A guatemalai Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette két nagy vízerőmű építését, amelyek ellen hevesen tiltakoztak a térség maja lakói.

A helyi lakosokkal folytatott konzultációs folyamat szabálytalanságaira hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság elnöke (CSJ), Silvia Patricia Valdés az Oxec I. és az Oxec II. vízerőművek megépítése ellen hozott ítéletet. Amíg a probléma nem oldódik meg, mondta, addig az építkezés nem folytatódhat.

Bíróság a lakossággal való konzultáció szabálytalanságaira hivatkozott - Fotó: solelboneh.com

Az erőműveket építő vállalat azt nyilatkozta, hogy „nagyon meglepte az ítélet”, mivel „a törvény minden előírását betartva” folytatta le a konzultációt.

„Mindenesetre várjuk, hogy értesítsenek erről a határozatról” – tette hozzá. Ezek és más hasonló projektek ellen tavaly október óta folyamatosak a tiltakozások.

Akkor a Guatemala északi részén lévő Alta Verapaz őslakosai bevonultak a fővárosba, hogy egy cégcsoport ellen tiltakozzanak, ami gyakorlatilag elapasztotta az egész Cahabon folyót, így az őslakosok víz nélkül maradtak.

A közösség a Guatemalai Büntetlenség Elleni Nemzetközi Bizottság elé vitte az ügyet, hogy elítélje ezeknek a vízerőműveknek a környezetre gyakorolt negatív hatását.

A Real Madrid Klub elnökének, Florentino Péreznek tulajdonában lévő cég eltérítette a folyók medrét, ami súlyosan érinti Alta Verapaz megye lakosságát.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság