Fidel Castro 1926-ban született, amikor Gerardo Machado akkori elnök megfosztotta a hagyományos elitet régi hatalmától. Gyermekként Fidelt Santiago de Cubába küldték élni, ahol a sportokban jobban kiemelkedett, mint a tudományokban.
Fiatalkorát zűrzavaros politikai helyzet jellemezte: 1940-ben Fulgencio Batista lett az elnök, és 1944-ig kormányozta az országot, majd 1952-ben puccsal tért vissza a hatalomba. Az Egyesült Államok áldásával és anyagi támogatásával 1959-ig vaskézzel irányította Kubát. Uralmát még John F. Kennedy is egyszer „a nagy múltú latin-amerikai elnyomás egyik legvéresebb és legelnyomóbb diktatúrájának” nevezte.
Fidel a 20. század egyik meghatározó politikusa volt - Fotó: Archív
A Havannai Egyetemen folytatott jogi tanulmányai idején Fidel egyre inkább bekapcsolódott az antiimperialista aktivizmusba. A Dominikai Köztársaságba és Kolumbiába tett utazásai fokozták baloldali politikai elköteleződését, és tüntetéseket vezetett a két ország jobboldali kormányai ellen.
Kubába visszatérve Fidel jogi képzettségét felhasználva szembeszállt a Batista-rezsimmel, és megalapította „A Mozgalom” elnevezésű földalatti forradalmi szocialista csoportot.
Fegyveres harc
A Mozgalom sikertelen támadást intézett a Moncada laktanya ellen, és sok tagját – köztük Fidelt – letartóztatták.
Fidel számára a börtön tanulóéveket jelentett, és ott számos szerző műveit olvasta, Marxtól, Lenintől, Martítól kezdve Freudig és Shakespeare-ig. Ebben az időszakban, a bírósági tárgyalásán saját maga védőjeként mondta el a világtörténelem egyik leghíresebb beszédét, ami később „A történelem fel fog menteni” címet kapta.
A börtönből 1955-ben szabadult, és Mexikóba ment, ahol találkozott és hamar össze is barátkozott az argentin Ernesto „Che” Guevarával. A Mozgalomnak végül sikerült túlélnie, és végül a Moncada elleni támadás tiszteletére felvett „Július 26. Mozgalom” néven újjászerveződött.
Fidel a következő évben nekilátott átvenni a Kuba feletti irányítást, ahova a Granma hajó fedélzetén tért vissza. A maroknyi harcos száma gyorsan megsokszorozódott, és Batista erőitől elszenvedett kezdeti vereségek ellenére Fidel stratégiájának és állandó gerillatámadásainak köszönhetően apránként sikerült is elfoglalni az országot.
Annak dacára, hogy az Egyesült Államok megpróbálta megállítani, 1959. január 1-én Fidel bejelentette a győzelmet, ami az utolsó szög volt a Batista-rezsim koporsójában.
Tettekre váltott a szavak
Fidel a kínzásokkal, gyilkosságokkal és bebörtönzésekkel rettegésben tartott országot olyanná formálta, amely elkötelezett az vagyonújraelosztás, az oktatás és az általános egészségügyi ellátás iránt.
Otthon az agrárreformmal, a világ egyik nagyratörőbb írás-olvasás programjával és egy ingyenes, világklasszis egészségügyi rendszer kifejlesztésével teremtett örökséget. Államosította a vállalatokat, a finomítókat és földeket, és 1965-től kezdve ő volt a Kubai Kommunista Párt első embere.
Washingtonban az Egyesült Államok agressziójával szembeni fellépésével szerzett nevet, különösen amikor visszaverte a CIA 1961-es disznó-öbölbeli invázióját, és amikor Szovjetunióval szembeni hidegháború csúcspontjának számító 1962-es rakétaválságnak egyik főszereplője lett. Vélekedések szerint legkevesebb 638 merényletkísérletet, és a kis karibi szigetország destabilizálására tett számtalan próbálkozást élt túl.
Latin-Amerikában Fidel fektette le a karibi és dél-amerikai baloldali kormányok szoros együttműködésének alapjait. A venezuelai Hugo Chávezzel együtt bábáskodott a privatizáció- és liberalizáció-ellenes szocialista tömb, az ALBA születésénél, amely a társadalmi jólét és a kölcsönös gazdasági segítségnyújtás elvein alapuló posztneoliberalista víziót szorgalmaz.
A globális dél számára Fidel egy forradalmi ikon, aki töretlenül támogatta az internacionalizmus elveit és politikáit. Az El Nem Kötelezettek Mozgalmának kulcsfigurája volt, és kivívta Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia vezetőinek nagy tiszteletét, ahol több ezer kubai katona, orvos, mezőgazdasági szakember és tanár vett és vesz részt humanitárius missziókban.
Fidel alkonya
2016. április 19-én, a Kubai Kommunista Párt 7. kongresszusának záróülésén Fidel szólt a hallgatósághoz. „Talán ez az utolsó alkalom, hogy ebben a teremben beszélek” – mondta, „de a kubai kommunisták eszméi fennmaradnak ezen a bolygón annak bizonyítékaként, hogy szenvedéllyel és méltósággal végzett munkával meg tudjuk teremteni azt az anyagi és kulturális gazdagságot, amelyre az embereknek szükségük van.”
Az áprilisi pártkongresszus záróülésén is beszélt - Fotó: Reuters
Ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor a 90 éves politikus megjelent a nyilvánosság előtt, aki mindazonáltal folyamatosan leveleket és cikkeket ír globális kérdésekről, és erkölcsi súlyával befolyásolja Kuba stratégiai döntéseit. Az ő háttérben folyó diplomáciája segítette elő a FARC és a kolumbiai kormány közötti békekötést, illetve az Egyesült Államok és Kuba egymással való diplomáciai kapcsolatainak rendezését.
Közelebbről meg nem határozott emésztőszervi megbetegedése miatt Fidel 2006 júliusában elnöki tisztségét öccsére, Raúlra ruházta át, aki akkoriban alelnök volt. Kuba forradalmi hőse azonban nem távozott az eszmék színteréről, és továbbra is befolyással bír azokra, akik elkötelezettek a karibi szigetország antiimperialista és szocialista elvei iránt.
Forrás: teleSUR
Fordította: Latin-Amerika Társaság