Egy amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság hétfőn a Chevron olajvállalat javára döntött egy több mint húsz éve húzódó ügyben. Ezzel megakadályozta, hogy az egyik ecuadori őslakos közösség hozzájusson ahhoz a 8,6 milliárd dolláros kártérítéshez, amit korábban ítéltek meg nekik az olajvállalat által az amazóniai esőerdőben okozott környezeti károkért.

A manhattani Második Kerületi Fellebbviteli Bíróság elutasította Steven Donziger ügyvéd az ecuadori Lago Agrio régió nevében benyújtott keresetét. Ezt a régiót érintette a leginkább a Chevron amazóniai fúrásainak piszkos öröksége. Donziger azt kérte a bíróságtól, hogy szerezzen érvényt egy ecuadori bíróság korábbi döntésének, amely közel kilencmilliárd dollárnyi kártérítést ítélt meg azokért az amazóniai víz- és talajszennyezésekért, amelyek a Chevron által 2001-ben megvásárolt Texaco a térségben 1964 és 1992 között végzett fúrások nyomán keletkeztek.

A Texaco/Chevron mérhetetlen károkat hagyott maga után Ecuadorban - Fotó: P. Buendía/AFP

Ehelyett azonban az amerikai bíróság egy alacsonyabb szintű bírósági döntésnek adott helyt, ami azt állapította meg, hogy Donziger hamis bizonyítékokkal, a bíróval való összejátszással, egy szakértő megvesztegetésével, illetve azzal, hogy fizetett egy coloradói tanácsadó cégnek, hogy írja meg a szakértői jelentést, korrumpálta az ecuadori ügyet, hogy félrevezesse az amerikai bíróságokat. Donziger tagadja ezeket az állításokat.

A Chevronnak nincs már vagyona Ecuadorban, ezért a felperesek arra kényszerültek, hogy az Egyesült Államokban próbáljanak hozzájutni a kártérítési összeghez. A hétfői ítélet csak a multinacionális vállalat amerikai vagyonára vonatkozik, és nem akadályozza meg a felperest, hogy más országokban is próbálkozzon, ahol a Chevronnak kiterjedt érdekeltségei vannak, például Kanadában, Argentínában és Brazíliában.

A Chevron több tízmillió liter mérgező anyagot hagyott maga után ecuadori Amazónia olajban gazdag Lago Agrio körzetében – ami mintegy harmincezer embert, főleg őslakosokat érint. Az ecuadori legfelsőbb bíróság 2013-ban az ecuadori Legfelsőbb Bíróság 9,5 milliárd dollár megfizetésére kötelezte a károkért és a kármentesítési munkálatok költségéért, de az olajvállalat ezt nem volt hajlandó teljesíteni, így hosszú bírósági csatározás kezdődött.

Aktivisták részrehajlónak tartják azt a 2014. márciusi ítéletet, amit Lewis Kaplan amerikai kerületi bíró hozott, és amely azt állapította meg, hogy a 9,5 milliárd dolláros kártérítési csomagot csalással és megvesztegetéssel ítélték meg.

Rafael Correa ecuadori elnök nemrégiben a teleSUR újságírójának, Abby Martinnak adott interjújában „korrupt vállalatnak” nevezte a Chevront, ami minden eszközét latba vetve szisztematikusan hátráltatja az igazságszolgáltatást az amazóniai olajkiömlés ügyében.

„Ezek az emberek azt hiszik, hogy az államok és az igazságszolgáltatás felett állnak” – mondta Correa a Chevronról. „Egy sor zavarkeltő eseményt generáltak, és aljas PR-kampányba kezdtek kormányunk ellen.”

„Bárki az önök észak-amerikai nézői közül vagy bárki más eljöhet ide, ecuadori Amazóniába, és belemárthatja tulajdon kezét a Texaco által több mint húsz éve maga után hagyott olajtavakba” – folytatta Correa. „És a keze csupa olaj lesz.”

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság