Annak a Kuba partjainál a homokba temetett rejtélyes hajó feltárása, amely talán ötszáz évvel Kolumbusz előtt érte el a szigetet, volt az egyik olyan projekt, ami a National Geographic Society elismeréséhez vezetett. Most először érdemelte ki kubai tudós az Emerging Explorer díjat.

A díjazott Daniel Torres Etayo régész, olyan talányok lelkes nyomozója, amelyeket titokzatosság vesz körül, amíg egy olyan kíváncsi, figyelmes megfigyelő, mint amilyen ő, megfejti őket.

A szakértő szerint, a díjat olyan különböző területeken dolgozó szakembereknek ítélik, akik épp csak elkezdték a karrierjüket. Elmondta, hogy idén tizenöt jelöltet választottak ki, akik között adatfeldolgozó specialista, cyber-antropológus, zoológus, ökológus, geológus, földrajztudós is volt.

„Ez az elismerés azért fontos, mert lehetővé teszi, hogy a kutatók munkáját kiterjesszék” – kommentálta Torres.

A hivatalos díjátadó ceremóniára a 2012-es Felfedezők Szimpóziumán került sor, amit június 12-15. között tartottak Washingtonban. Azonban az Egyesült Államok Kuba elleni blokádja miatt Torres nem kaphatta meg a pénzdíjat.

A rejtélyes Kolumbusz előtti hajó

2003-tól kezdve kutatók egy csoportja Torres vezetésével egy az 1950-es években megtalált, Havannától kicsit keletre, a Tarará és Santa María közötti partszakaszon a homokba temetett elsüllyedt hajó körüli nyomokat követték. Ez lehetett az első külföldi hajó, amely elérte a kubai vizeket.

„Akkoriban a felfedezésről fényképek készültek, és a feltárás fellendült. Csupán néhány fadarabot őriztek meg, amelyek 2003-ban véletlenül újra előkerültek, és el lettek küldve a Kon-Tiki Múzeumba, Norvégiába, elemzésre” – magyarázta Torres Etayo.

„Míg kezdetben sokan arra tippeltek, hogy egy viking hajóról van szó, a norvég szakértők karbon-meghatározással megállapították, hogy ez egy európai vagy afrikai eredetű hajó lehetett a 9. századból, mintegy 500 évvel azelőttről, hogy Kolumbusz Kristóf elérte az amerikai kontinenst” – tette hozzá.

Onnantól kezdve kubai kutatók egy csoportja megkísérelte, hogy újra meghatározza a helyet, ahol a rejtélyes hajót először meglátták, mondta el Torres.

„Projektünk célja az volt, hogy újra lokalizáljuk és időben elhelyezzük a hajót, mivel a minta esetleg szennyeződhetett, és így a kormeghatározás téves. Ha tényleg annyira régi, akkor újabb projektet indítunk, ami nagyon bonyolult lenne, amihez a hatóságok több szintjének döntése szükségeltetik.

Azután döntést kellene hozni, hogy konzerváljuk a hajó maradványait, vagy a vizsgálat után újra befedjük az ásatást. Én, személy szerint, az utóbbit választanám, mivel a konzerválás anyagilag nagyon megterhelné Kubát.”

Torres Etayo szerint a technológia csodáinak és az archív anyagok szigorú tanulmányozásának köszönhetően, a team le tudta szűkíteni az átkutatandó területet.

„Kezdetben körülbelül három kilométer volt [az a partszakasz, amit át kellett vizsgálni], most viszont már csak egy hozzávetőlegesen százszor nyolcvan méteres területen dolgozunk. De még így is, nem tudjuk, hogy a hajót milyen mélyen keressük, minden ettől függ… hogy mit használunk a feltárásnál, mennyi ideig fog tartani. Ez szó szerint olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban, mivel a homokban való ásatás nagyon nehéz. A hagyományos módszerek itt nem működnek. Nagyon különleges és drága technológiát kell használni, olyasmit, amivel nem mindig rendelkezünk” – mondta.

Egy ilyen fontos lelet reményében, a National Geographic Society 2011-től kezdve támogatta Torrest és csapatát a szükséges technológiával. Ez a támogatás olyan műszereket is tartalmazott, amelyek úgy vizsgálják szondával a homokot, hogy minimális zavaró tényezőt idéznek elő, mivel a kutatási hely egy védett területen helyezkedik el, ahol a hagyományos módszerek és nehéz felszerelések nem használhatók.

A kérdésekre, amelyek egy ilyen felfedezés lehetséges történelmi hatásait firtatták, Daniel Torres óvatosan optimizmussal reagált.

