Nemet a nemzeti egységre Alan Garcia kormányával, az imperializmus ügynökével, aki Chilével polgárháborút akar provokálni!

A perui és chilei dolgozók, parasztok, a fiatalság, az elnyomott és kizsákmányolt nép egymás testvérei, békét akarnak és elutasítják a háborús uszítókat!

Alkotmányozó szuverén nemzetgyűlést követelünk Fujimori alkotmányának eltörlésére, a szuverenitás és a nemzet egységének védelmét, a munkások, parasztok, amazóniaiak és a nép követeléseinek teljesítését!

Elutasítjuk az Alan Garcia-kormány tervét a nemtelen eszközökkel fabrikált Chile-ellenes konfliktusra, amit azzal a céllal tesz, hogy a november 26-i, a CGTP által meghirdetett nemzeti harci napot és a kormány munkásellenes támadásaival szembeni ellenállást felmorzsolja az országban úgy, hogy a szakszervezeteket, a paraszti és népi szervezetek távol tartja egymástól. Harc folyik a természeti kincsek multinacionális vállalatok és a külföldi tőke általi kifosztása ellen.

Mindezen sanda szándékok mögött az észak-amerikai imperializmus húzódik meg, mely ebben a térségben háborút akar, a kolumbiai 7 katonai bázisára támaszkodva, hogy a bolíviai, ecuadori forradalmi folyamatot, s főként a venezuelai forradalmat megtörje. Hogy szembeszállhasson a világ népeinek lázadásával, csatlósaival több mint 1000 katonai bázis tart fenn minden földrészt beleértve, s ezekből kiindulva támadja és özönli el Irakot, Afganisztánt, Pakisztánt, segít a Palesztina elleni  támadásokban. A hondurasi Palmerola támaszpontot Manuel Zelaya törvényes kormánya elleni államcsínyre használta fel.

Arról van szó, hogy a dolgozók és a nép vállára akarják terhelni a világimperializmus válságának összes súlyát. Alan Garcia tervei erre szolgálnak.

A kormány elutasítása minden nappal növekszik. A november 26-i, a CGTP által meghirdetett nemzetközi harci nap, mely integrálta a parasztszervezeteket és a lakosság többségét, egy lépést jelent az antiimperialista egységfront létrehozása felé.

Mit a teendő november 26. után?

Minden arra mutat, hogy a pedagógusok a SUTEP tanáraival, a kikötői FENTENAPU-dolgozók a néppel együtt küzdelmüket folytatni fogják az oktatás privatizációja és a kikötők magánosítása ellen. Amazónia népe a TLC (szabadkereskedelmi egyezmény) által kötelezett dekrétumokkal szemben, az egészségügyi dolgozók, orvosok, ápolók a közegészségügy privatizációja ellen, a CITE és CTE tisztviselőinek csoportja a bejelentett masszív elbocsátásokkal szemben harcol. A CNA parasztjai és a FENTAP vízmű dolgozói az ivóvíz privatizációja ellen; a Bányaszövetség dolgozói a bányászok nyugdíjtörvényének visszavonásáért, az alválllalkozások eltörléséért és az összes időleges szerződéses határozatlan időre alkalmazásáért küzd. A Casapalca bányászvezetőinek szabadon bocsátásáért; a hallgatók az állami egyetem privatizációja ellen; a DOE RUN bányászai és La Oroya népe a munkahelyekért, a bérek kifizetéséért és a munkakörülmények megvédéséért; a tengeri halászok a tömeges elbocsátások ellen, munkahelyük védelméért; a községek-városok és népi szervezetek a 2010-re bejelentett bázisszolgáltatások, közmunkák és szociális programok költségvetési csökkentése ellen harcolnak.

Mindez a PTCC szerint a jelenlegi 300 társadalmi konfliktus részét képezik, és szükséges ezek egységes országos koordináció általi központosítása. Egységes platformot kell létrehozni, egységes tervvel, hogy véget lehessen vetni a munkásvívmányok megsemmisítésének, a köztulajdonban lévő vállalatok és természeti források kiszolgáltatásának, a multinacionális érdekeknek. Egységre van szükség a kormánnyal szemben. Az összes szervezet egységére van szükség az osztályellenséggel szemben, az segíthet, ha sorainkat szorosra zárjuk a következő általános választások előtt, meg kell akadályozni a népi mozgalmak megosztását és szétszórását.

A PTCC a lakossági szervezetek kezdeményezésére és követelésére támaszkodva azt javasolja, hogy harcot kell folytatni teljes jogú szuverén alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáért az 1993-as fujimorista alkotmány megsemmisítéséért, melyet az Alan Garcia kormány jelenleg arra használ, hogy a dolgozók jogait hatályon kívülre helyezze, az országot pedig kiszolgáltassa a multinacionális vállalkozások kénye-kedvére. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés meg tudná védeni a nemzet szuverenitását és egységét, melyet a haszonleső kormány lábbal tapos el. Ezért üdvözöljük a hondurasi nép hősies harcát szuverén alkotmányozó nemzetgyűléséért, azért a célért, mely egységbe vonta a dolgozókat, az egész nemzetet a legitim elnök, Zelaya visszahelyezéséért, hogy végezzen a bitorló Micheletti diktatórikus kormányával, az imperializmus és az oligarchiák dominanciájával.

A dolgozó nép széleskörű nemzeti konvenciójába tömörült szakszervezetei, paraszti, népi, ifjúsági szervezetei által támogatott egyetlen jelölt meg tudná akadályozni megosztásunkat, szétszórásunkat, lehetővé tenné a köztársaság elnöki posztjának megszerzését és a munkás, paraszt, amazóniai, antiimperialista többségű Nemzeti Kongresszus elérését. Ez az egyetlen módja annak, hogy az imperialista terveket, az annak magukat alávető erőket blokkoljuk.

A PTCC üdvözli a november 8-án, mintegy 50 szervezet vezetőjével (bányász, pedagógus, építőipari, banki alkalmazotti, a CGTP és az AIDESEP bázisaktivái, cukorgyári, keresztény dolgozók mozgalma, nyugdíjasok, a bonodville-ek lakói, egyetemi hallgatók és oktatók szervezetei az ország minden részéről) tartott találkozót az alkotmányozó nemzetgyűlésért a Nemzeti Bank dolgozóinak szakszervezeti helyiségében. A találkozó vitát nyitott a dolgozók és a népi többség egyetlen jelöltjének szükségességéről. Ugyancsak üdvözöljük a jelenlevők által létrehozott összekötő bizottságot, a nyitást más szervezetek felé, egy szélesebb találkozó előkészítését a munkás és népi mozgalmak erejének összefogása érdekében.

Egyetértünk a FENDUP, FENTUP, FENTENAPU, CITE, CTE, Bányászszövetség, CNA, FENTAP, FENUTSSA és az összes harcban álló szektor követeléseivel!

Szabadságot az igazságtalanul bebörtönzött casapalcai bányász- és Chiclayo önkormányzati dolgozói szakszervezeti vezetőjének!

Az önkényesen elbocsátott Sandro Olivos elvtársunk, a Lambayeque-i Vízmű dolgozói szakszervezete titkárának azonnali visszavételét!

Lima, 2009. november 26.

Országos főtitkárok: Guillermo Nina Yampasi, Hugo Aguilar Bernales, Erwin Salazar Vasquez, Fausto Bazan Arce, Mario Moreno Garcia, Carlos Palacios Guillén.

Forrás: Radikális Bal