Több mint háromezer olyan rejtett sírt találtak eddig Mexikóban, amelyekben az országban tomboló drogháború áldozatait temették el, derült ki a jelenséggel kapcsolatos első hivatalos nyilvántartásból.

Összesen 4.874 holttestre bukkantak 3.025 helyszínen, és számos áldozat még azonosításra vár, mondta Karla Quintana, az Országos Kutatóbizottság vezetője. Ezt a testületet kétségbeesett családok alapították tavaly, hogy segítsen felkutatni eltűnt szeretteiket.

Először készült hivatalos nyilvántartás a sírokról és a bennük lévő holttestekről - Fotó: Jesus Alvarado/Getty Images

„Ez az adat horror” – fogalmazott Quintana egy sajtótájékoztatón pénteken. „Ez nem a számokról szól, hanem arról a több ezer emberről, akik a hozzátartozóikat keresik, és azokról az ezrekről, akik nincsenek otthon.”

Az eltűnések mindennapos jelenséggé váltak a szervezett bűnözői csoportok ellen eredetileg 2006-ban indított kontraproduktív katonai offenzíva által elszabadított szélsőséges erőszakhullámban.

Több mint kétszázezer ember halt meg azóta, az eltűntek számát pedig negyvenezerre teszik, bár ez utóbbi adatot sokan erősen pontatlannak tartják, mert az egymást követő kormányok vonakodtak elismerni a probléma súlyosságát.

Ez az oka annak is, hogy a kétségbeesett hozzátartozók álltak élére a keresésnek, esetenként akár úgy is, hogy botokat és ásókat ragadtak, hogy átfésüljék a bozótossal borított hegyeket titkos sírok jeleit keresve.

A tavaly elnökké választott Andrés Manuel López Obrador a választási kampány során azt ígérte, hogy végre megbízható adatbázisokat fog létrehozni, és megteremti az infrastruktúrát az eltűntek – legyenek élők vagy halottak – utáni hatékony kutatáshoz.

Quintana elmondta, hogy a 3.025 sírból 522-t az új kormány decemberi hivatalba lépése óta találtak meg.

Azt is hangsúlyozta, hogy a keresőbrigádok létrehozásával a hozzátartozók támogatásokat és forrásokat kaptak. Az egyik ilyen csoport, akik Sinaloa államban kutatnak sírok után, két hete több ezer ujjpercet tartalmazó zsákokat talált, amelyek valószínűleg kínzások közben megcsonkított kezekről származtak.

A rejtett sírok adatbázisát az Erővel Eltüntetett Áldozatok Nemzetközi Napján (International Day of the Victims of Enforced Disappearances, augusztus 30.) tették közzé. Ezt a terminust rendszerint csak azokra az eltűnésekre használják, amelyeket állami erőknek tulajdonítanak.

Latin-Amerikában a kifejezés hagyományosan az 1970-es évekbeli katonai diktatúrák képeit idézi fel, akik összegyűjtötték a politikai ellenfeleiket, titkos börtönökben megkínozták őket, testeiket pedig olykor repülőgépekből a tengerbe dobták.

A mai Mexikóban a legtöbb eltűnést bűnözői bandáknak tulajdonítják, bár a mindenre kiterjedő összejátszás miatt a határ az állami erők és az alvilág között gyakran elmosódik, ahogyan ez történt a negyvenhárom tanárjelölt esetében is, akik 2014 szeptemberében tűntek el, miután a délen lévő Iguala városában rájuk támadt a rendőrség, ami aztán a jelek szerint átadta őket kartelleknek.

Félix Pita García számára, aki azt mondja, hogy a fiát 2010-ben egy igualai bárból katonák vitték el, az új hivatalos hajlandóság az eltűntek felkutatására, üdvözlendő ugyan, de nem elég ahhoz, hogy a fájdalmát enyhítse.

„Igen, az igaz, hogy nagy változás történt a kormányzat a kérdéshez való hozzáállásában” – mondta. „Az én szívem ettől még darabokban van.”

Írta: Jo Tuckman

Forrás: The Guardian

Fordította: Latin-Amerika Társaság