Egy hete több száz hondurasiból álló újabb bevándorló karaván indult útnak az Egyesült Államok felé. Múlt hét kedden becslések szerint ötszázan indultak el egy buszállomásról a bűnözés sújtotta hondurasi városból, San Pedro Sulából. Néhány órával később egy körülbelül háromszáz főből álló másik csoport is utánuk indult.

Ezzel egy időben több ezer hondurasi és más közép-amerikai torlódott fel az Egyesült Államok és Mexikó határánál lévő Tijuanában, miután több ezer kilométert gyalogoltak együtt októberben.

A bevándorlók többsége egy jobb élet reményében vágott neki az útnak - Fotó: Reuters

Donald Trump amerikai elnök, aki az amerikai félidős választások előtt kirohanást intézett a korábbi karaván ellen, múlt kedden azt írta a Twitteren, hogy a bevándorlókat csak egy olyan „fal vagy acélakadály” állíthatja meg, aminek megépítését ő szorgalmazza az amerikai-mexikói határra.

A BBC News Online Latin-Amerika szerkesztője, Vanessa Buschschlüter San Pedro Sulába és környező településekre utazott, hogy beszéljen az útra kelőkkel, és azt tudta meg, hogy bár sokan az Egyesült Államokba akarnak eljutni, egyesek Mexikót tűzték ki úti célul.

„Nem szeretném a bandaéletet” – Josué, 20 éves

„Évek óta rossz a helyzet itt, Hondurasban. Egyesek el akarnak jutni északra, ez az álmunk, mert itt, még ha van is munkád, amit érte kapsz, abból még ételre is alig futja.”

„Nem tudsz annyit keresni, hogy legyen egy tisztességes hely, ahol lakhatsz. Négyen vagyunk a családomban, és egy fakunyhóban lakunk.”

„Veszélyes itt. Két rivális banda működik a helyen, ahol élek, és mindkettő megkörnyékezett engem. Próbálnak szép képet festeni a bandaéletről, de én nem vagyok hülye. Nem ilyen életet szeretnék magamnak. Így aztán nincs más választásom, minthogy elmegyek, mert nem akarok bajba keveredni. Isten segítségével eljutok az Egyesült Államokba.”

„A bandák azt akarják, hogy drogokat áruljak” – Keilin, 21 éves

„A [2018.] márciusban elindult karavánnal jöttem el. Azért tettem, mert ez nem egy biztonságos hely. Mindig itt van a rendőrség és a bandák, és állandóan zaklatnak.”

„Ez az egyik része, ami mellett ott van még az is, hogy egyszerűen nem lehet dolgozni. Egyes munkaadók azt mondják, hogy túl fiatal vagy, mások, hogy túl öreg. Mielőtt eljöttem, már két éve nem dolgoztam. A 81 éves nagymamámmal élek, abból a pénzből, amit a nagybátyám ad nekünk.”

„El akartam jutni az Egyesült Államokba, de amikor Tijuanába érkeztem [az amerikai-mexikói határra], az [bevándorlókat segítő Emberek Határok Nélkül civil szervezetnél dolgozó] ügyvédek azt mondták nekem, hogy nem elég erős az ügyem ahhoz, hogy menedékjogot kapjak az Egyesült Államokban. Apámat bandatagok ölték meg húsz évvel ezelőtt, de az ügyvédek szerint azt kellett volna igazolnom, hogy én magam vagyok veszélyben.”

„A bandák azt akarják, hogy kábítószereket áruljak, de az ügyvédek szerint erre bizonyíték kell. Megkérdeztem tőlük: »Mit csináljak? Fényképezzem le őket egyszer? Az egyenlő lenne a halálos ítélettel.« Így aztán önként visszafordultam, és szeptember óta megint itt vagyok. De vissza akarok menni ezzel a karavánnal, és újra megpróbálni.”

„Nem vesznek fel dolgozni, mert csak egy lábam van” – Óscar, 42 éves

„Egy munkahelyi balesetben vesztettem el a lábamat két évvel ezelőtt. Kőműves vagyok, és egy épülő ház második emeletéről estem le.”

