Ecuador visszahívta konzultációra a nagykövetét Brazíliából, hogy így tiltakozzon a demokratikusan megválasztott elnökkel, Dilma Rousseffel szembeni parlamenti puccs ellen.

„Konzultációra visszahívtam brazíliai nagykövetünket, akivel találkozni fogok, hogy megbeszéljük az ott kialakult politikai helyzetet” – mondta a napokban nemzetközi sajtótájékoztatóján Guillaume Long ecuadori külügyminiszter.

Külföldön és belföldön egyaránt tiltakoznak a brazíliai puccs ellen - Fotó: Reuters

Eddig nyolc latin-amerikai ország fejezte ki támogatását a felfüggesztett elnök felé, köztük Venezuela és El Salvador, akik szintén vissza is hívták a nagyköveteiket a dél-amerikai országból.

Vannak, akik úgy vélik, hogy az Egyesült Államoknak szerepe lehetett Rousseff elmozdításában, különösen azután, hogy egy WikiLeaks-táviratból az derült ki, hogy az ideiglenes államfő, Michel Temer amerikai informátor.

Temer már hivatalának első napjaiban nagymértékben elszigetelődött Latin-Amerikában, csupán az argentin Mauricio Macri konzervatív kormánya fejezte ki nyíltan a támogatását az újonnan beiktatott jobboldali kormány felé.

A múlt héten a brazil szenátus megszavazta, hogy Rousseffet 180 napra függesszék fel hivatalából, hogy ez idő alatt a költségvetési számok manipulálásának vádját bíróságon vizsgálják ki.

A korrupciós botrányokban érintett és szintén felelősségre vonási eljárással fenyegetett Temer vette át megbízott elnökként Rousseff hivatalát. Ha Rousseff tisztázza magát a vádak alól, akkor továbbra is ő marad az elnök, amennyiben azonban bűnösnek találják, abban az esetben Temer marad az államfő addig, amíg a soron következő választásokon nem választanak új elnököt.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság