Carlos Ortuño bolíviai környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken elmondta, hogy Bolívia az elkövetkezendő négy évben 83 millió dollárt fog költeni a Titicaca-tó megtisztítására és megóvására.

„83 millió dollárt szánunk az alapvető csatornarendszerek fejlesztésére, a szilárd hulladék kezelésére, a vízminőség javítására és a tóigazgatás jobb megszervezésére” – jelentette be Ortuño egy a bolíviai sajtóban megjelent interjúban.

A tó rendkívül szennyezett, de most Peru és Bolívia is elhatározta, hogy változtat ezen - Fotó: Noah Friedman-Rudovsky

A Dél-Amerika legnagyobb tavaként a 8.562 négyzetkilométer vízfelületű Titicaca-tó nagyon fontos vízforrás és ökoszisztéma, amelyen Bolívia és Peru osztozik.

Bolíviai és perui tisztviselők szeptember 1-én rendezett találkozóján a bolíviai kormány bemutatta a tó megtisztítására vonatkozó rá eső terveket. A takarítási munkálatok szükségességében a két ország már korábban megegyezett.

Ortuño szerint a csatornázási tervek keretében szennyvíztisztító telepeket is létesítenek majd, és programokat indítanak a szilárd hulladék kezelésére is. A tisztítási munkálatok a Kohana-öböl fő vízelvezetési pontjának számító Katari-medencében kezdődnek majd.

Peru és Bolívia egyaránt lépéseket kíván tenni a nagy jelentőségű tó megtisztításának érdekében, ami nagyon szennyezett az összesen körülbelül egymillió lakossal rendelkező perui Puno és a bolíviai El Alto városok csatornarendszereiből származó szennyezőanyagok miatt. Jelenleg egyik város sem képes kezelni a benne keletkező hulladék nagy részét.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság