Mexikói ügyészek bejelentették, hogy letartóztattak egy gyanúsítottat annak a negyvenhárom tanárjelöltnek az ügyében, akik 2014 szeptemberében tűntek el a mexikói Guerrero államban. Ángel Casarrubiast azzal vádolják, hogy a Guerreros Unidos banda tagja volt.

Az ügyben született kormányzati jelentés szerint a diákokat ez a banda ölte meg, mivel egy rivális banda tagjainak hitték őket. Egy későbbi független nyomozás azonban kételyeket fogalmazott meg a kormány hivatalos megállapításaival kapcsolatban.

Közel hat éve nem tudni biztosan, hogy mi történt az eltűnt diákokkal - Fotó: Reuters

Miről van szó?

Az incidens még 2014. szeptember 26-án történt, amikor egy Guerrero állambeli város, Ayotzinapa tanárképző főiskolájának negyvenhárom hallgatója tűnt el azután, hogy részt vettek egy tüntetésen a szomszédos Iguala városában.

Miközben Igualából tartottak vissza Ayotzinapába, az igualai rendőrség tüzet nyitott a buszaikra. A rendőrök azt állították, hogy azért tették ezt, mert a buszokat eltérítették, de az életben maradt diákok azt mondták, hogy a sofőr szívességből vitte el őket. A rajtaütés után negyvenhárom diáknak nyoma veszett.

Mit állapított meg az eredeti nyomozás?

Még Enrique Peña Nieto elnöksége idején született egy hivatalos kormányzati jelentés az ügyről, amelyben az állt, hogy a diákokat a városi rendőrség elfogta, és átadta őket a Guerreros Unidos nevű drogbandának. A jelentés azt állapította meg, hogy a banda megölte mind a negyvenhárom diákot, holttesteiket elégették, a hamvakat pedig egy helyi patakba szórták.

Miért kérdőjeleződött meg ez a változat?

Még 2015-ben az Amerikaközi Emberi Jogi Bizottság független szakértői arra figyelmeztettek, hogy a kormányzati vizsgálat során „súlyos hiányosságok” történtek. Azt mondták, hogy a műholdfelvételek tanúsága szerint nem volt tűz a diákok eltűnésének éjszakáján.

Azt is állították, hogy a bizonyítékok láncolatát megtörték, és az sem világos, hogy azt az egyetlen elszenesedett maradványt, ami egyértelműen kapcsolatba hozható az egyik diákkal, a hivatalos jelentésben szereplő szemétlerakó helyen találták meg vagy később tették oda.

Ki a mostani gyanúsított?

Ángel Casarrubias annak a Sidronio Casarrubiasnak a testvére, akit a rendőrség a Guerreros Unidos banda vezetőjének tart. Sidronio Casarrubiast még 2014 októberében tartóztatták le. A rendőrségi kihallgatása után aláírt egy részletes beismerő vallomást, amelyben nemcsak azt ismerte el, hogy ő vezette a bandát, de azt is, hogy a Guerreros Unidos ölte meg a diákokat és elégette a holttesteiket.

Később azonban azt állította, hogy a vallomást kínzással csikarták ki belőle, és hivatalos panasszal élt. Egy bíró ejtette a diákok eltűnésével kapcsolatban ellene felhozott vádakat, mert bizonyítottnak találta, hogy erővel vették rá a vallomástételre. Szervezett bűnözéssel kapcsolatos más vádak miatt Casarrubias azonban börtönben maradt.

A két másik testvérét, Adánt és Mariót hónapokkal a diákok eltűnése után szintén letartóztatták. Adán Casarrubiast 2018-ban tizenkét év börtönre ítélték illegális fegyverviselésért, Mariót pedig szervezett bűnözésben való részvételben találták bűnösnek, és jelenleg tízéves börtönbüntetését tölti.

Ángel Casarrubiasnak egészen a múlt hétig sikerült megúsznia a letartóztatást. Végül múlt szerdán vették őrizetbe Mexikó államban, de letartóztatását csak hétfőn hozták nyilvánosságra.

Milyen reakciókat váltott ki a letartóztatása?

Felipe de la Cruz, az eltűnt diákok szüleinek szóvivője azt mondta, hogy ő és a többi szülő „kivár”, hogy vajon Ángel Casarrubias tud-e új információkkal szolgálni arról, hogy mi történt a gyermekeikkel.

Hozzátette azt is, hogy a szülők azt várják, hogy letartóztassák Tomás Zerónt is, aki a főügyészi hivatal megbízásából az eredeti nyomozást vezette az ügyben. Zerón egyike annak a hat mexikói tisztviselőnek, akiket kínzással, erőszakos eltüntetéssel és hivatali kötelességmulasztással vádolnak. Hármat közülük már letartóztattak, de Zerón és két másik személy még mindig szabadlábon van.

Andrés Manuel López Obrador jelenlegi mexikói elnök egyike azoknak, akik elégedetlenek azzal, ahogyan a hivatalos nyomozást végezték. Tavaly új nyomozást rendelt el, amit elmondása szerint „a legelejétől kezdenek újra”.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság