A Manuel Zelaya demokratikus kormánya elleni 2009-es katonai puccs óta Honduras lett a világ egyik legveszélyesebb országa a környezetvédő és emberi jogi aktivisták számára.

Október 17-én két újabb prominens vidéki szervezőt, José Ángel Florest és Silmer Dionisio George-ot gyilkolták meg Colónban. Flores az Aguán-völgyi Egyesült Földműves Mozgalom (MUCA) elnöke, míg George ugyanennek a mozgalomnak egyik ismert vezetője volt.

Hondurasban ma életveszélyes civil aktivistának lenni - Fotó: Inti Ocon/AFP

Ez azután történt, hogy október 9-én meg akarták ölni Tomás Gómez Membreñót, a Hondurasi Népi és Őslakos Szervezetek Állampolgári Tanácsának (COPINH) általános koordinátorát és a COPINH egyik közösségi vezetőjét, Alexander García Sortót. Sajnálatos módon a politikai erőszak folyamatos hullámaihoz nemcsak a Hondurast irányító korrupt, elnyomó kormánynak, de az Egyesült Államok kormányának is sok köze van.

Washington fontos szerepet játszott a 2009-es katonai puccs utáni konszolidációban, és azóta is több millió dollárnyi katonai és biztonsági segéllyel támogatja a kormányt évente.

Március 2-án meggyilkolták Berta Cácerest, a COPINH korábbi koordinátorát, és a 2015-ös Goldman Környezetvédelmi Díj nyertesét. Ő számos alkalommal szervezkedett, némi sikerrel, a 2009-es puccs után megszaporodó környezetileg káros projektek ellen.

Ezek egyike volt az Agua Zarca gát esete, amely veszélyeztette az őslakos Lenca közösség környezetét és jogait. Az általa szervezett mozgalom arra kényszerítette a világ legnagyobb gátépítő vállalatát, hogy felhagyjon a projekttel, amelynek az építését tavaly abba is hagyták.

Egy hondurasi katona később úgy nyilatkozott a médiának, hogy a katonaság már korábban tervezte Berta meggyilkolását.

Cáceres meggyilkolása akkora nemzetközi felháborodást váltott ki, hogy az Egyesült Államok Kongresszusának 42 tagja támogatta közösen a Berta Cáceres Hondurasi Emberi Jogi Törvényt (H.R. 5474).

Ez arra szólított fel, hogy tiltsanak meg minden az Egyesült Államokból induló katonai és biztonsági segítséget Honduras felé, többek között amíg a hondurasi kormány nem képes megvédeni a civil aktivistákat, és amíg az ország biztonsági erői továbbra is büntetlenül sérthetik meg az emberi jogokat.

A hondurasi és egyesült államokbeli emberi jogi aktivisták megdöbbenésére szeptember 30-án az amerikai külügyminisztérium hivatalosan kijelentette, hogy Honduras teljesíti az elvárt emberi jogi feltételeket, és így megkaphatja a 2016-os évi katonai és biztonsági segélyt, noha az erőszakra bizonyítékok állnak rendelkezésre. Enélkül az elismerés nélkül Honduras elvesztette volna a segély felét.

A Berta Cáceres-törvényt talán nem is a mostani, republikánus többségű kongresszus alatt kellett volna elfogadni. Számos kongresszusi republikánus vezető nyíltan támogatta a 2009-es katonai puccsot; és az Obama-adminisztráció bár hivatalosan ellenezte azt, olyan lépéseket tett, amelyek segítették a puccs sikerét.

A korábbi külügyminiszter (a Demokraták jelenlegi elnökjelöltje), Hillary Clinton például azt írta a 2014-es, „Hard Choices” (Nehéz döntések) című könyvében, hogy azon dolgozott, hogy megakadályozza, hogy Zelaya, a demokratikusan megválasztott elnök visszatérhessen a hivatalában.

Zelaya megdöntése előtt sikerrel állította meg a környezetromboló megaprojektek terjeszkedését, valamint olyan gazdaságpolitikát folytatott, amely csökkentette az egyenlőtlenségeket, a szegénységet és a munkanélküliséget, valamint jelentősen növelte a minimálbért.

Azon is dolgozott, hogy kivizsgálja és megoldja a campesinók (földművesek) azon állításait, hogy az olyan területeken, mint például Aguán-völgy, a földjeiket törvénytelenül kisajátították a hatalmas földbárók és ültetvénytulajdonosok.

A hondurasi elnök, Juan Orlando Hernández nem volt hajlandó találkozni az Amnesty International főtitkárával, Salil Shetty-val, aki elítélte Flores és George meggyilkolását.

Október 20-án a hondurasi biztonsági erők túlzott erőszakot alkalmaztak annak a tüntetésnek a feloszlatására, amely az ellen tiltakozott, hogy a hatóságok nem megfelelően vizsgálták ki a Cáceres-gyilkosságot. A társadalmi mozgalmak azt követelik, hogy a kormány derítse ki azt is, hogy kik voltak a gyilkosság értelmi szerzői, és ne csak azt, hogy kik hajtották azt végre.

Egy másik jele annak, hogy a jogállamiság nem érvényes az őslakos vezetők meggyilkolása esetében, hogy szeptember 29-én a Cáceres-ügy aktáit állítólag ellopták az ügyészségről.

A szörnyű emberi jogi helyzet Hondurasban, beleértve az őslakos földek környezeti rombolását és az erőszak elől menekülőkkel való bánásmódot is, a demokratikusan választott, reformer kormány megdöntésének, és annak egy elnyomó és erőszakos kormánnyal való felváltásának a természetes következménye.

Sajnálatos módon az Egyesült Államok nemzetbiztonságának legmagasabb szintjén Hondurasra továbbra is gyalogként tekintenek a második hidegháborús geopolitikai sakkjátszmában. Ebben országban van ugyanis néhány az Egyesült Államok utolsó megmaradt latin-amerikai katonai bázisai közül.

Így a kongresszus közel száz tagjának felhívása, hogy csökkentsék a katonai és biztonsági támogatásokat, amíg a kormány nem képes véget vetni a büntetlenségeknek, többnyire süket fülekre talál.

És ez nem feltétlen fog megváltozni akkor sem, ha november 8-án nyernek a demokraták.

De, alakuljon bárhogyan is, a kongresszus rengeteg mindent tehet.

Az egyes szenátorok, például a költségvetési és a külügyi bizottságokon keresztül, rendkívül megnehezíthetik, vagy akár lehetetlenné tehetik az Egyesült Államok támogatásának Honduras számára történő folyósítását.

Az ilyen jellegű obstrukció óriási nyomást jelenthet a hondurasi kormányra annak érdekében, hogy tiszteletben tartsa az emberi életet és jogokat.

Írta: Mark Weisbrot

Megjelent a The Hill portálon.

Fordította: Latin-Amerika Társaság