Mexikó |
87 |
Venezuela |
83 |
Bolívia |
80 |
Ecuador |
80 |
Dominikai Köztársaság |
76 |
Suriname |
75 |
Panama |
74 |
Honduras |
73 |
Nicaragua |
69 |
Paraguay |
67 |
El Salvador |
65 |
Guatemala |
59 |
|