Francisco Chávez Abarcát akkor fogták el, amikor hamis útlevéllel akart belépni Venezuelába. Az El Salvador-i férfi Luis Posada Carriles kubai terrorista jobb kezeként ismert. Posada Carriles bombatámadásokért és más, az elmúlt negyven évben Kuba és szövetségesei ellen elkövetett terror-cselekményekért felelős.

Hugo Chávez venezuelai elnök jelen-tette be a salvadori terrorista, Francisco Chávez Abarca elfogását, miután július 1-én, csütörtökön, hamis útlevéllel próbált belépni Venezuela nemzetközi repülő-terére.

A salvadori bűnöző, becenevén "El Panzon", nemcsak robbantásokat hajtott végre, amelyek során 1997-ben egy olasz turista, Fabio di Celmo, életét vesz-tette, de zsoldosokat is toborzott, képzett ki és küldött Havannába. Ő maga is háromszor járt a szigeten, hogy támadásokat vezessen kubai létesítmények ellen.

Chávez elnök elmondta azt is, hogy "El Panzon" július 1-i letartóztatása egy hírszerző művelet keretében történt. Abarcát Maiquetiában, a repülőtéren tartóztatták le, miután egy kereskedelmi légitársaság gépével megérkezett Costa Ricából és azonnal átszállították a Bo-livári Hírszerző Szolgálat (Sebin) központjába.

"Mit akart Chávez Abarca Venezuelában csinálni? Ki várt rá?" - tette fel a kérdést a venezuelai elnök, mielőtt beje-lentette, hogy a terroristát ki fogják adni Kubának.

Ez az úriember azért jött ide, hogy megöljön engem, a szívem ezt súgja" - mondta Chávez, utalva a salvadori a dél-amerikai országbeli küldetésére.

"Posada Carriles most biztosan nagyon mérges, mert elfogtuk az egyik legfőbb szövetségesét" - fogalmazott a venezuelai vezető. Venezuelának egy teljesítetlen kiadatási kérelme van Luis Posa-da Carriles-re vonatkozólag, aki az Egye-sült Államok kormányának védelmét él-vezi azóta, mióta 2005 májusában illegálisan lépett be Texas államba. Posada Carriles, aki honosított venezuelai állampolgár, a venezuelai igazságügyi rend-szer szökevénye, mivel 1985-ben meg-szökött a dél-amerikai ország egyik bör-tönéből. Oda pedig azért került, mert le-tartóztatták egy kubai utasszállító repü-lőgép felrobbantásában játszott szerepe miatt. Az 1976-ban elkövetett merénylet során a fedélzeten utazó mind a 73 utas meghalt.

A salvadori bűnöző, akit Luis Posada Carriles 1997-ben bérelt fel, egy bűn-szervezet vezetőjeként volt ismert El Salvadorban, aki törvénytelen tevékenysége (többek között autólopás, kábítószer-kereskedelem, pénzmosás) miatt került az újságok címlapjára.

Míg Posada, a kontinens legmeg-rögzöttebb terroristája az Egyesült Államokban van, az Obama-adminisztráció védelme alatt áll - egy olyan tárgyalásra vár, amit láthatólag soha nem fognak megtartani -, és a miami maffia hőse; addig Chávez Abarca két évet ült börtönben El Salvadorban. Nem terrorizmusért, hanem egy közép-amerikai autótolvajbanda-hálózat vezetése miatt.
 
Bűnszervezet

f-posada-carica_2.jpgA korai kilencvenes években, Guatemalában Francisco "El Panzon" Chávez Abarca kábítószer- és fegyverkereskedelemben valamint pénzhamisításban vett részt. Ezen törvénytelen cselekmények során, amiket Posada Carriles ellen-őrzött, Abarca végül a kubai bizalmasává vált.

"El Panzon" a kilencvenes évek elején apja, a fegyverkereskedő Antonio Chávez Díaz révén került kapcsolatba Posada Carriles-szel.

Chávez Díaz az 1980-as éves alatt a lázadókkal folytatott összecsapások során a salvadori hadsereg által zsákmányolt fegyverekkel üzletelt, miközben Posada, az ügyfele, drog-ügyleteket bonyolított és fegyvereket szállított az USA által támogatott és pénzelt nicaraguai kontráknak.


Terrorizmus

Az 1997-es havannai terrorcselekmény ötlete az Egyesült Államok által finanszírozott Kubai-Amerikai Nemzeti Alapítvány (CANF) irodáiban fogant meg. Ezt a szervezetet 1981 szeptemberében, a Reagan-Bush adminisztráció vezetése alatt alapították, és Jorge Mas Canosa CIA-ügynök vezeti.

