Clara Zetkin életének 76 évében több mint 40 évet fordított a munkásosztály harcának, támogatva a demokratikus és békeszerető nők küzdelmét. 1932-ben, amikor már nagyon beteg és csaknem teljesen vak volt, a német parlamentben, mint korelnök képviselő beszélt arról, hogy „a nők és a dolgozó asszonyok antifasiszta összefogása kell, hogy megvédjék a békét és a szabadságot”.

Hiába volt a hitlerizmus fenyegetése a szociáldemokraták elárulták ezt a harcot is.

Már 1889-ben, a munkások párizsi kongresszusán egy globális nőmozgalom szükségességéről beszélt. 1900-ban Rosa Luxemburggal közösen tiltakozó mozgalmat szerveztek nők és fiatalok részvételével  a militarizmus, a háború ellen, a békéért. 

1910-ben, a szocialista nők második konferenciáján, ahol a világ 17 országából vettek részt, ő, Clara Zetkin tett javaslatot egy „akciónapra a nők jogaiért és a békéért”. Ettől kezdve minden év március 8-án emlékezünk meg arról, amikor 1857-ben az Egyesült Államokban a rendőrség lemészárolta azokat az asszonyokat, akik a gyerekeikkel vettek részt egy munkástüntetésen. Ez a demonstráció nem politikai tüntetés volt, hanem egy harcos fellépés a dolgozók jogaiért.  

1911-ben tartották az első március 8-i megmozdulást, egymillió férfi és nő közösen, az együttes célok, a kapitalizmus és a közelgő imperialista háború ellen. 

1915-ben a szociáldemokraták megalkuvó része is támogatta a burzsoáziát és az imperialista háborút. Ismét Clara Zetkin volt az, aki kezdeményezte a berni női szolidaritási konferenciát, ahol együttesen felszólaltak a békéért. 

Zetkint elítélték és bebörtönözték, de ez nem tudta meghátrálásra kényszeríteni. Amikor kiszabadult, csatlakozott a földalatti ellenálláshoz, a Spartacus szövetség tagja lett. Később a megalakítója lett a Kommunisták Németországi Pártjának (KPD), és tagja a Központi Bizottságnak. 

A bolsevikok hatalomra jutása és a szocializmus győzelme konkretizálta a nők aktív részvételét a politikai életben, akik „a legtöbbet szenvedtek a kapitalizmusban és az elnyomásban”, ahogy Lenin fogalmazta meg. Így válhattak valósággá a vágyak, amelyeket Clara Zetkin elképzelt, ez volt a konkrét lehetőség, hogy felszabaduljanak a „házi rabszolgaság” alól, megvalósítsák az egyenlőséget, fokozatosan leküzdjék a társadalmi előítéleteket, közösen harcoljanak a férfiak és a nők a kapitalista osztályelnyomás ellen. 

Ebben hatalmas szerepe volt Clara Zetkinnek, aki felébresztette a nőkben a tudatosság értékét, hozzájárult, hogy elképzelhessenek egy új világot maguknak. És ez nem csak gyakorlati jellegű volt. 

Clara Zetkin, mint a marxista elmélet kialakítója és a német párt egyik vezetője aktívan kivette a részét a revizionizmus és a megalkuvás elleni harcban, fellépet a női emancipáció polgári felfogása ellen és kérlelhetetlenül harcolt a nemek egymás elleni harcának elmélete ellen. Azt állította, hogy a női emancipáció az első lépése a munkásosztály felszabadulásának a kizsákmányolás ellen. 

Kihangsúlyozta, hogy minden évben, minden március 8-án meg kell vizsgálni az objektív és a szubjektív tényezőket, hogy melyek a legjobb eszközök arra, hogy elérjük a nők valódi felszabadítását. 

Az elmúlt száz év eredményei nemzetközi szintet neki adtak igazat. Minden évben újabb és újabb csoportok csatlakoznak a nők harcához, akik a hátrányos megkülönböztetés ellen lépnek fel. Ez annak az eredménye, hogy 1889-ben egy olyan tüzes fellépést kezdeményezet, amely képes összefogni a nőket a harcukban. Természetesen ez a harc konkrétan kapcsolódik a fasizmus elleni harchoz, a gyarmatosítás, az újragyarmatosítás és a háború elleni küzdelemhez, amely segíti a női mozgalmakat, hogy küzdjenek az egyenlőségért és a békéért.  

Az 1975-ben meghirdetett „Nők Nemzetközi Éve” ugyan segített, hogy felhívják a figyelmet a nők helyzetére, de nem hozott valódi eredményeket. Venezuelában csak részleges sikert értek el a nők. A törvények, amelyeket elfogadta, sikeresek voltak, de a nők helyzete lényegesen nem javult. 

Minden március 8-a arra való, hogy elemezzük az elmúlt évek harcainak eredményét, azok előkészítését és végrehajtását, hogy mit értünk el és ezen a fontos napon milyen célokat kell magunk elé tűzni. Hogyan tudjuk mozgósítani a társadalmat. A múltban már számos eredményt ért el a női mozgalom, főleg a diszkrimináció elleni, a bérek és a társadalmi egyenlőség körében. Fellépett a társadalmi haladás, a demokrácia és a nemzeti függetlenség érdekében. Volt számos probléma, amely a mozgalom sokszínűségéből, az osztály- és ideológiai különbözőségekből eredt. 

Annak ellenére, hogy még most is léteznek szocialista országok, Kuba, Kína, Vietnam, amelyek következetesen harcolnak a nők egyenlőségéért, számos országban külön női minisztériumok vannak, tovább kell a harcot folytatni. A többi országban még a mai napig is törvényekkel akadályozzák a nők jogait, mind politikai, mind gazdasági értelemben. 

Ezért úgy gondolom, hogy a harcunkat, amelyet március 8-a igényel hatékonyabbá kell tenni, ahogy korábban ezt Clara Zetkin is javasolta: tevékenységünk kiindulópontja legyen a globális imperialista háború elleni harc. A nemzetközi szolidaritás és a népek közötti barátság az egyetlen, amely képes megakadályozni a szomszédos államok közötti háborút, amely az imperializmus és a reakciós uralkodó osztályok célja. A haladó erők egységének megvalósítása lehet az előfeltétele, hogy ténylegesen megvalósuljon a venezuelai nők egyenlősége az élet minden területén. Menjünk a tömegek közé, ahogy ezt a felejthetetlen Clara Zetkin is tette száz éve.