Több ezer haiti tüntetett az elnökválasztások második fordulójának elhalasztása miatt, amit vasárnap kellett volna megtartani. A tavaly októberi első fordulóban történt állítólagos csalások miatt maradt el.

Jocelerme Privert ideiglenes miniszterelnök azt mondta, hogy a második fordulóra talán idén októberig nem kerül sor. Az első fordulóban élen végzett Jovenel Moïse azonban azt követeli, hogy rendezzék meg hamarabb.

Jocelerme Privert ideiglenes elnök is következetlen a választásokkal kapcsolatban - Fotó: Hector Retamal/AFP

Tüntetők vonultak az utcákra a fővárosban, Port-au-Prince-ben, hogy azt kérjék, hogy leadhassák a szavazataikat, és a választások első fordulóját megnyerő banánexportőrt támogató transzparensekkel vonultak fel.

Sabrina Demosthil tüntető elmondta, hogy a felvonulók „a választások mielőbbi megtartását követelték”, számolt be róla az Associated Press.

Az április 24-i határidőt sokan irreálisnak tartották.

Haitin az első forduló óta politikai zűrzavar uralkodik, amelyből Moïse jött ugyan ki győztesen, de nem szerzett abszolút többséget, és az eredményeket a vesztes jelöltek vitatják is.

Eddig a második fordulóra kitűzött négy időpontot mondtak el, némelyik elmaradt alkalom után erőszakos zavargások törtek ki az országban.

A hatóságok egy bizottságot állítottak fel az első fordulóval kapcsolatos csalási vádak kivizsgálására.

Privert, akit februárban választottak ideiglenes elnökké, hogy kitöltse az addig hivatalban lévő elnök, Michel Martelly távozása után maradó hatalmi űrt, korábban azt mondta, hogy a szavazást május végén meg fogják tartani.

Vasárnap viszont már arról beszélt, hogy az országnak a szenátusi választásokkal egy időben, október 30-án kellene megválasztania a következő elnököt.

„Megengedheti-e magának pénzügyileg az ország, hogy két választást bonyolítson le?” – tette fel a kérdést, amikor a szavazás lehetséges időpontjáról kérdezték.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság