A bolíviai választási rendszer átalakításának eddigi legjelentősebb eredménye az OEP, az Országos Választási Bizottság. Ezzel folytatódik az alkotmányos reform. A bolíviai szenátus a múlt hét végén elfogadta azt az új törvényt, amely a jövőben szabályozza az elnökválasztás, a parlamenti választások új rendjét. Ez új módon szabályozza a pártfinanszírozás kérdését, a választási reklámok és a média szerepét.

Két héttel ezelőtt választották meg az úgynevezett Társadalmi Ellenőrzés Nemzeti Tanácsának 40 tagját. Ennek vezetője, Isaac Avalos, aki a kormányzó Mozgalom a Szocializmusért tagja, első beszédében felhívta a figyelmet az új törvény fontosságára.

Az előző hét közepén jegyezte ellen Evo Morales az Andokbeli ország új törvényét a választási rendszer szerkezetátalakításáról. Ez a parlamenti jogalkotás első hetében történt. A törvény lényege, hogy új választási bizottságot hoztak létre, amely már majdnem a negyedik hatalom lett az államban. Az egykori Legfelsőbb Választási Bizottságot (CNE) felváltja az OEP, az Országos Választási Bizottság, amely élén a Legfelső Bíróság elnöke áll, mellette hét bíró és a tagok. Ezeket kétharmados többséggel a parlament mindkét háza választja meg. Az OEP-ben legalább két helyett kell biztosítani a bennszülöttek képviselőinek.

"Az alkotmányozási reform harmadik szakaszában vagyunk, amelyben a törvényekkel kívánjuk megvalósítani a többnemzetiségű államot" - mondta Morales pénteken a kormányülést követően egy sajtótájékoztatón.

Az OEP sokkal több felhatalmazással bír elődjéhez képest. Felügyeli a politikai pártok kampányfinanszírozását és ellenőrzi a regionális választási bizottságokat. Július 22-e a határideje annak, hogy az alkotmány öt alapvető szabályozását kidolgozza a parlament, Céljuk a választási rendszer-, az igazságügyi szervek- és az alkotmánybíróság átalakítása, valamint az autonómia konkrét kialakítása.