Megtörtént az UNT újjáalakuló kongresszusa: a forradalmi szakszervezetek Venezuelában a színre lépnek. Utoljára 2006 elején szervezte meg a venezuelai kormány a hozzá közelálló szakszervezeti aktivisták országos kongresszusát. Sajnálatosan ekkor megrekedt az a folyamat, hogy létrehozzák a bolivári forradalmat támogató független szakszervezeti szövetséget.  

unt_2.jpgMost viszont, december elején több száz küldött részvételével nyitották meg a Nemzeti Szakszervezeti Szövetség (UNT) rendkívüli kongresszusát, ahol a legkülönbözőbb ágazatok képviselői vettek részt. Caracas egyik legnagyobb egyetemén megtartott kongresszuson a résztvevők elfogadták a szakszervezeti szövetség új programját és a következő időszakra szánt akciótervét. 

Az itt elfogadott felhívás felszólítja a munkásokat, a dolgozó embereket, hogy a jövőben még erőteljesebben harcoljanak a munkavállalók jogaiért, lépjenek fel egy új, forradalmi munkajogi törvény életbelépéséért, küzdjenek a gyárak, üzemek további államosításáért, valamint támogassák egy munkásmilícia létrehozását, amely fő feladata a venezuelai forradalmi folyamat megvédése lenne. 

A kongresszuson a résztvevők megállapodtak a szervezet alapvető ideológiájában és döntés született arról is, hogy a szakszervezeti szövetségben résztvevő szakszervezetek megőrzik a szervezeti és politikai autonómiájukat. Kihangsúlyozták, hogy az UNT független az állami és kormányzati szervektől. Ez azért is fontos, mivel régebben több szakszervezetnek komoly vitái voltak a Chávez-kormány munkaügyi minisztériumával. Több szakszervezet kifogásolta, hogy a sztrájkok ideje alatt a minisztérium a munkaadók oldalán állt, és megpróbálta a sztrájkolókat bizonyos „kompromisszumokra” rávenni. Ezért is volt fontos követelése több szakszervezetnek, hogy az UNT a jövőben a politikájában az „antibürokratikus megközelítést” támogassa.  

A küldöttek döntöttek, hogy 2010 nyarán az összes szakszervezetben általános választásokat fognak tartani. A kongresszuson felszólalt és köszöntötte a szakszervezeti kongresszust a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) és  a Venezuelai Kommunista Párt képviselője, valamint más forradalmi és osztályharcos szervezetek is.