Evo Morales bolíviai elnök elárulta, hogy Chile 1975-ben titkos ajánlatot tett országának, hogy egy tíz kilométeres folyosón keresztül hozzáférést biztosít számára a Csendes-óceánhoz. Cserébe Chile földcserét és ivóvizet kért.

Morales elmondta, hogy a chilei ajánlat az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump által a napokban nyilvánosságra hozott aktákból derült ki.

Morales a határvita ügyét 2013-ban a hágai bíróság elé vitte - Fotó: Reuters

Bolívia a 19. században vesztette el tengeri kijáratát, miután vereséget szenvedett Chilétől az úgynevezett csendes-óceáni háborúban. Az 1879 és 1883 között dúló háborúban Chile százhúszezer négyzetkilométernyi, nagyjából Görögország méretű területet csatolt el Bolíviától.

Bolívia ezen belül elvesztett egy négyszáz kilométernyi partszakaszt is, aminek eredményeképpen azóta is el van zárva a tengertől. A dél-amerikai ország soha nem adta fel a küzdelmet, hogy visszaszerezze az elveszett Atacama-sivatagi terület egy részét. Mindazonáltal Chile 1975-ös ajánlatából, nem tudni miért, de végül nem lett semmi.

„Nincsenek egetrengető problémák”

Négy évvel ezelőtt az ügy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) elé került, ami még mindig nem hozott döntést a határvita kérdésében. Chile egyelőre nem reagált Morales szavaira. Ugyanakkor azt mondják, hogy Bolívia egy 1904-ben aláírt szerződésben beleegyezett a jelenlegi határokba.

Morales elnök elmondta, hogy az 1970-es évek közepén Chile és Bolívia élén álló katonai vezetők – Augusto Pinochet és Hugo Banzer – rövid időre visszaállították a két ország közti diplomáciai kapcsolatokat, és megállapodáson dolgoztak.

„Chile igyekezett szövetséget kötni Peru ellen” – írta Morales a Twitteren. Perunak szintén feszült volt a viszonya Chilével, mivel Bolívia oldalán harcolt a csendes-óceáni háborúban, és Chile tőle is elvett területeket.

A tárgyalások kútba estek, tette hozzá Morales, miután Peru azt javasolta, hogy építsenek egy kikötőt a körzetben, amelyet Chilével és Bolíviával közösen irányítanának. Chile elutasította a javaslatot, mondta. „Chile azt mondja, hogy nincsenek egetrengető problémái Bolíviával, de a történelem azt mutatja, hogy belátta, hogy kötelessége elfogadni Bolívia tengeri kijáratra vonatkozó követelését” – fogalmazott Morales.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság