Ugyanebben az időben a mélyszegénységben élők aránya hat százalékkal csökkent. A munkanélküliség abban az évben, mikor puccsot kíséreltek meg Hugo Chávez ellen 19% volt, 2009 végén alig 7%. Igaz ugyan, hogy a globális gazdasági válság miatt idén kissé nőtt, most áprilisban 8,2 százalék.
A milleniumi fejlesztési célokat az ENSZ 2000-ben, az úgynevezett „Egyesült Nemzetek Milleniumi Nyilatkozatában” fogadta el. Az 55. ENSZ Közgyűlésen 191 ország vállalta, hogy 2015-re a szegénységet a felére fogják csökkenteni. A nyilatkozat még hét pontot tartalmazott, az alapfokú oktatásról, a nemek közötti egyenlőségről és a gyermekhalandóság csökkentéséről.
2005-ban nyilvánította magát „írástudatlanság-mentes” országnak. A helytelen táplálkozásról szóló statisztikai jelentés beszámolója szerint ez a probléma öt év alatt 7-7,3 százalékról ennek a felére esett vissza. Ennek nyilvánvaló oka, az állami szociális programok beindítása, különösen 2003 utántól, amikor is ingyenes iskolai étkeztetést biztosítottak minden iskolában.
Amikor beindultak a szociális programokat folytató missziók, természetesen növekedtek az állam szociális kiadásai is. Miközben 1999-ben a GDP 11,3 százalékát költötték szociális, népjóléti kiadásokra, 2009-ben már 19,5 százalékot.
Ali Abdussalam Treki, az ENSZ Közgyűlésének elnök komoly dicséretet fogalmazott meg a venezuelai szociálpolitika legújabb fejleményeivel kapcsolatban, amely modellként szolgálhat más országok számára.