„Azóta mankóval közlekedem. Azért akarok elmenni, mert itt nem kapok semmilyen segítséget. Egy évvel ezelőtt megígérték, hogy kapok egy protézist, de azóta semmi sem történt.”

„Nem kapok semmilyen munkát, mert egy lábam van. „Abból élek, amit a Houstonban élő öcsém küld hébe-hóba. Így aztán néha van mit ennem, néha nincs.”

„Azért szeretnék eljutni az Egyesült Államokba, hogy meg tudjak élni, és ne csak tengessem az életem. A karavánnal akarok menni, mert így több segítséget kapok az úton, az emberek segítenek. Istentől kérek erőt, hogy mankókkal is végig tudjam csinálni. Remélem, hogy nem maradok le tőlük, de ha mégis, akkor is tovább fogok menni.”

 „A legjobbat szeretném a fiamnak” – Angie, 21 éves

„Itt nincsenek munkalehetőségek. Santa Cruz de Yojoából származom, és nem sokat tudtam eddig dolgozni.”

„Most a nagynénémhez tartok [az észak-mexikói] Monterreybe. Csak néhány hete döntöttem el, amikor a nagynéném hazajött Hondurasba karácsonyra. Ő beszélt rá.”

„Azt mondja, hogy ott sok a lehetőség. Nincs kapcsolatom a gyermekem apjával. Semmit sem segít nekem a gyerekkel. Monterreyben a nagynéném fokhagymás standjánál fogok dolgozni. Csak a legjobbat szeretném a fiamnak.”

„Fizetni szeretnénk a tanulmányainkat” – Öt barát Cholomából

Choloma iparvárosból származó öt barát busszal indult San Pedro Sulából a guatemalai határ felé, ahol a Mexikóba tartó karavánhoz akarnak csatlakozni.

A 21 éves Juan Carlos a csapat önjelölt vezetője, és megígérte társai családjainak, hogy vigyázni fog a többiekre.

„Mindannyian ugyanazt szeretnénk: hogy jobb legyen nekünk. Munkát szeretnénk találni, hogy fizetni tudjuk a tanulmányainkat. Mindig is arról álmodtam, hogy orvos leszek, de erre Hondurasban a családom anyagi helyzete miatt nincs lehetőség. Azt remélem, hogy találok munkát Mexikóban, és félre tudok tenni a tanulmányaimra.”

A 18 éves Kevin ezt mondja: „Én már voltam Mexikóban, és tudom, hogy amikor a karavánnal mész, akkor az emberek segítenek neked. Így aztán azt mondtam a barátaimnak, hogy »gyerünk«. Azért kellett útnak indulnom, mert amikor Mexikóvárosban éltem, lett egy fiam. Miatta szeretnék visszamenni. Szeretnék mexikói munkavállalási engedélyhez jutni, hogy meg tudjak fizetni egy ügyvédet. A fiam azután született meg, hogy engem kitoloncoltak Mexikóból, és nem az én vezetéknevemet viseli. A nevemre szeretném venni, és szeretném ellátni, hogy amikor felnő, akkor ne mondja, hogy »az apám nem segített nekem«”.

Isis, 14 éves: „A szüleim azt mondták nekem, hogy menjek el a mexikói Tapachulában élő nővéremhez. Ott fog várni a buszállomáson. Izgatott vagyok, hogy eljöhetek innen, és új helyet ismerek meg.”

Keida, 16 éves: „Nehéz volt búcsút vennem a szüleimtől, de telefonon tartom velük a kapcsolatot. A fő célom, hogy úgy segítsem az anyukámat, ahogyan ő segített nekem.”

Elvis, 18 éves: „Minden rendben volt otthon. Igen, a fiatalok gyilkolják egymást, és a kábítószer-kereskedők harcolnak a rivális bandákkal, de ez sokkal inkább az álmaimról szól, hogy meg tudom csinálni. Az anyukám nem szerette volna, ha elmegyek. Fájdalmas volt elbúcsúzni tőle, sokat sírtunk.”

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság