A pártprogram elfogadásával és a párt helyzetének meghatározásával ért véget a múlt hét végén a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) rendkívüli kongresszusa. Az országot kormányzó párt magát antikapitalistának és antiimperialistának definiálta. Az elfogadott dokumentumok mind azt segítik elő, hogy a párt konkrétan megvitassa a szocializmusba való átmentet lehető legtöbb kérdését – monda Mario Isea, a párt egyik vezetője. Hasonlóan nyilatkozott a PSUV alelnöke Cilia Flores is, kijelentve, hogy a „program még nem tökéletes, de a küldöttek az alapkérdésekben egyet értettek”. „Sokat kell még beszélnünk erről, de ezek a viták építő jellegűek” – monda Flores.

delegadospsuv.jpg 

Az elmúlt öt hónapban, a megválasztott 772 küldött megvitatta a PSUV elvi alapjait, amelynek nyomán – és a tagság aktív közreműködésével – fogadták el a politikai programot. Ahogy az várható volt, a kongresszus zárásakor Hugo Chávez venezuelai elnök is felszólalt. Vasárnap délutáni beszédében felhívta a párt tagjait, hogy „tömeges aktivitással” készüljenek a szeptemberi parlamenti választásokra, mozgósítsák a szimpatizánsokat.

Ezen a kongresszuson megválasztottak 110 képviselőjelöltet, további 52 jelölt esetében egy listás rendszert hoznak létre, amely a bennszülött lakosság részére van fenntartva. A lista összeállításához – döntötte el a párkongresszus – további egyeztetésre van szükség a PSUV szövetségeseivel, legfőképpen a Venezuelai Kommunista Párttal.  

A helyi aktivisták ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot az országos lista összeállításáról. Attól félnek, hogy a pártvezetés fog a vitás kérdésekben dönteni, ami nem lenne demokratikus és igazságos. Két hét múlva, május 16-án pártszavazásra kerül sor, ahol a jelöltekről, a listáról lehet majd szavazni. Összesen hétmillió regisztrált PSUV tag szavazhat majd a párhelyiségekben. Maga Chávez elnök is sürgette, hogy a szavazások utolsó heteiben „valódi eszmei viták legyenek” a jelöltekről. Felszólította a párt helyi vezetőit, hogy ne avatkozzanak bele a jelölt állításba. A bázis a párttagság, amelynek joga dönteni a jelöltekről – mondta Chávez.