Chávez Abarca köztudottan kapcsolatban állt Carriles-szel: egy salvadori zsoldos, Ernesto Cruz León, aki mikor letartóztatták a kubai turisztikai létesítmények elleni támadások után, amelyek komoly anyagi kárt és egy olasz turista, Fabio de Celmo halálát okozták Havannában, bevallotta, hogy Carriles irányítása alatt dolgozott, és azt is elismerte, hogy Chávez Abarca képezte ki robbanóanyagok elhelyezésére a szigetországban.

A salvadori terrorista 1997 áprilisában és májusában háromszor járt Kubában. Mindhárom út nagyon rövid volt; ezek során helyezte el az első robbanószert, amely elindította az 1997-es terrorkampányt. Chávez Abarca egy 600 gramm C-4-esből készített bombát rakott a Melia Cohiba Hotel mosdójába, ami 1997. április 12-én fel is robbant, komoly anyagi kárt és nagy rémületet okozva a spanyol tulajdonú szálloda vendégei között.

Ezután, 1997. május 24-én, miközben Chávez Abarca Mexikóban tartózkodott, bomba robbant egy kubai utazási iroda, a Cubacan irodájának bejárata előtt.

Chávez Abarca más terroristák toborzásában is együttműködött Posada Carriles-szel Közép-Amerikában, olyanokéban, mint a guatemalai Maria Elena Gonzalez, Nader Kamal Musalam Barakat, más néven Miguel Abraham Herrera Morales és Jazid Ivan Fernandez Mendoza. Mindannyiukat 1998 márciusában tartóztatták le Havannában, amikor robbanó-szereket próbáltak Kubába vinni.

A tárgyalásán Nader Kamal elmondta, hogy Chávez Abarca adta neki a robbanóanyagokat és a detonátorokat, és mutatta meg neki, hogy hogyan kell bombát csinálni. Chávez Abarca szervezte be Otto René Rodriguez Llerenát is, aki 1997. augusztus 3-án utazott Havannába 1519 kilogramm C-4-es robbanóanyag társaságában, és bombát helyezett el a Melia Cohiba Hotel előcsarnokában. 1998. június 10-én tartóztatták le, mikor Guatemalából Havannába érkezett.


Venezuela

bush_carriles_2.jpgA venezuelai hírszerző ügynökség, a Sebin a napokig tartó kihallgatása után Francisco Chávez Abarcát kiadták Kubának. A salvadori felfedte két venezuelaival tervezett találkozójának részleteit, akik utasításokkal látták volna el arra vonatkozólag, hogy hol helyezzen el bombákat a venezuelai fővárosban. A cél az volt, hogy félelemmel teli lég-kört és pánikhangulatot idézzenek elő a szeptemberi parlamenti választások kampánya alatt.

Kiadatása előtt Chávez Abarca azt is bevallotta, hogy venezuelai partnerei "sok pénzt" fizettek neki, amiért ő segített volna nekik "politikai pártok elleni támadásokat" tervezni, hogy ezzel konfliktusokat és megosztottságot okozzanak és megzavarják a választási procedúrát. Országszerte "utcákon égő autógumikról" és különböző létesítmények elleni "robbantásokról" beszélt, valamint "terrorhullámról", azért, hogy ez rossz hír-be hozza a közelgő választásokat és a venezuelai kormányt, aki "képtelen megvédeni az ország területét".

A közép-amerikai terrorista azt is hozzátette, hogy főnöke, Luis Posada Carriles parancsait követte, aki jelenleg is szabadon él Miamiban, annak ellenére, hogy eljárások folynak ellene, és Venezuela a kiadatását kérte az Egyesült Államoktól. Chávez Abarca egy "Daniel" fedőnevű személyen keresztül kommunikált Posada Carriles-szel; ő közvetítette azt az üzenetet is, miszerint Venezuelába kell men-nie, ahol találkozni fog "két két venezuelaival, egy a repülőtér közelében lévő étteremben Catia la Marban".

Egy héttel korábban kapta meg a venezuelai kormány az USA Igazságügyi Minisztériumának első válaszát a Posada-ügyben. Ebben azt kérik, hogy Venezuela szolgáltasson további bizonyítékokat Posada "terrorista tevékenységéről".

Titkosítás alól feloldott FBI dokumentumok a kubai születésű Posadát "terroristaként" említik, de felfedik korábbi munkáját is, amit a CIA-nak végzett. Ez pedig magyarázat lehet az államokbeli védett státuszára.

Jean-Guy Allard és Eva Golinger