A brazil futball egyik szentélyének helyének számító, többek között az 1950-es labdarúgó világbajnokságról döntő mérkőzésnek is otthont adó Maracanã stadion (hivatalos nevén: Estádio Jornalista Mário Filho) újraépítésén dolgozó munkások sztrájkba léptek múlt hétfőn.

Erre azért került sor, mert a dolgozók szerződéséről szóló tárgyalások nem megfelelően alakulnak az építőcégekkel, ezért a mostani munkabeszüntetésnek a figyelmeztetés volt a célja.

alt

A szakszervezet vezetője, Wagner Antunes Siqueira elmondta, hogy amennyiben péntekig nem javulnak a munkaadók által kínált feltételek, akkor akár egész jövő héten ismételten sztrájkolni fognak. „Amennyiben nincs megállapodás, akkor gyűlést fogunk tartani, ahol szavazni fogunk a határozatlan idejű munkabeszüntetésről” – nyilatkozta Siquera.

A leállás rendkívül kellemetlen lenne az építtetőkre nézve, ugyanis a stadion felújítása eddig sem a várt ütemben halad, ugyanis már tavaly december át kellett volna adni.