A Burger Kinget hússal ellátó amerikai vállalatok több millió holdon irtják az erdőt Brazíliában, Bolíviában és más latin-amerikai országokban, hogy a szarvasmarhák etetéséhez szóját termesszenek a helyén, és helyi gazdákat vesznek rá, hogy ezzel kezdjenek foglalkozni, állapította meg egy új jelentés.

A Mighty Earth nemzetközi szervezet által közzétett jelentésben az áll, hogy 2001 és 2010 között „évente átlagosan négymillió hektár erdőt pusztítottak el, elsősorban szójatermesztés és szarvasmarha-tenyésztés céljából” Latin-Amerikában.

Az állatok takarmányozására szolgáló szója termesztéséhez irtják az erdőt Brazíliában - Fotó: Reuters

Főleg a bolíviai alföld erdőit és a brazil Cerradót, az ország kiterjedt trópusi szavannával borított részeit vizsgálták.

Ezeken a területeken a gazdák több millió hold erdőt égetnek fel, hogy az olyan amerikai vállalatoknak termeljenek, mint a Cargill, a Bunge és az ADM, akik „megveszik a terményt, magtárakat és utakat építenek, ellátják a gazdákat műtrágyával, sőt még a területek megtisztítását is finanszírozzák.”

„A Burger Kinget ellátó vállalatok összefüggésbe hozhatók a jelenleg is folyó erdő- és őspréri-irtással, amely területek lajhárok, jaguárok, óriáshangyászok és más fajok természetes élőhelyei” – figyelmeztetett a jelentés.

A jelentés azt írja, hogy 2016-ban közel ötmillió hold földön irtották ki az erdőt Brazíliában, 2015-ben pedig közel négymillión. Bolíviában 2016-ban több mint kétmillió holdon történt erdőirtás, szemben a kétezres évekre jellemző évi másfél millióval.

A Guardian szerint 2015-ben a több mint 140 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkező Cargill magánvállalat finanszírozta Burger King éves közgyűlését, és 2014-ben több ezer dollárt adományozott a Burger King McLamore Alapítványának.

Sem a húsbeszállítók, sem pedig a Burger King nem adnak tájékoztatást arról, hogy hogyan termelik a húst, vagy hogy az ételekhez felhasznált alapanyagokat környezetileg és társadalmilag felelősségteljes módon állítják-e elő.

A szarvasmarhákat olyan szénával hizlalják mesterségesen, amihez gabonát, szóját és más összetevőket kevernek, hogy növeljék az energiasűrűségét.

Környezetvédelmi szervezetek és a fogyasztók is többször kérték már a Burger Kingtől, hogy ne használjon olyan húst, amelyet erdőirtással állítottak elő, de felhívásaik süket fülekre találtak.

„A kapcsolat teljesen világos. A Bunge és a Cargill látja el a Burger Kinget és más húsforgalmazókat gabonával” – nyilatkozta a Mighty Earth igazgatója, Glenn Hurowitz a brit lapnak.

„Ha a Burger King nem ad azonnal választ azoknak az embereknek, akik tudni szeretnék, hogy honnan származik az ételük, akkor máshol fognak vásárolni” – figyelmeztetett.

A jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy a Cerrado természetes növényzetének felét, Amazóniának pedig a negyedét már eltüntették. Azt írja, hogy az erdőirtás mindkét országban károsítja ezeknek a területeknek az állatvilágát is.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság