A Központi Bank jelentése szerint Nicaragua külső adósságállománya 2013-ban 4.532 milliárd amerikai dollárra nőtt, ami 2012-höz képest 5,6 százalékos emelkedést jelent. Ebből 4.015 milliárd dollár közepes és hosszú lejáratú hitel, míg 517,3 milliót rövid lejáratú hitelek tesznek ki. A teljes összegből Nicaragua 2.502 milliárd dollárral többoldalú hitelintézeteknek tartozik, például az Amerika-közi Fejlesztési Banknak, a Világbanknak és a Közép-amerikai Gazdasági Integrációs Banknak. A fennmaradó összeg főleg latin-amerikai és európai országokhoz tartozik. 2013-ban Nicaragua 112,1 milliárd dollárt fizetett ki a hitelezőinek.

Szintén a Központi Banktól származó információk szerint a külföldön élő nicaraguaiak 2013-ban rekordösszegű 1.078 milliárd dollárt utaltak haza, 6,2 százalékkal többet, mint 2012-ben. Jelenleg 800 ezer és egymillió közöttire tehető a külföldön, többnyire az Egyesült Államokban, Costa Ricában és Spanyolországban élő nicaraguaiak száma. Mario Arana közgazdász elmondta, hogy „az átutalások jelentős bevételi forrást jelentenek sok család számára az országban. A legtöbb esetben ebből vásárolnak élelmiszert, ruhát, iskolai eszközöket, esetenként még házat is.” Tanulmányok szerint a családok gyakran a havi összeg 20 százalékát is megtakarítják, ami átlagosan 188 amerikai dollárt tesz ki havonta. Az Egyesült Államokban élő családtagok küldik az összes átutalás 59 százalékát; a Costa Ricában élők a 22 százalékát, a spanyolországiak a 13,6 százalékát, a Panamában élőt pedig három százalékot.

Aranybánya Nicaraguában

2013-ban az arany volt Nicaragua fő exportcikke, amelynek teljes értéke 435 millió dollár volt, és ez 20 százalékkal meghaladta a 2012-es export értékét. Denis Lanzas, a Bányászati Tanács elnöke azt mondta, hogy 2014-ben a várakozása szerint az export eléri majd a 325 uncia aranyat, ami további 10 százalékos növekedés lenne. A nicaraguai arany fő vásárlója az Egyesült Államok és Kanada. A marhahús volt az ország második exportcikke 389 millió dolláros bevételt generálva, míg a kávé a harmadik helyre szorult összesen 349 millió dollár hasznot hozva a közép-amerikai országnak.

Eközben a Humboldt Központ a hetekben adott ki egy jelentést a nicaraguai bányászati szektorról, és annak társadalmi és környezeti hatásairól. A jelentés azt állítja, hogy 2012 és 2013 folyamán az országban kibocsátott bányászati koncessziók 24 százalékkal nőttek 2011-hez képest,és jelenleg Nicaragua teljes földterületének 13,4 százalékára van kiadott kitermelési koncesszió, függetlenül attól, hogy ez fém vagy nem fém kitermelés. Két koncessziós kérelem függőben van a San Juan folyó vízgyűjtő-területére. A Humboldt Központ megjegyezte, hogy január 31-én egy csoport Matagalpából a helyi közösség hétszáz aláírását készült átadni a Nemzetgyűlésnek, hogy ne engedélyezzenek további bányászati tevékenységet a Matagalpa tartományban lévő Rancho Grande önkormányzatban.

Forrás: Nicaragua Network, eredetileg pedig: El Nuevo Diario, Radio La Primerisima, La Prensa