Taino röplabda

A másik régészeti kutatás, amely felkeltette a National Geographic döntőbizottságának a figyelmét Maisí önkormányzat területén folyik, Guantanamo tartományban. 2005-től kezdve Torres olyan tereket tanulmányozott, ahol indiánok szertartásokat végeztek, és amiket az európai gyarmatosítás kezdetétől fogva „bateyes”-eknek hívnak.

A bateyes-ek a taino kultúra jellemzői voltak, de különböztek azoktól, amiket a gyarmati cukornádtelepeken találtak, és ezzel a kifejezéssel írtak le. Las Casas atya szerint ennek a szónak három egymáshoz kapcsolódó jelentése volt: egy játékot, a játékban használt labdát és a pályát, ahol a játékot játszották egyaránt jelentette.

Kubában, mondta Torres, csupán négy bateyes maradt meg, mind Maisíben. Munkája a legmodernebb eszközökkel kimerítően dokumentálja ezek jellemzőit.

„A bateyes-ek elterjedtek voltak a Nagy-Antillákon, de a régészeti és a történeti emlékek szerint kubaiaknak különleges jellemzőik voltak” – magyarázta.

„Ami a kubai pályákat megkülönbözteti az az, hogy hatalmas méretűek. Összehasonlítva a Dominikai Köztársaságban, Puerto Ricóban és Haitin találtakkal, a mieink gigantikusak.

A legnagyobb egy Pueblo Viejo nevű helyen van. Az 250 méter hosszú és 135 méter széles, és 1843-ban fedezték fel. A másik hármat az amerikai régész, Mark Raymond Harrington találta meg, aki a szigetvilágunkon tartózkodott 1915 és 1919 között.

A Kubában és az egész Nagy-Antillákon legépebb állapotban megmaradt Laguna de Limonesben található. Ez az országunk régészeti kincse, amit sajnos nem nagyon ismernek az emberek. A másik kettő San Lucasban található, amelyeknek épp csak egy faluk maradt meg, és van még egy Montecristóban. Ez utóbbit senki nem vizsgálta azóta, amióta az amerikai régész megtalálta.

Így a projekt egyik célja, hogy újra lokalizáljuk, ha egyáltalán még mindig létezik, és nem pusztította el a mezőgazdaság.”

A City of Alexandria roncsa

Boca Ciega népszerű tengerpartja közelében a tengerfenékbe temetve pihennek az 1879-ben épült amerikai gőzhajó, a City of Alexandria kovácsoltvas maradványai, ami akkoriban a leggyorsabb járat volt New York és Havanna között. Ez a hajóroncs, ami szintén Torres Etayo projektje, lehet az ország első víz alatti hajóroncsa, ami kiérdemelné a nemzeti örökségnek járó különleges védelmet.

Torres szerint a City of Alexandria 1893 októberének végén érkezett Havannába, és Matanzasba tartott tovább egy rumszállítmánnyal. A visszaúton, Canasí közelében a 400 hordót tartalmazó raktér felrobbant. Utasok is voltak a fedélzeten, köztük kubaiak.

Nemrégiben Torres és csapata azt a feladatot kapta, hogy archeológiailag dokumentálja a hajóroncsot, és egy fotókon alapuló virtuális utazást készítsen a helyről, amely segítségével a történészek, a régészek és mindenki, aki kíváncsi rá meg tudja nézni a 103 méter mélyen fekvő lelőhelyet, anélkül, hogy vizes lenne.

„Ennek a projektnek a legfontosabb aspektusa az”, hangsúlyozta Torres, „hogy nemzeti örökség státuszt adjunk neki, és így igazán érdekelni fogja az embereket. Egy érdekes, magával ragadó történetet teremtsünk, amely ezen a 19. század végi roncson alapul, ami ma csak egy fémdarab.”

A régész szerint a projekt végső célja, hogy a City of Alexandriát, és persze a többi hajóroncsot védjék a kubai törvények. „2008-ban Kuba csatlakozott az UNESCO a víz alatti örökségi helyekre vonatkozó konvenciójához, hogy ellenálljon a magán kincsvadász cégeknek, amelyek azoknak a népeknek a történelmi örökségét fosztogatják, akik nem rendelkeznek erős jogszabályokkal.

Mivel mi egy szigetország vagyunk, a dokumentációk szerint mintegy 3.000 hajóroncs található a partjaink mentén. Közülük több mint száznak tudjuk a pontos helyét, de csak tizenkettő van dokumentálva és tanulmányozva. Hatalmas régészeti gazdagság van Kuba körül, de egyetlen víz alatti hajóroncsot sem nyilvánítottak nemzeti örökségnek, helyi vagy országos műemléknek.

Itt ellentmondás van. Ha országunk aláírta a konvenciót, amelynek célja, hogy megvédje a nemzeti örökségeinket, akkor kell, hogy legyenek olyan helyeink, amelyek a kubai, és nemcsak a nemzetközi törvények védelmére szorulnak” – zárta szavait Torres.