Tomás Borge április 30-án este elhunyt. A Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) utolsó még élő alapítótagja 82 éves volt.
A szomorú hírt Rosario Murillo, a Consejo de Comunicación Ciudadanía (Állampolgári Kommunikációs Bizottság) koordinátora jelentette be, és elmondta, hogy „Tomás forradalmi életét az emberek szolgálatában fejezte be, és családtagjai körében távozott a halhatatlanok közé… Egy ilyen pillanatban nehéz bármit is mondani, de Tomás immáron a halhatatlanok között van.”Borge már fiatalon csatlakozott Nicaragua a függetlenségért és a szabadságért vívott harcához, amely a profitért való kormányzás és az imperialista érdekek kiszolgálása ellen küzdött, ahogyan ezt a térség legtöbb országa is tette ebben az időszakban. Carlos Fonseca Amadorral együtt megalapította az FSLN-t, a nicaraguai vezető, Augusto César Sandino eszméi által vezérelt mozgalmat.
Megingathatatlan pozíciója miatt kemény börtönbüntetést kapott a Somoza-rezsimben, 1975-ben, amely során embertelen körülmények között tartották, annak ellenére, hogy különböző társadalmi csoportok, főleg diákok követelték a szabadon bocsátását. „Ha Tomás meghal…” – ez volt olvasható León és más nicaraguai városok falain 1977-78-tól kezdve, és megfakult formában még ma is. Amikor a forradalmi erők 1978. augusztus 22-én bekerültek a Nemzeti Kongresszusba visszanyerte a szabadságát, és folytatta a harcot.
Amikor az FSLN 1979. július 19-én legyőzte a Somoza-rezsimet, Tomás tagja lett az új kormánynak, és parancsnokként fontos társadalmi változásokat szorgalmazott az országban. Ebben az időszakban belügyminiszter volt. Ezenkívül, érzékeny emberként, a sok elvégzett feladat mellett prózai műveket és verseket is írt.
Néhány munkája nemzetközi elismerésben részesült, például a La paciente impaciente (Casa de las Américas díj, 1989), a La ceremonia esperada (Spanyolország, 1990) és az Un grano de maíz, ami a kubai forradalom vezetőjével, Fidel Castróval való beszélgetéseiből született, és számos országban kiadták.
Tizenegy évvel később, Daniel Ortega második mandátuma és 2006 során, Borge az FSLN Végrehajtó Bizottságának koordinátor-helyettese volt, és képviselő is lett a nicaraguai parlamentben.
„Mit hagyott ránk?” – kérdezte az egyik honfitársa. Majd sok más dolog mellett meg is válaszolta: „Azt az állhatatosságot a harcban egy jobb és igazságosabb társadalomért. Megingathatatlan meggyőződését a társadalmi igazságtalanság elleni küzdelemben… ideológiai szilárdságát, hiszen soha nem tagadta meg a marxizmust, mint azt a filozófiát, amivel értelmezhetjük a jelenlegi társadalmat. Abbéli abszolút bizodalmát, hogy az emberi lényeknek megvan az a képességük, hogy megváltoztassák a mai világot… A folyamatos gyakorló szolidaritását…” És emlékeztetett rá: „Ha Tomás meghal… azt mondhatjuk, hogy ő már a halhatatlanok között van.” Eme legendás mondatot Nicolás Valle Salinas ezredes mondta 1976-ban a börtönben, amikor megmutatták neki a Novedades című újság fényképét Carlos Fonseca Amador holttestéről. Aztán Carlos Mejía Godoy használta fel abban a himnuszban, amit Sandinista Nemzeti Felszabadító Front alapítójáról írt.
Kuba Borge halálát egy compañero és egy barát elvesztéseként éli meg, ahogyan ez Raúl Castro elnök üzenetében állt.