Kubát választották ma az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának elnökhelyettesévé. A szervezet évi ülése során közfelkiáltással megválasztották e funkció betöltésére Rodolfo Reyes Rodríguez kubai nagykövetet. Ebben a szigetország e téren kifejtett tevékenységének elismerését látják.

Kuba genfi nagykövetségének kiadott nyilatkozata szerint a fontos tisztségre való megválasztás elismerést jelent a Kubai Forradalomnak a kubai népre és az egész világra kiterjedő emberi jogi példamutató tevékenységéről. Továbbá bizonyítja azt a köztiszteletet, melynek Kuba – mint az Emberi Jogi Tanács (HRC) alapító tagja - az igazság és az igazságosság védelmében elkötelezett, aktív szerepe és a legnemesebb ügyek mellett vállalt vezetői tevékenysége következtében örvend. 

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy “a megválasztás a nemzetközi közösség egyértelmű válasza arra az egyre kíméletlenebb politikai és média kampányra, melyet a nemzetközi reakció folytat Kuba ellen”.

Reyes, akit a Latin-Amerikai és Karibi Csoportnak járó elnökhelyettesi tisztségre választottak meg, 2011. júniusáig teljesíti tovább az Emberi Jogi Tanács igazgató testületében kapott mandátumát is.

Ugyanerre az időszakra Sihasak Phuangketkeow thaiföldi nagykövetet választották meg e szerv elnökévé. A gyakorlat szerint az igazgató testület tagjai irányítják majd a HRC munkájának felülvizsgálását, mely eljárás az elkövetkezendő 12 hónapban kerül majd sorra. 

A nyilatkozat Kuba érdemi hozzájárulását ígéri e feladat teljesítésében az aktuális és a megszűnt Emberjogi Bizottság keretében szerzett tapasztalatoknak köszönhetően.